// 2025. október 20., hétfő // Vendel

Victor Pontának szégyellnie kellene magát

// HIRDETÉS

Ezt mondja egyik elődje, Mihai Răzvan Ungureanu. Azért, mert a nácizmushoz hasonlította Băsescu elnökségét meg egyáltalán.

Victor Pontának szégyellnie kellene magát a személye és azon nyilatkozatai miatt, melyekre az utóbbi időben vetemedett. Egy olyan országban, mint Románia, amely 60 éven keresztül iszonyatosan megszenvedte a kommunista és a náci kísérleteket, egy felelős miniszterelnöknek, az áldozatok és családjaik iránti tiszteletből,

gondosan meg kellene válogatnia a szavait.

A nyilvánosan elhangzó nácizásai, akár Klaus Johannishoz, akár Traian Băsescuhoz intézi azokat, minősíthetetlenek és a skrupulusok teljes hiányát jelzik, valamint azt, hogy képtelen megérteni annak az országnak a történelmét, melynek – elképzelése szerint – az elnöke lehetne.

 

Meg tudom érteni, hogy egy kínai látogatás után, ahol szertartásszerűen fejet hajtott a Nagy Kulturális Forradalomból megszületett szocializmus értékei előtt, Victor Ponta elkezdett mindenhol nácikat látni. Jó lenne, ha sötét irodákban üldögélő tanácsadói arra emlékeztetnék, hogy miközben a politikai színpad jobboldalán soha, senki nem vallott szerelmet a szélsőjobbnak, ő évek óta kinyilvánítja a Vörös Pestis iránti csodálatát. Jópofának tartotta, hogy Che Guevara-pólóban vonulgasson nyilvánosan, viccesnek találta, ha olyan sapkában jelenik meg, amelyen a Mao Ce-tung által viselthez hasonló vörös csillag trónol, most pedig a kínai rítusú kommunizmusba szerelmesedett bele.

 

Victor Ponta azt hiszi, hogy megsemmisítő címkéket aggathat másokra, amelyek majd szavazatokat hoznak neki az elnökválasztáson. Majd meglátjuk, a romániai választók tényleg annyira birkák, mint ahogy azt a Szociáldemokrata Párt (PSD) stratégái hiszik. Ezzel szemben Victor Ponta azt bizonyítja előttünk és a nemzetközi közösség előtt, hogy

az őszi választás megnyeréséért bármilyen szörnyűségre képes.

 

Egy olyan ember, aki 25 évvel Ceauşescu eltűnése és Ion Iliescunak a szocialista ideálok bemocskolásáról szóló szerencsétlen nyilatkozata után képes a kommunizmus két korifeusa által ihletett politikai modellt felkínálnia nekünk, az nem érdemli meg a román nemzet tiszteletét és még egy szavazatot sem azoktól, akik emlékeznek az 1989 előtti Romániára.

 

A PSD-nek gazdag tárháza van a román társadalmat bemocskoló szerencsétlen nyilatkozatokból és tettekből. E párt megszületésének hajnalán Ion Iliescu legionáriusokat látott a történelmi pártok soraiban és a bányászokat hívta segítségül, hogy végrehajtsák Bukarest ideológiai megtisztítását. Évekkel később Dan Şova a holokausztot és a iaşi-i pogromot tagadta egy olyan nyilatkozatában, amelyet ostobának lehetne nevezni, ha nem egy kétes értékű politikus erkölcstelensége tűnne ki belőle. Ugyanakkor Radu Mazăre zavartalanul menetelgetett náci egyenruhában, amelyről Caragiale műveibe illő módon azt állította, hogy azt hitte, egy Hugo Boss-öltöny.

 

A PSD azt teszi, amihez a legjobban ért: lángra lobbantja az országot, hogy aztán 

a nemzet megmentője szerepében tetszeleghessen.

 

Nem vagyunk vakok és nem fogjuk elfordítani a fejünket attól, amit a PSD tesz. Victor Ponta legutóbbi nyilatkozata megmutatja, amit mindnyájan érzünk: egy olyan pártot és embert, mely/aki semmit sem értett meg a történelemből és amely/aki skrupulusok nélkül keveri a Vörös és a Fekete Pestis hatásait, azt remélve, hogy talán megszereznek egy újabb szavazatot a PSD által manipulált és megijesztett választóktól.

 

Arra akarom Victor Pontát emlékeztetni, hogy Románia nem álarcosbál vagy egy idényjellegű karnevál, amelyen úgy álcázod magad, ahogy a szociológusok tanácsolják. Nincs abban semmi szórakoztató, ha olyan kampányszóvivőd van, aki antiszemita nyilatkozatokat tesz és akit a Holokauszt Múzeumba küldesz, hogy megtisztítsák a revizionista gondolatoktól. Egyáltalán nem szórakoztató, ha olyan kormányszóvivőd van, aki arról álmodozik, hogy árammal sokkolja a neki nem tetsző újságírókat. Egyáltalán nem szórakoztató támogatni egy igazságszolgáltatás-ellenes mozgalmat s a CNA-n (Országos Audiovizuális Tanács) és a csendőrségen keresztül védelmezni egy olyan tévéadó visszaéléseit, mely a te nótádat fújja. Egyáltalán nem szórakoztató hitet tenni egy olyan polgármester mellett, aki náci egyenruhába öltözve menetelget a kifutókon. 

Victor Pontának nem cibálták meg a fülét

 

és nem küldték iskolába, amikor azt valakinek meg kellett volna tennie, hogy elsajátíthassa azokat az elemi értékeket, amelyekre egy embernek a társadalmi élete kezdetén kellene szert tennie. Victor Ponta túl sok ember engedékenységét élvezte, és mára azt hiszi, hogy bármit megtehet. Victor Ponta számára már túl késő elmagyarázni olyan dolgokat, amelyek jóérzés kérdésének számítanak.

 

De számunkra nem túl késő elutasítani őt, amikor a román nemzet szavazatát kéri az elnöki tisztség megszerzéséhez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kamaszkor nem patológia, de a diákok mentális egészsége sem játék

Sánta Miriám

Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?

A politikus, az esze, a paradicsom és az avokádó

Szántai János

Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Továbbra is trollkodunk – de tudunk-e röhögni is magunkon? 2. rész

Fall Sándor

Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.

Amikor az erőszak és szenvedés újratermeli önmagát, kell valaki, aki feláll és megtöri

Sánta Miriám

Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő
Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után
Krónika

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után

Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai
Székelyhon

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai

A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kamaszkor nem patológia, de a diákok mentális egészsége sem játék

Sánta Miriám

Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?

A politikus, az esze, a paradicsom és az avokádó

Szántai János

Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Továbbra is trollkodunk – de tudunk-e röhögni is magunkon? 2. rész

Fall Sándor

Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.

Amikor az erőszak és szenvedés újratermeli önmagát, kell valaki, aki feláll és megtöri

Sánta Miriám

Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.

// HIRDETÉS