Ha nincs regionális identitás, nincs nemzet. Kemény szöveg, Tudor Duică tollából.
A történelmét nem ismerő nép olyan, mint a szüleit nem ismerő gyermek, mondta Nicolae Iorga.
Hozzátenném, hogy egy hagyományait elfelejtő és identitását elvesztő nép nagyon könnyen vezethetővé és manipulálhatóvá válik.
Mi, románok, nagyjából ebben a helyzetben vagyunk…
mely nem hagyományainkon és igazi történelmünkön alapul, hanem a politikusok és az egyház által kitalált vagy meghamisított kliséken, melyek figyelmen kívül hagyják a nemzet valódi lényegét, helyi és regionális identitásait…
Voltaképpen Románia szinte minden megyéjében vannak ilyenfajta ősi identitással, különböző hagyományokkal, változatos mentalitásokkal rendelkező övezetek, régiók, földek, tartományok.
Mondok néhány Erdélyen kívüli példát is.
Ott van, mondjuk, Vâlcea, ahol az emberek nagyon különböznek az olténiaiaktól. Valójában egy részük nem is számít olténiainak, mert az Olt bal partján él. De a kimondottan Olténiában élők között is vannak olyanok, akiknek más hagyományaik vannak és másmilyenek, mint a hagyományos olténiaiak. Hasonló a helyzet Loviştea-földön, aztán a Hegyaljai Olténiában – Vâlceától Gorj vagy Mehedinţi megyéig –, ahol szintén úgy érzi az ember, ez a hely bárhol lehet, csak Olténiában nem…
Ez Erdélyben, a Partiumban, vagy a Bánságban nyilvánvalóbb, ám Olténiában, Moldvában, Dobrudzsában, Bukovinában, de még Munténiában is jelen van.
A román állam politikája, sajnos, szinte állandóan ellenségesen viszonyult ezekhez a hagyományos közösségekhez, melyekben az általa kívánt célokat akadályozó nagy veszélyt látott. Ami nem volt más, mint egy homogén állam létrehozása, 99 százaléknyi ortodox románnal, azonos és személyiség nélküli, hagyományoktól, ősöktől, a történelmüktől elszakított emberekkel…
Amíg nem fogjuk fel, hogy ahhoz, hogy jó románok, jó román állampolgárok legyünk, etnikumtól vagy vallástól függetlenül, előbb önmagunkat kell újra felfedeznünk erdélyiként, máramarosiként, bukovinaiként, dobrudzsaiként, mócként, bánságiként, musceliként, csángóként, olténiaiként, munténiaiként, moldvaiként, partiumiként, erdőelviként, fogarasiként, szatmáriként és így tovább. Addig nem tudunk majd továbblépni…
Ugyanúgy, ahogy azt a székelyek teszik, vagy a szászok (még a diaszpórából is, és ettől nem szeretik kevésbé Erdélyt és Romániát, ellenkezőleg), vagy ahogy a bukovinaiak és az erdélyiek jelentős része tenni kezdte.
Ahogy azt egyre több magyar, rutén, szlovák és újabban cigány is teszi, egyes erdélyi falvakban.
Amikor ezt felfogjuk, akkor újra normális, toleráns és alkotó energiákkal teli nép leszünk. Ha nem fogjuk fel, akkor a jelenlegi Románia nem fog többé létezni.
Kegyetlen dolgokat mondok, de biztosíthatom önöket, hogy
Még akkor sem, ha egyesek a világ közepének képzelik magukat és minden nap telefröcsögik az összes elérhető újságot és tévét…
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.