Románia, a banánköztársaság

Coldea tábornok észbontó és elhibázott tartalékos állományba helyezésétől meg kellene fagyjon bennünk a vér. És nemcsak Romániában kellene riadót fújnia, hanem mindenfelé, ahol még nem értették meg, mi a manipulált sajtó.

Megmutatja, hogy mennyire sebezhető a nagyon hibásan működő román demokrácia. Milyen könnyen hibáznak a vezetői. És ha szigorúbban megnézzük, akkor azt engedi érteni, hogy Putyin Oroszországa valószínűleg sokkal szélesebb körűen és mélyebben avatkozik be a román ügyekbe, mint ahogy azt sokan hitték. Végül arról árulkodik, hogy milyen rossz állapotban van a román sajtó, melynek – amúgy is vérszegény – független szegmense a kormány átláthatatlansága miatt feltételezésekre és következtetésekre kényszerül, hogy úgy-ahogy megértse, mi zajlik Romániában.

Bár hivatalosan „önkéntes” volt, „Coldea kérésére”, miután a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.) volt igazgatóhelyettesét az altábornagy elleni vádakat állítólag „kivizsgáló” belső bizottság felmentette, eltávolítása a titkosszolgálatból több okból sincs egyáltalán rendben.

Először is eljárási megfontolások miatt, melyek csak a diktatúrákban jelentéktelenek, ezzel szemben egy jogállamban nagyon is fontosak. Hiszen a tartalékos állományba helyezés bizonyos érdekvezérelt, ténylegesen nem bizonyított és nem ellenőrzött tévés feljelentés sűrű ködfüggönye mögött történt. Mely feljelentések egy szökésben lévő besúgótól származnak, aki maga is valószínűleg volt titkosügynök és ráadásul nemcsak korrupt oligarcha, valószínűleg nagy bűnöző, hanem ráadásul olyan alak, aki önként helyezkedett a politikai spektrum fasisztoid–antidemokratikus szélére, miután egy másik nagy büntetőügyes, nevezetesen a volt PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) kormányfő, Victor Ponta kebelbarátja, szövetségese, valószínűleg cinkosa és kampányügynöke volt.

Egy szökött, szélsőséges maffiózó a román helyzet felelőtlen döntőbírája

Márpedig a büntetőügyes szökevényt pillanatnyilag ugyanolyan kevéssé lehet felelősségre vonni, mint a „posztfaktuális” televízióját, mely bár jelentős szerepet játszik azokban a súlyos megpróbáltatásokban, melyeken a román demokrácia keresztülmegy, mégis – észbontó módon – égbekiáltó büntethetetlenséget élvez.

Olyannyira, hogy a România TV által szállított besúgásokkal szemben a CNA (Országos Audiovizuális Tanács – a szerk.) nyilvánvaló önkéntes „vaksága” csak egy aprócska elemnek tűnik az egész ügyben, egy egyszerű semmiség ahhoz képest, hogy mennyire nem tudott az elnök a Ghiţă–Coldea ügy által felvetett kérdések összességéhez megfelelően viszonyulni.

Aztán imázsbeli megfontolásokból sincs rendben. Hiszen Coldea gondját, nyilvánvalóan, nem az az 5.000 euró jelenti, melyet ezentúl életjáradékként kapna, ahogy azt a naivok és irigyek hajlamosak lennének hinni, akiket szisztematikusan a józan ítélőképesség feladására csábít az álhírek birodalma, melyek jelenleg Oroszország örömére felforgatják a szabad világbeli demokráciákat és így implicit módon a romániait is.

Végül is egy méltányos nyugdíjról van szó egy olyan régóta tevékenykedő, a nemzetbiztonság megszilárdításában és nem utolsó sorban a korrupcióellenes harc területén vitathatatlanul pozitív hozzájárulásokkal rendelkező főkém esetében, mint amilyen Florian Coldea. Ezért nyújtott meg nem érdemelt győzelmet a Romániában tevékenykedő maffiának az, hogy egy nagy, esetleg az Európában megjelent összes többi baloldali és jobboldali populista és szélsőséges klónhoz hasonlóan Moszkvából irányított vagy támogatott korrupt szorgalmazására tartalékos állományba helyezték.

Teljesen észbontó egy ekkora siker, egyértelmű – és nemcsak imázsbeli – ajándékgyőzelem, melyet a nagy korruptak arattak a román jogállam csökevényei felett. Hiszen nem lehet másképpen, adekvát módon értelmezni egy olyan alak – az átláthatóságot teljesen nélkülöző – partvonalon kívül helyezését, mint Coldea, akinek akármennyi bűne is lenne, mert van, az legalább vitathatatlanul a javára írható, hogy rettenetesen utálja az országot a posztkommunizmus iszonyú évtizedei alatt lenyúló oligarchia nomenklaturista serege.

Iohannis és Hellvig korlátozott arzenálja és hibáik

Igaz, némileg érthetőnek tűnik, hogy nem állítottak fel egy parlamenti vizsgálóbizottságot, hiszen egy hiteles bizottság létrehozása megoldhatatlan kérdéseket vetne fel. Ugyanis a jelenlegi parlamenti többség Ponta csoportosulásához tartozik, a megreformálatlan állampárthoz, melynek a szökevény Ghiţă szervezete a szélsőséges klónja. Úgyhogy egy bizonyos pontig érthető az új kormány beiktatása óta a nagy korruptak úthengerével szemben a demokrácia utolsó bástyájaként fennmaradt elnök próbálkozása, amit SRI-n belüli embere, Hellvig is támogatott, hogy megpróbálják szőnyeg alá söpörni a SRI-s és a Sebastian Ghiţă által folytatott ügyletek terhes összefonódását.

De ebben az esetben az elnök és a belföldi titkosszolgálat élén álló embere jobban tették volna, ha nyugton maradnak. Tartózkodniuk kellett volna attól, hogy megrángassák azt az instabil tutajt, melyen a SRI a zuhatag közelében lavíroz az örvénylésben. És ezért el kellett volna kerülni bármilyen akciót, mely tovább destabilizálja és egyidejűleg azt a benyomást is kelti, hogy megbundázták a mérkőzést, egyszerűen, valószínűtlenül könnyen szerzett győzelmet kínálva a korrupcióellenesség felett a szekus-maffiózó oligarchiának.

Röviden, korlátozott arzenáljukhoz és a titkosszolgálat kénköves múltjához képest a román végrehajtó hatalom mindkét nehézfiúja meglepő rosszul, alkalmatlanul és aránytalanul reagált, valamint egyrészt elsietett módon Florian Coldea esetében, másrészt sajnálatosan megkésve, ami Sebastian Ghiţă és besúgásai veszélyességi fokának helyes felmérését illeti.

Pánikba esve a KGB-s dezinformációkra jellemző, Sebastian Ghiţă által összehordott féligazságokból és szemenszedett hazugságokból álló elegy negatív visszhangjától, akinek szökevényként és egyértelmű bizonyítékok hiányában senkinek sem kellett volna különösebb figyelmet szentelnie, mindketten elhamarkodták a dolgot. Ahelyett, hogy alaposan végiggondolták volna, sietve szerencsétlen lépéseket tettek.

Miközben mindent be kellett volna vetniük, amit a román állam képes biztosítani, hogy megtalálják a vádló búvóhelyét, ehelyett inkább – még ha elegánsan is – éppen annak szegték „nyakát”, akit egy szélsőséges vádolt meg, aki nyilatkozatai célpontja alapján nagyon is valószínűvé módon kettős ügynök, egy olyan idegen állam zsoldjában, mely a szabad Románia és nyugati szövetségesei ellensége.

Úgy tűnik, hogy ezzel kapcsolatosan az a legsúlyosabb hibájuk, hogy a román demokrácia ellenségei jóslatainak megfelelően cselekedve, a két magas rangú vezető a jogállam kulcsfontosságú intézményeit hiteltelenítette, azt a benyomást keltve, hogy Románia éppen azon van, hogy véglegesen banánköztársasággá váljon. Ezen kívül a saját imázsuknak is ártottak, a legkülönbözőbb gyanúkat keltve, ami csak tovább fokozza az ország demokratikus részeinek destabilizálását és táplálja az általános nyugtalanságot, tovább erősítve sokak azon érzését, hogy küszöbön állhat Románia félelmetes disztópiává válása.