Egy megyei hivatal vezetője pedig caragialei magaslatokban mutatta be, hogyan kel lebukni egy rakás kenőpénzzel.
Megrepedt a Hunyad megyei Valea de Pești gát betonfala, ennek nyomán pedig szerdán összehívták a megyei vészhelyzeti bizottságot. Csütörtökön azonban az Országos Vízügyi Hatóság igyekezett megnyugtatni a közvéleményt egy közleménnyel, amely szerint a betonfal megrepedt ugyan, de a gát szerkezete nem sérült meg, a normális paraméterek között működik, az érintett területen élőknek pedig nincs okuk az aggodalomra.
Azt is leszögezték, hogy az összes szükséges biztonsági intézkedést végrehajtották. A szakemberek szerint a március végi heves esőzések után a vízelvezető rendszereken keresztüli szivárgás átmenetileg megnőtt (60 l/s sebességgel ömlött át a víz), ezt pedig a tömítőanyag repedései és az anyag öregedése katalizálta.
Ez a mondat önmagában nem hangzik valami jól, ám siettek hozzátenni, hogy elővigyázatosságból három méterrel csökkentették a tározó vizének szintjét, így a szivárgás visszatért a normális keretek közé. A hatóság szerint újabb heves esőzéseket is ki fog bírni a gát, de a kockázatok teljes kiküszöbölése érdekében hamarosan rehabilitációs munkálatokat végeznek annak tömítőmaszkján.
A gát 1967–73 között épült a Valea de Pești nevű folyón, a Zsil-völgy településeinek ipari és ivóvízellátását biztosítja, és a kiemelt fontosságú gátak közé tartozik. 56 méteres magasságával az ország 246 gátja közül ez a 35. legnagyobb, 4,5 millió köbméter vizet torlaszt fel és mintegy 70 ezer lakost szolgál ki.
Ion Luca Caragiale is megnyalná a szája szélét (ha volna még nyelve, meg szája széle) annak a korrupciós ügynek a részleteit hallva, ami frissen történt meg Tulcea megyében. A történet főhőse a megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal vezetője, akit – úgy látszik – a sors is erre a szerepre szánt, hiszen caragialei beszélő neve van: Mitică Tuchilă (vö: mită [kenőpénz románul]) – Mitică).
Emberünk 50 ezer ropogós eurót követelt egy cég vezetőjétől bizonyos, az általa betöltött pozícióból tett törvénytelen ellenszolgáltatásokért cserébe még tavaly decemberben, amiből 25 ezret meg is kapott egy közvetítőn keresztül még abban a hónapban.
További 11 ezer eurót április 15-ikén vett át hasonló körülmények között, csakhogy ekkor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emberei tetten érték.
Mitică Tuchilă ekkor pánikba esett, és mint szétcsúszott rocksztár a kokaint, megpróbálta a sáros pénzt eltüntetni a vécében. Az ügyészeknek onnan kellett mintegy ezer eurót… nos, visszaszerezniük.
Mitică Tuchilă máris 30 napos előzetes letartóztatását tölti.
Miután a napokban felröppent annak híre, hogy a kormánykoalíció közös államfőjelöltje jelentett a korábbi kommunista titkosrendőrségnek, Crin Antonescu csütörtökön bement a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) székházába, kikérte és lemásolta a szóban forgó jelentést, majd délkután be is mutatta azt a nyilvánosságnak.
Elmondta, az eset 1987-ben történt, amikor egy közeli barátja megpróbált Ausztriába szökni Bulgáriából (ahova nyaralási céllal utazott), ennek apropóján rendelte be a Szeku nyilatkozattételre.
Antonescu hangsúlyozta, hogy csak olyasmit mondott el a nyilatkozatában, amit a titkosrendőrök már amúgy is tudtak, és hogy nem működöt együtt a belügyisekkel, hanem ő maga is megfigyelt volt. A nyilatkozatot itt megtekintheti és elolvashatja.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.