Lehet, hogy a világ fele jól hangzik, de odahaza könnyen elszabadulhat a pokol.
Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin nemrég interjút adott a német Bild folyóiratnak, melyben kijelentette, hogy hiba volt a NATO keleti irányú bővítése, amely „nem tette lehetővé Európa megosztottságának felszámolását”. Putyin véleménye szerint a berlini fal leomlása után a Szovjetunió nem képviselte elég aktívan nemzeti érdekeit, míg a Krím Oroszország általi annektálása „teljesen összhangban volt a nemzetközi joggal”, továbbá az olajár csökkenése és a nyugati országok által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók hozzájárulnak a gazdaság egészségesebbé válásához.
Az INDEM Alap elnöke, Georgij Szatarov politológus és szociológus azon a véleményen van, hogy az orosz elnök által „bevallott” egyes dolgok a jövőben nagyon sokba kerülhetnek majd a Kremlnek. Az interjút Szabadság Rádiós kollégáink, Andrej Sarogradszkij és Alekszander Gosztev készítették.
SZER/SZR: Putyin azt állítja, hogy a NATO keleti irányú bővítése vezetett Európa megosztottságához. Szerinte az lett volna a helyes út, ha a közép-európai államok, a Szovjetunió, az AEÁ és akár Kelet-Németország részvételével létrehoztak volna egy tömböt. Ebből az következne, hogy Németországnak a berlini fal leomlása után nem kellett volna újraegyesülnie. Lát valamilyen, legalább formális logikát ezekben a kijelentésekben?
Georgij Szatarov: Nem, nem látok, de nem is kerestem, nem is merült fel bennem ilyesmi. Először is nem látom, mi volt magának az interjúnak az értelme, miért készült? Másodsorban nem értem, hogy miért kellene logikát keresni ennél a személynél…
Azért csak vannak bizonyos feltételezései e témával kapcsolatosan. Talán megpróbáltak egy békülékeny interjút készíteni? Talán Putyin üzenni akart valamit a nyugati közvéleménynek?
Ez az interjú természetesen külföldi fogyasztásra készült, nem hazaira. Mert a „hazai” közönségnek Putyin hihetetlenül súlyos dolgot mondott. Tényleg újraolvastam néhányszor a kérdéses bekezdést, hogy meggyőződjem arról, nem láttam rosszul. Ez az a bekezdés, melyben a Krím elcsatolásának törvényességéről beszél, arról, hogy ez összhangban van a nemzetközi joggal, és amelyben leírja magát a folyamatot. Putyin azt mondja, hogy Ukrajnán belül törvényesen választották meg a krími Parlamentet, ez a Parlament döntést hozott a népszavazásról, a népszavazást megtartották, tehát minden törvényes.
Putyin ezekkel a szavakkal egy fantasztikus nagyságú és romboló hatású bombát helyezett el Oroszország alapjánál. Ez azt jelenti, hogy az Orosz Föderáció bármelyik szubjektuma összehívhatja a Parlamentet, mely törvényes, természetesen a jelenlegi hatalom körülményei között, mint ahogy az elnök is törvényes. Ez a Parlament döntést hozhat egy népszavazás kiírásáról a föderáció szubjektumának területén. A népszavazást megtartják és elfogadják az elszakadási döntést. És abban a pillanatban a régió másik országgá válik, többé már nem része az Orosz Föderációnak. Ilyesmiről beszélni akkor, amikor Oroszországban óriási az instabilitás, amikor Putyin politikája megismétli a Szovjetunió felbomlásának forgatókönyvét, az legalábbis – és akkor nagyon óvatosak vagyunk – egy meggondolatlan provokáció.
Ezért mondom azt, hogy ezeket a szavakat nem a hazai közönségnek mondta. Mert ellenkező esetben ez egy tudatos provokáció lenne. A Putyin által az interjúban felvetett alternatívák legalábbis furcsák. Ezek újra Európa megosztottságát alapozzák meg, nem az egységesülését. Ez nyilvánvaló.
Egyetért Putyin azon kijelentéseivel, melyek szerint a berlini fal leomlása után a Szovjetunió, majd Oroszország nem volt elég erős, hogy érvényesítse érdekeit? Ez lenne a legnagyobb hiba?
Érthető Putyin válasza arra a kérdésre, hogy „Voltak hibák?”: mindenért a Nyugat a hibás. De arra a kérdésre, hogy „Oroszország részéről is voltak hibák?”, Putyin úgy válaszolt, hogy abból az derüljön ki, voltak hibák, de ezekre csak a 90-es években került sor.
Azt hiszem, Oroszországban túlságosan is sok belső gond volt. Ami pedig a külpolitikát illeti, Oroszország ott nagyon egyszerűen megfogalmazta az érdekeit – totális nyitás és integráció az összes struktúrába, elsősorban az európaiakba. Amit nagyon következetesen és aktívan végre is hajtott.
Putyin az interjú során kijelentette, hogy az olajár csökkenése és a nemzetközi szankciók hozzájárulnak az orosz gazdaság egészségesebbé válásához. Ez azért elég furcsán hangzik. Ez belső vagy külső fogyasztásra szánt nyilatkozat?
Putyin számára minden ilyenfajta kérdés olyan, melyekre nem tud jó választ adni. Ebből aztán egy rendkívül furcsa tézis származik, mely szerint az energetikai forrásokból származó költségvetési bevételek magas aránya veszélyes és tönkreteszi a gazdaságot… De ez vajon 7 évvel, vagy 10 évvel ezelőtt nem volt nyilvánvaló? Ha nem volt nyilvánvaló, akkor mi a fenének foglalkoztatok ezekkel a dolgokkal és minek maradtatok abban a tisztségben, amiben vagytok? Ha pedig ez csak most lett nyilvánvaló, akkor már amúgy is késő. És ez most mindenki számára nyilvánvaló.
A címet a szerkesztőség adta.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.