Miről is szól a híres-hírhedt szombati bukaresti szociáldemokrata-párti tüntetés?
„Az intézmény igazgatója nyomást gyakorol az anyámra, hogy menjen el a Szociáldemokrata Párt (PSD) tüntetésére. Ő nem akar, de fél az igazgató piszkoskodásaitól, így végül mégiscsak Bukarestbe jön a PSD által kibérelt busszal.” Ezt mondta nekem néhány perce egy fiatal az egyik vörös városból, ahol az állam abszolút összes intézményeit elfoglaló PSD-s politikai csicskák azért húzzák az igát, hogy elégedetté tegyék gazdájukat.
Abban már senki sem kételkedik, hogy a PSD szombati tüntetése Liviu Dragnea büntetőügyeivel van összefüggésben. Abban szintén senki sem kételkedik, hogy a tüntetés és a motivációi abszurdak. De a tüntetést megtartják, erőszakkal odavitt emberekkel, hogy egy olyan csatában harcoljanak, amely nem az övék. Ezt a főnökök is elismerték, Marian Neacşu főtitkárral az élen, aki beszámolt az aktivisták mozgósításának részleteiről.
Mert a tüntetés
Hanem Liviu Dragneáról és az ügyeiről, a szabadságáért folytatott harcáról. Ez valójában egy bohózat, nem egy tényleges párttüntetés. Dragnea már két hónapja végzi a rendezvény finomhangolását, azt az időpontot és okot keresve, amely segítheti az igazságszolgáltatás elleni folyamatos ostromában. Egy családi értékek mellett meghirdetett tüntetésnek indult, majd egy kormányfőt támogató tüntetéssé alakult – de mindkét ok nevetséges és érdektelen a PSD-s lakosság számára.
A PSD vezetője a fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos korrupciós ügyének ítéletére várva felhagyott a képmutatással és pontosan annak nevezte el a megmozdulást, aminek az elejétől fogva szerette volna: igazságszolgáltatás elleni tüntetésnek. Persze, nem volt mersze ezt nyíltan kimondani, ismerjük a kenetteljes stílusát. De megemlítette az állítólagos párhuzamos állam állítólagos visszaéléseit, azt a gumicsontot, amelyen már hatalomra kerülése óta rágódik.
De már senkit sem tud átverni. Még a PSD-seket sem, akik
amit 2015, a párt vezetésének átvétele óta folyamatosan ígér nekik: a DNA lefejezését, a bíróságok alárendelését, a titkosszolgálatok semlegesítését és a büntetőtörvények módosítását.
Még az őt hatalmon tartó PSD-s kiskirályok is megértették a játékát: addig húzza az időt a büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításával, amíg csak tudja, megpróbálva az utolsó másodpercig alkut kötni a szabadságáról. De ez a játék nekik is megfelel: szükségük van valakire, aki megmenti őket az aktáktól, az ítéletektől, az állam pénzéből ellopott több millió euró elkobzásától. És ezért akár egy észbontó, még a PSD-s standardok szerint is szégyenteles tüntetés békáját is hajlandók lenyelni.
Mit akar ezzel a tüntetéssel Dragnea? Nyomást gyakorolni a bírókra, megmutatni nekik, hogy a nép az ő pártján áll. A bírók péntekre tervezik az ítélethozatalt, de mennyire lesz nekik könnyű döntést hozni egy másnapi „óriási” tüntetés fenyegetésével a fejük felett?
a #Rezist korrupcióellenes tüntetéseinek szimbólumát. Már 2017 januárja óta ezt akarja, amikor elpuskázta a 13. sz. sürgősségi kormányrendeletet. A PSD és a hozzá bekötött tévék nagy szimbolikus töltettel ruházzák majd fel a tüntetést és a nép visszaélésekkel szembeni összefogásának bizonyítékaként fogják napokon keresztül mutogatni az ott készült képeket.
De ki ez a nép? Kik ezek az emberek, akik eljönnek majd a tüntetésre? A legtöbben a polgármesteri hivatalokat, a megyei tanácsokat és a PSD-sek által vezetett intézményeket benépesítő közalkalmazottak lesznek. Olyan emberek, akikre főnökeik pokoli nyomást gyakorolnak, hogy részt vegyenek a tüntetésen. Mások azoknak a helyi vállalkozóknak az alkalmazottai lesznek, akiknek a bevétele a valamilyen igazgatói székbe felkapaszkodott PSD-s jóindulatától függ. Lesznek még közöttük középiskolás diákok, akiket valamilyen tanfelügyelői szinekúra után sóvárgó buzgó tanárok cipelnek oda. Meg lesznek szociális segélyektől függő személyek. Mindezekben a PSD-s főnök által irányított közpénztől való függés a közös, meg a félelem a kis helyi szatrapától, aki pokollá teheti az életüket. Sajnos,
A képek magukért fognak beszélni. Az osztagvezetők, a párt szorgos katonáin kívül a közalkalmazottak szomorú hadseregét fogják majd látni, amint meggyőződés nélkül skandálják a Liviu Dragnea által kitalált szlogeneket. A felesleges és fárasztó utazásba beleunt emberek tömegét, akik személyes jelenléttel tartoznak a pártnak egy olyan tüntetésen, amelyhez semmi közük.
Aztán ott lesznek még a logisztikai részletek. Valószínűleg meg fogjuk tudni, hogy több tucatnyi busztulajdonost is arra kényszerítették, hogy ajánlják fel járműveiket, más étkezde- és étteremtulajdonosok „önkéntes” ételszállítók lesznek. A PSD-s kiskirályok a termelési kvóta túlteljesítését fogják jelenteni.
Mindezt Dragnea nevében.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.