// 2025. október 22., szerda // Elod

Orbán az EU meg a NATO trójai falova

// HIRDETÉS

Ő fogja aláaknázni az EU és NATO erős várát.

Magyarország kormányfője, Orbán Viktor, a Soros-alapítvány volt ösztöndíjasa – akárcsak sok más társa az általa vezetett pártból – nemrég kijelentette, hogy Magyarország politikai szuverenitásának kiterjesztéséről át fog térni

a gazdasági szuverenitásra.

Áder János (az eredeti szövegben: „Janos Ander” – a szerk.) – született 1959-ben, 2012 májusa óta Magyarország elnöke. 1986-ban végzett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. A konzervatív Fidesz párt tagja. Közel áll Soros Györgyhöz.

Kövér László (az eredeti szövegben: „Laszo Kover” – a szerk.) – született 1959-ben, 2010 júliusa óta Magyarország Parlamentjének elnöke. 1983-ban végzett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. A konzervatív Fidesz párt tagja. A Soros-alapítvány ösztöndíjasa volt.

Orbán Viktor – született 1963-ban, 1998 júliusa óta (így! – a szerk.) Magyarország kormányfője. 1987-ben végzett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. A konzervatív Fidesz párt tagja. A Soros-alapítvány ösztöndíjasa volt.

Szájer József – született 1961-ben, az Európai Parlament tagja. 1986-ban végzett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. A konzervatív Fidesz párt tagja. A Soros-alapítvány ösztöndíjasa volt.

Németh Zsolt – született 1963-ban, államtitkár (így! – a szerk.) Magyarország külügyminisztériumában. 1986-ban végzett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. A konzervatív Fidesz párt tagja. A Soros-alapítvány ösztöndíjasa volt.

A fentiek nem az egyedüliek, akik ösztöndíjban részesültek a Soros-alapítványtól. A Fidesz több fontos tagja is átment ezen a szűrőn. Jelentős összegeket kapott a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem, mely úgy tűnik, igazi forrása a hazafiságnak, de a jelenlegi magyar kormányfő által vezetett párt is.

Fentebb csak néhány olyan elemet mutattam be, melyek nemcsak abban a három emberben közösek, akik kemény kézzel vezetik Magyarországot egy hamis hazafiság álarca mögé bújva, hogy a magyar nemzet rovására rendelkezhessenek a magyar állam forrásaival.

Az országot látszólag hazafisággal megmentik, de valójában

a nemzetközi elszigetelődés felé

haladnak gyors léptekkel anélkül, hogy valódi esélyük lenne független politikát folytatni. Tengeri-óceáni kijárat nélkül, mely legalább a reményét megadhatná esetleges szankciók megakadályozásának, energetikai és anyagi források nélkül Magyarországot a jelenlegi vezetői fokozatosan a modern történelem legnagyobb válságába juttatják.

Orbán Viktor hatalomra kerülése után fokozódott Magyarország beavatkozása a román állam belpolitikájába. A szomszédos államot vezető párt fontos tagjai nyíltan felvetették a határok felülvizsgálatának (?! – a szerk.) kérdését és a Magyarországon kívüli magyar kisebbségek álkérdését. Miközben az országukon belüli kisebbségi helyzet katasztrofális. A Fidesz hatalomra kerülése óta, a magyar államtól közvetlenül vagy közvetve kapott pénzen, Szlovákiában, Szerbiában és Romániában fokozódtak az irredenta akciók.

Az AEÁ úgy döntött, egyes magyar hivatalosságoknak megtiltja, hogy az ország területére lépjenek. Ez kemény lépés, tekintettel arra, hogy NATO-n belüli szövetségesekről beszélünk. Ez három fő elemen alapult: a magyar gazdaság Oroszországhoz való kötése, az Európai Unió belső határaival szembeni agresszív és revizionista megnyilvánulás, a korrupció, a jogállamiság sérülése és a hatalomnak a polgár érdekével ellentétes ellenőrzése.

Soros György számtalanszor nyilvánosan kijelentette, hogy az európai terv kudarcra van ítélve. Nem tudjuk, jóslatról vagy óhajról van-e szó, tekintettel arra, hogy volt ösztöndíjasai aktívan dolgoznak az aláaknázásán. Soros megemlítette Putyin, Orbán és Marin Le Pen nacionalizmusát. Ez utóbbi ellen vizsgálat folyik, mert állítólag Oroszországból származó pénzt használt fel az általa vezetett párt fenntartására. Orbántól sem idegen Oroszország piszkos pénze. Jelentős összegek kerültek be Magyarország gazdaságába. Oroszországot nem érdeklik az európai pénzek, mert azok felhasználását ellenőrzik (nemrég Norvégia felfüggesztette egy Magyarországnak szánt támogatás kifizetését, mert a pénzt nem megfelelően használták fel.) (így! – a szerk.)

Orbán jelenleg a NATO és az Európai Unió trójai falova?

A Putyin által hirdetett nacionalizmus az európai terv lerombolására szánt fegyver, ugyanúgy, ahogy az a szovjet tervet is lerombolta?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja
Krónika

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja

Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS