És működik a nemzetek közti összefogás. Hamarosan kikerülhetővé válik Románia. Figyelem: HUMORVESZÉLY!
Még ha vannak is köztük súrlódások, Magyarország, Szerbia, Bulgária, Ukrajna és Moldova időnként tökéletes összhangban képes együttműködni, bizonyos grandiózus tervek megvalósításában. Az öt szomszédos ország kormányszintű értekezletén döntés született: körgyűrűt építenek Románia köré, hogy az Európán átutazó sofőrök gyorsan és zavartalanul megkerülhessék az országot.
„A körgyűrű autópálya rezsimben működik majd, és mind a teherautók, mind a személygépkocsik számára lehetővé teszi Románia kikerülését, miáltal jó néhány nappal lerövidül az utazási idő”, nyilatkozta a bolgár közlekedésügyi miniszter, Vaszil Kurov.
„Mindannyian tudjuk, mekkora fejtörést okoz eljutni, mondjuk, Belgrádból Kisinyovba”, tette hozzá szerb kollégája, Bezdan Stidnicsevics. „Eddig az történt, hogy át kellett hatolni két román vámon, dugókban kellett vesztegelni, mindenféle gödrökben tönkrement a gépkocsi, ráadásul meg is kellett tanulni románul, hogy káromkodni lehessen... Mindennek vége! A körgyűrű megoldja a problémákat.”
A körgyűrű építési munkálatainak befejezéséig a szomszédos országok illetékesei útjelző táblákat helyeztek el a román határátkelőhelyek közelében, „Figyelem, Románia!” felirattal, hogy a gépkocsivezetők időben alternatív útvonalat választhassanak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.

Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.

A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.

Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.

Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.