Ahogy a mioritikus csúcspolitikai vérfürdőt elnézzük, semmi jó nem vár rájuk. De ránk, magyarokra sem.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Miközben mioritikus politikusaink azzal foglalatoskodnak, amihez a legjobban értenek, az elsődleges személyes és pártos bandaértéket követve, (a kicsik azért könyökölnek, hogy felkerüljenek, a konchoz, a nagyok pedig azért, hogy megőrizzék a kiváltságaikat és ellenőrzésük alatt tartsák a román társadalom mészárszékeit), mi, többiek, a világ többi része, a nép, a polgárok, a választási és nemcsak választási irányítható tömeg
Olyan ügyekkel, melyekkel az ország vezető párt- és államemberei nem szembesülnek, mert már nem tartoznak Románia szegényei közé, csak úgy, a nép iránti látszólagos gondoskodásból: „Másokkal ellentétben én törődöm az emberekkel. Azokkal, akik közül érkeztem. Mert én nem bárki ellen, hanem a románokért harcolok. Minden egyes románért!” – ahogy azt nagy hangon bejelentette a kormány élén álló első férfi nő, Vasilica Viorica Dăncilă, mézes-mázosan és parancsolón szólítva fel a szegényeket, hogy csináljanak belőle első női elnököt is Romániában! Semmi új az ezen forró őszön az országot perzselő nap alatt! Jellemző a román népből kiizzadt politikánkra és politikusainkra!
Csakhogy szeptembertől kezdve a románok, akik ennek az országnak a valóságában, a XXI. században élnek és harcolnak a túlélésért,
Nézzünk csak meg néhányat az egyszerű polgárok nagy gondjai közül: először is a gyermekesek számára szeptember 9-én elkezdődik az iskola. Hurrá, milyen kicsi volt a nagyvakáció! De mi vár a gyermekekre az iskolákban, az óvodákban, az állami oktatási egységekben, ahol – mindnyájan tudjuk – a jogszabályok ellenére az oktatás nem ingyenes! Ellenkezőleg, Romániában az oktatás rendkívül költséges, az állam hiányosságait pedig a szülőknek kell pótolniuk, hiszen Dăncilă kormányfő, aki azt állítja, hogy az „emberekkel tart” és a „románokért” harcol, nemrég, a pótköltségvetés alkalmával éppen elvett 1 milliárd lejt az oktatástól! Bravó, Vasilica, elnököt csinálunk belőled!
De míg a finanszírozás kérdését megoldják az iskolás diákok szegény szülei zsebéből, nézzük meg, mit találnak ők az iskolában: megfelelő körülményeket találnak az iskolának, óvodának nevezett épületekben? Biztonságos iskolákat találnak, melyek nem omlanak a gyermekekre, melyekbe nem esik be az eső és melyek nem égnek le? Találnak tisztességes, biztonságos mellékhelyiségeket, ahol nem halnak meg ártatlan gyermekek? Találnak orvosi rendelőket, ahol szükség esetén el tudják őket látni? Találnak szakszerű, az egyedülálló pedagógusi szakma iránt elhivatott oktatókat?
Kormányfő asszony, Vasilica néni, tudom, hogy nincs iskoláskorú kisgyermeke, de ha törődik Románia jövőjével, ahogy bennünket áltat, szedje össze az „alkalmas” és „nem-korrupt” minisztereit és tegyünk egy kört az iskolákban, nézzük meg a valódi helyzetet, milyen az igazi országunk! És ahol nincsenek megfelelő feltételek, ahogy dicsekednek, tűrjék fel az ingujjaikat, vegyék maguk mellé a településvezetőket és lássanok munkához – csinálják azt, amit eddig hazudtak, hogy csinálnak! Mi áll, hé, abban a pészédés kormányprogramban az oktatásról, amiről azt állítja, hogy tartják magukat hozzá, végrehajtották annak az 1 százalékát? És amikor elmennek az iskolák környékére, azt javasolom, hogy tegyék úgy, mint a diákok, gyalog, a gödrökön, a veszélyes utakon keresztül, autóstoppal, falun; régi, veszélyes, túlzsúfolt, szabadon engedett börtöntöltelékkel megtűzdelt tömegközlekedési eszközökön, megküzdve a nyomorúságos, mocskos, nem biztonságos utcák veszélyeivel, ahol mindenféle gazemberek/bűnözők ólálkodnak, a városokban! Szinte látom, hogy pártbandákkal megy majd, pópákkal az élen, a tanévnyitóra, büszkén mondva unalmas beszédeket bikkfanyelven, önmagát dicsérve és arról biztosítva mindenkit, hogy mindent megtesznek a nemzeti oktatásért!
Már most szabad szemmel és nagy aggodalommal látható, hogyan fognak túlélni a szegények majd télen, mert teljesen elhanyagolta a felkészülést, még a nagyvárosokban is, ahol azt jósolom, hogy az emberek úgy fogják majd keresni a meleget, mint a Jóistent! De nézzük csak a nagy európai Fővárost, Bukarestet, ahol múlt télen non-stop repedeztek a RADET (távhő-szolgáltató – a szerk.) vezetékei és akkor megkapjuk a katasztrófa országos méretét! Nos, Firea főpolgármester ténsasszony, ha már megoldotta a gondjait a dróttal (állítólag valamiféle drótot találtak benne, amiről azt állította, hogy merényletet kíséreltek meg ellene – a szerk.) és Dragneával, létrehozott 22 pénzfaló városi céget, miért nem javított meg valamit az öreg és súlyosan beteg RADET-nél is? Hogyan, magácska nem Bukaresten lakik és nincsenek ide iskolába járó gyerekei?
És majd meglátja ősztől, főpolgármester néni, az őrült zsúfoltságot a bukaresti forgalomban,
Hogyan, magácska nem jár villamossal? Hát akkor mostantól kezdje el! Majd láthat káoszt a metróban, mely amúgy is egyre nehezebben piheg és ahol az utóbbi évben mindennapossá váltak az incidensek. Mit kezdünk, kerületvezető elvtársak, a városban létező összes munkateleppel, gödörrel, porral, mocsokkal és zajjal? Mit kezdünk a közbiztonsággal? Hogyan, önök csak fenséges dolgokat csináltok, nem járnak gyalog, tömegközlekedéssel sem és testőreik vannak! És pénzük rogyásig! Hogyan, az önök gyermekeinek és a párt- és állami harácsolók gyermekeinek nincsenek a fentebb említettekhez hasonló gondjaik? Á, á, á, megvan a maguk világa, a gazdag szülőké, akik mindent megadnak nekik, magániskolákban tanulnak, gépkocsi hurcolja őket, védelmet, biztonságot, ennivalót, fűtést kapnak, nem mint a nép szegényei! Nos, igen, ezért nem keverednek egymással, nehogy rühössé váljanak!
Ha csak ezek a jelentéktelen gondok várnának a politikusokra és a településvezetőkre! De
ami nagy pusztítást fog végezni! Hogyan, politikus urak, nem hallottak róla, mert választási kampányban vannak, hogy elfoglalják a cotroceni-i Nagy Néma trónját, aki szintén menne még egy kört? Hahó, Dăncilă ténsasszony, a nagy román inflációról sem hallott, mely rohamléptekkel nő európai csúcsok felé, amelyről egyes szakértők azt mondják, hogy ősszel fog robbanni, amikor az árak a kampánnyal nem törődve elszabadulnak?
Tudom/mindnyájan tudjuk, kisebb-nagyobb politikus urak, hogy a többi szegénytől elválasztott világotokban éltek, a saját érdekeitekkel és törekvéseitekkel, de elegünk van a blabláitokból és a végtelen hazugságaitokból! Tényleg azt hiszitek, hogy a nép majd csak ezen „érvek” alapján megszavaz majd benneteket? Feltettétek és felteszitek magatoknak akár csak egyetlen pillanatra is a kérdést, hogy mi történik majd veletek téltől, jövő évtől, mik vagytok most és mivé fogtok válni? Mert a szegények, a nép, melyet folyamatosan átvertek, így vagy úgy boldogulni fog, megvan a maga túlélési ösztöne, ahogy mindig is megvolt a történelem folyamán! De
amelytől nem tudtok majd a törvénytelenül felhalmozott összes vagyonotokkal sem megszabadulni!
A mostani fejesek közül vajon hány teszi majd még be a lábát a Győzelem- és a Cotroceni-palotába?
Szeretnék én is látni egy rátermett politikust, ahogy őszentségeik mondani szeretik, becsületest és tisztességest, ha lehet, aki színre lép a következő választáson! Vagy talán egy ilyen még meg sem született!
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.