Mentsetek meg bennünket a diktátoroktól

Most, amikor a PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) maffia végső rohamot indított az igazságszolgáltatás ellen, mellyel Romániát, az ország forrásait és nemzetközi hírnevét akarják teljes mértékben holmi műveletlen, funkcionális analfabéta, pontosan a rendszer törvényi hibáiból meggazdagodott kiskirályoknak alárendelni, úgy döntöttem, hogy újra előveszek a fiókból egy régebbi cikket, mely egy számomra nagyon kedves témát érint és melyet általános gyógyírként kínálok a korrupcióra, valamint a társadalmi és gazdasági méltánytalanságra, és amely megszabadítana bennünket olyan utálatos kiskirályoktól, mint Liviu Dragnea: a politikai decentralizációról és az adóügyi föderalizálásról van szó.

Romániában

a gazdasági, politikai és társadalmi decentralizáció végső céljához vezető út tele van akadályokkal

és a tekintélyelvűség kultusza ezek egyike. A feudális középkorhoz méltó, hogy a megmentő istenekben jobban bízunk, mint az intézményekben. Szinte már bájos, ha nem lenne tragikus azt gondolni, egyetlen ember jobb megoldást találhat, mint jól meghatározott és az idők próbáját kiállt eljárások által fedezett emberek csoportja, például az intézmények.

A régi fajta román politikus sohasem fog egyetérteni a decentralizálás alapját képező szubszidiaritási elvvel, vagyis azzal, hogy a döntést a haszonélvezőjéhez minél közelebb hozzák meg. A román politikus groteszk módon az abszolút hatalmat szereti (ugyanakkor viszont hiányzik belőle a realizmus, mert szinte analfabéta) és ő akar Georgel és Ionel helyett is dönteni, de utálja, ha Ionel és Georgel kommentálnak, és nem értenek vele egyet. Mit tegyünk, ez egy nehéz örökség.

Dragnea, Iliescu, Băsescu nem léteztek volna a román politikában, ha nem létezett volna a totalitarizmusnak ez a kultusza és a döntést helyi vagy közösségi szinten hozták volna, ahogy valójában kellene. Ezeknek a politikusoknak, akik egyáltalán nem érdemelték meg, hogy bármely állam élére kerüljenek,

semmi esélyük sem lenne egy decentralizált és valóban demokratikus rendszerben.

Tudják, mennyire kellemes személynek tűnik Angela Merkel? Mindenki, akinek csak dolga volt vele, azt mondja, hogy kitűnő beszélgetőtárs, művelt ember, aki sohasem fog kényelmetlen helyzetbe hozni a tárgyalás során, bárki is lennél. Úgy tűnik önöknek, hogy Liviu Dragnea vagy Traian Băsescu képes lenne ilyenfajta „eretnekségre”? Nos, Merkel asszony egy decentralizált, föderális rendszer terméke, ahol a döntés helyi szinten születik, a németországi tartományok, sőt egyes városok is teljes körű autonómiával rendelkeznek. Íme, a civilizált politizálás is lehetséges. Egyszer majd nálunk is.

Nem szeretnék, ha Romániában is így lenne? Egy olyan Romániában, ahol bízunk az intézményeinkben, ahol nincs hatalommal való visszaélés, ahol nincs, vagy keményen büntetik Dragnea, Ponta, Bădălău, Orban vagy Tudose verbális erőszakosságát, ahol nem kell másokra ijesztgetned, hogy tisztelve érezd magad? Ahol nem szükséges gazdagnak, korruptnak lenned, vagy kapcsolatokat fenntartanod a titkosszolgálatokkal, Oroszországgal vagy más gyanús országokkal, mint például Kazahsztán?

Nem szeretnék, ha a kultúra kultusza lenne nálunk és nem személyi kultusz?

Az eszme vagy a képzőművészet kultusza? A művészet a kommunikáció toleráns formája a környezettel, mely senkit sem bánt, nem játszik beszélgetőtársad érzelmeivel, mely arra késztet, hogy többet akarj abból a termékből, nem kevesebbet, ahogy mi most a politikai aktusból szeretnénk. Nem szeretnék, ha igazi művészet lenne Galacon, Vajdahunyadon, Craiován vagy Nagyváradon is ugyanúgy, mint Bukarestben, Nagyszebenben vagy Kolozsváron? Honnan fakad a központosításnak ez a kultusza, ha nem a kommunistáktól? Nem lenne itt az ideje, hogy egy decentralizálással megszabaduljunk a politikában jelenlévő egész korrupciótól és erkölcstelenségtől?

Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy mit és mennyire decentralizálj. Milyen tisztségeket és milyen régiókat? De nem annyira egy „mit és mennyit” típusú kérdésről van szó, mint inkább arról, hogy miként lehet együttműködést kialakítani a helyi és a központi szint között, hogy létrejöjjön az a szolgáltatás, amelyre a polgárnak szüksége van. Micsoda? Együttműködést mondtam? Ezt a szót már elfelejtették a román tisztviselők, politikai színüktől függetlenül. Ha megtanulnánk együttműködni, akkor tényleg azt hiszem, hogy még decentralizálásra sem lenne szükségünk. De az együttműködés bizalmat, kölcsönösséget, jó hírnevet feltételez. Kiben bízhatnánk, amikor Dragneának tolvaj, Tudosénak szekus, Băsescunak pedig tekintélyelvű hírneve van?

De figyelem, a decentralizálás olyan, mint egy nagyon erős gyógyszer: ha a megfelelő betegségre, megfelelő időben és adagban írják elő, akkor a kívánt eredményhez vezet, de tévesen alkalmazva több rosszat tesz, mint jót. Ha már nem decentralizálunk, hogy normalizáljuk az országot, akkor legalább el a kezekkel az igazságszolgáltatástól, bűnözők!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.