Köln – ahol a demokrácia lesre futott

Mi történt pontosan a kölni Dóm téren? Miért reagált megkésetten és elhibázottan a német rendőrség, a sajtó, a politikai osztály? És milyen hatása van a jelenlegi német és európai kontextusra annak, hogy rosszul kezelték a helyzetet?

A büszke Németország sokkos állapotban van. Európa sokkos állapotban van. Nagy későn mindkettő megtudta, mi is történt vele szilveszterkor abban az országban, mely valaha a nyugalom és rend hona volt, jelenleg pedig az öreg kontinens vezetője. És amely 2016 küszöbén, Kölnben – úgy tűnik – Samuel Huntington A civilizációk összecsapása című könyvébe illő jelenet színterévé vált. Ahol az a kultúra, melyben a nők szabadok, összecsapott azzal, melyet a nőgyűlölet ural.

De vajon mi az oka ennek a magára valamit is adó demokráciához képest megkésett reakciónak, hosszú ideig megakadályozva, hogy a világháború utáni Németországban példátlan méretű aljasságokról szóló információk eljussanak a sajtóba és szélsebesen szétterjedjenek? Vajon azt próbálták elérni – elkerülendő a kedélyek felesleges felszítását a Szövetségi Köztársaságban –, hogy elrejtsék az ország elől a kölni dóm előtti téren történt eset legsiralmasabb részleteit?

Ez az egyik legfelkavaróbb kérdés, melyet a kölni tömeges szexuális zaklatások epizódja – post-festum – felvet. Valószínűleg attól tartva,

nehogy szélsőségesnek vagy a jobboldali szélsőségességre hajlónak bélyegezzék őket,

ha az ügyet becsületesen és nyíltan kezelik, a rendőrség, a politikusok és – last but not least – a német közszolgálati média csak hosszú és szemérmes hallgatási időszak után bátorkodott felvilágosítani az öreg kontinenst.

Tehát napokon keresztül senki sem zavarta meg azt a súlyos csöndet, mely rátelepedett arra, hogy falkákba szerveződött alakok szilveszter éjszakáján szexuálisan bántalmaztak arra járó nőket, és ezek az alakok a tanúvallomások szerint „araboknak és észak-afrikaiaknak” néztek ki. És úgy is beszéltek. Amikor a bürokrácia, a hatóságok valamint a politikai és médiaelit önkéntes hallgatása – végre – véget ért, azt tapasztaltuk, hogy a közszolgálati televízió eredeti híradóiból számos konkrét részlet hiányzott.

Melyek viszont közismertek és az interneten elérhetőek voltak. Az undorító részleteket tartalmazó tanúvallomások töredékei még kevésbé fértek be a tudósításokba vagy végleg elhallgatták őket. Nem kevés információt a legváltozatosabb módosítási, finomítási és cenzúrázási műveleteknek vetettek alá. Hiszen „idegengyűlölőknek”, „rasszistáknak”, „iszlámfóbiásoknak”, „populistáknak” tűntek.

Hasznos tehát, ha újra felidézzük a dolgokat.

Több tucat, talán több száz tinédzser és fiatal nő szilveszter éjszakája vált életük rémálmává. Az impozáns, a katolikus Németországot jelképező barokk stílusú dóm előtt, kőhajításnyira a Rajna-parti liberális metropolisz fő pályaudvarától, az évváltást ünnepelni érkező német nőket arra kényszerítették, hogy megaláztatásuk caudiumi igáin menjenek keresztül.

Egy több tucat, száz vagy talán ezer fiatal férfiból álló dühös ciklon közepébe kerülve, akiknek nagy része a tanúk szerint „menekült”, „migráns” és „újonnan érkezett” volt, a nők rövid idő alatt prédává és űzött vaddá váltak, szexuális támadásnak, zaklatásnak, bántalmazásnak és molesztálásnak kitéve. Ezzel egyidejűleg rablások is zajlottak. Egyesekről még a bugyit is letépték, akik – meggondolatlanul – a mulatozási hangulathoz igazodva ruhát vagy csinos szoknyát viseltek. A gyalázatosságnak legalább egy áldozatát meg is erőszakolták.

Több tucat, talán több száz további nő számtalan megaláztatásnak volt kitéve, kirabolták, megalázták, gyalázták és meggyalázták őket. Azt mondják, hogy a magukból kifordult menekültek még a rablások, molesztálások és nemi erőszak-kísérletek megakadályozására megkésetten közbelépni igyekvő rendőrnők láttán sem vetettek véget gyalázatos és aljas orgiájuknak.

De kik a tettesek?

Milyen mértékben keveredtek menekültek közéjük? Miért nem akadályozták meg, hogy bandákba szerveződjenek, hogy lopásokat és undorító tapogatásokat, agressziókat és nemi erőszak-kísérleteket kövessenek el? Miért nem tartóztatták le őket? Azért óvták őket vagy tűrték el a nyomorult viselkedésüket, mert arabok, menekültek, migránsok? Vagy, hogy ne táplálják az idegengyűlöletet? Vagy, hogy megóvják a menekültek német paradicsomának nem létező idilljét?

A rendőrség és a polgármesteri hivatal tényleg azt képzeli, hogy a jövőben az állomás környéki kamerák számának növelésével és a nagy rendezvények védelmének jobb megszervezésével fogják megoldani a gondot? Például a rajnai karnevál idején? A jelenlegi törvény miért rendelkezik úgy, hogy ha a zaklatókat megtalálják és bűnöseknek találják, akkor nem lehet őket kiutasítani? Íme, csak néhány kérdés, melyeket világosan és egyértelműen fel kellene tenni. De nemcsak ezeket.

A liberális demokrácia hívei számára

más helytelen viselkedések nem kevésbé riasztóak.

Élükön a sajtóéval. Amely sajtó 4-5 napon keresztül számtalan hasonló törvénysértést is elhallgatott, melyekre kisebb léptékben ugyan, de más német városokban is sor került, például Hamburgban vagy Stuttgartban, ugyanazon a szilveszteri éjszakán.

Vagy a demokratikus politikai osztályé, ami még súlyosabb, hiszen a két legfontosabb hatalmi ágat érinti. Az egyik tipikus reakció a környezetvédő és feminista Claudia Rothé volt. Aki fontosnak érezte, hogy elsősorban az újonnan érkezetteken sajnálkozzon, nem az áldozatokon. Hiszen Roth első állásfoglalásában nem elégedett meg azzal, hogy „tűrhetetlennek” minősítse a tetteket, hanem számára az volt a fő, hogy figyelmeztessen: nem szabad „tipikusnak” minősíteni a német állomásokon cselekvő több száz, talán több ezer tettes viselkedését. Kikre nézve? A menekültekre.

Márpedig vitathatatlan, hogy

kerülni kell minden jogtalan általánosítást.

És annál inkább azokat, melyek a populizmus és a Németországban és Európába felerősödőben lévő fasizmus malmára hajtják a vizet. De hogy egy bizonyos bűncselekmény mennyire tipikus a társadalom bizonyos szegmenseire nézve, azt jobb, ha komoly szociológiai kutatások alapján határozzák meg. És kimerítő kutatások alapján…

Egyenesen észbontóan hibásnak, de a politikailag korrekt elit siralmas mentális állapotára megint csak jellemzőnek bizonyult Köln polgármesternőjének megnyilvánulása. Henriette Reker, akit nemrég egy idegengyűlölő agyatlan késelt meg azért, mert a menekültek ügyében a korlátlan befogadás mellett foglalt állást, a kölni tömeges molesztálások után azt tanácsolta a lányoknak és asszonyoknak, hogy a jövőben úgy védhetik meg magukat a rossz élményektől, ha biztonságos „távolságot” tartanak a csoportokba verődött férfiaktól.

„Egy kinyújtott karnál nagyobb távolságot”,

ahogy azt fontosnak tartotta pontosítani.

Ez a felháborító kirohanás gyakorlatilag arra kényszeríti a nőket, hogy pre-modern korszakbeli elődjeik vagy talán, ki tudja, a burkát viselő nők mintájára javuljanak meg. A közösségi hálózatokon viccet csináltak a politikusnő kijelentéséből, de valójában ez annál inkább fájdalmas, hogy egy nőnemű és feminista, szociáldemokrata személytől származik.

A német elitek vajon nem fogják fel, hogy mit tesznek? Nem értik, hogy akut módon sodorják veszélybe nemcsak a nők jogait, de a belpolitikai, német békét is? Európáét? Nem látják, vajon, hogy demokratikus lesre futtatják a kontinenst, mert lustaságból, ostobaságból, a terrorista hordáktól való félelmükben vagy relativista gőgből kozmetikáznak vagy elrejtenek egy könnyen meghatározható igazságot, olyan gyávaságban és közömbösségben dagonyázva, mely könnyen a legaljasabb szélsőséges indulatok táptalajává válhat?

Elég, kiáltanám. Tehát kiáltom.