A román politikai kultúra régi mintái: népieskedés, nosztalgia, ostoba ájtatosság, öndicséret, nyelvtani hibák.
Abban az országban, ahol a politizálás – a tisztelt kormányfő asszony elmondása szerint – fecnikről olvasva történik, javában zajlik a legnagyobb hazafi kijelöléséért folyó versengés.
Az utóbbi napokban – nem annyira tetteikkel, mint inkább a nyilatkozataikkal – kitűnt néhány félelmetes versenyző:
…egy Szerbiába menekült és ott Alexander Ivanovic név alatt bujkáló volt képviselő (Sebastian Ghiţă – szerk.) bejelentette, hogy egy Putyin Egységes Oroszország Pártját másoló szervezet zászlaja alatt jelölteti magát, és azt magyarázta, hogy a következő európai parlamenti választási kampány „nem Brüsszelről, hanem rólunk, románokról szól”;
… az egyetlen védelmi miniszter (Gabriel Leş – szerk.), akivel az országocska valaha rendelkezett és aki azt kérte, hogy „imádkozzunk azért, hogy Isten bontsa fel azokat a kapcsolatokat, amelyekkel Románia nem Istennel rendelkezik, a meglévő démoni kapcsolatait”;
…a Képviselőház jelenlegi vezetője (Liviu Dragnea – szerk.), aki az állami zöldségboltok újbóli létrehozását javasolta, hogy amikor „bolti paradicsomot vásárolunk, annak paradicsomíze és paradicsomillata legyen [és hogy] biztosak legyünk abban, hogy a külföldről vásárolt túróban tej is van”;
…az a miniszter (Petre Daea – szerk.), akinek mániája lett a kormoránok elszaporodása és aki kijelentette, hogy nem „hajlandó elfogadni Románia állatkertté válását”;
…a korrupció miatt elítélt és állítólag az egész kormányt irányító Victoria-palotai tanácsadó (Darius Vâlcov – szerk.), aki azt kérte, hogy „új hazafiakból álló csapatnak kell jönnie” a Román Nemzeti Bankba, mert „Románia különben képtelen lesz felemelni fejét a porból”;
…az oktatási tárca birtokosa (Ecaterina Andronescu – szerk.), aki a következő szavakkal fordult az egyik rektorhoz (Marilen Pirteáról, a temesvári egyetem rektoráról van szó, aki amúgy a Nemzeti Liberális Párt, a PNL képviselője – szerk.): „ami pedig az alkalmatlanságot illeti, kihívom egy versenyre, bármelyik külföldi értékelő előtt! Tegye ezt meg, én elfogadom ezt a kihívást”;
…európai pénzekért felelős kollégája (Rovana Plumb – szerk.), aki megdicsérte az EU Tanácsának soros elnökségét, vagyis a saját kormányát, mert állítólag „éjnek évadján” folytat tárgyalásokat.
Mindezekben a példákban megtalálhatjuk politikai kultúránk régi mintáit: népieskedés, nosztalgia, ostoba ájtatosság, öndicséret, nyelvtani hibák. Íme, miért olyan nehéz eldönteni, ki a legvagányabb a fecnihazafiak közül…
(A szerző az Európai Parlament képviselője, a Dacian Cioloș-féle PLUS tagja)
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.