A politikusoknak szükségük lenne egy-egy órára, mintegy emlékeztetőként, hogy az idő drága. És a miénk, nem az övéké.
A szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Két hónap telt el azóta, hogy Florin Cîțu menesztette Stelian Iont (az akkor még teljes jogkörrel rendelkező miniszterelnök szeptember legelején rúgta ki az igazságügy-minisztert, ez volt az azóta tartó politikai válság szikrája – a szerk.). Az ennek következtében előálló válság ma sokkal súlyosabb, mint amilyennek a legszigorúbb borúlátók elképzelték. Azért is fajult a dolog idáig, mert az illetékesek időt vesztegettek. Az utóbbi napok eseményei világosan jelzik: a kormányalakításra és a miniszterek névsorának benyújtására vonatkozó liberális döntést az államelnök egyiptomi látogatása késleltette.
Klaus Iohannis egyiptomi látogatása nem volt szükségszerű. El lehetett volna halasztani, és a fogadó fél megértette volna, hogy a belügyi helyzet ezt követeli. Ám az államelnök mégis úgy döntött, odautazik, és mintha ez nem lett volna elég, az a szerencsétlen ötlete is támadt, hogy szabadidőruhában meglátogatja a piramisokat. Nehezen lehet ennél alkalmatlanabb gesztust elképzelni! És nem ez volt az egyetlen baki. A válság kezdete óta K. Iohannis egy másik halasztható látogatást is tett, Svájcban. Aztán átkelt az óceánon, hogy eljusson az ENSZ-ig, noha könnyedén megtehette volna, sok más állam- vagy kormányfőhöz hasonlóan, hogy megbízza a külügyminisztert az unalmas szövegek felolvasásával. Továbbá ahelyett, hogy a tőle telhető módon megkurtította volna az európai szintű találkozókat, a lehető legjobban meghosszabbította őket. Egy másik hiba az volt, hogy a kormány bukása után öt nappal hívta a pártokat egyeztető tárgyalásokra.
Dacian Cioloș is ezt tette, amikor ragaszkodott ahhoz, hogy a parlament elé álljon, noha pontosan tudta, hogy egy harmadát sem fogja megszerezni a kormányalakításhoz szükséges szavazatoknak. És Ciucă tábornok is megismétli ugyanazt a hibát (időközben a kormányalakítással megbízott tábornok visszalépett – a szerk.). Az ember már-már azt gondolja, ezeknek az embereknek egyetlen politikai alapvetésük van: minél hosszabb ideig a lapok címoldalain és a televíziók képernyőjén maradni.
Ha figyelembe vesszük a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás halogatását és a pártkongresszusok okán bevetett időhúzásokat, máris előttünk lebeg egy bizonyos politikai stílus. Amely
a mérkőzés utolsó perceiben elkezdik húzni az időt, lötyögnek a pályán, visszahúzódnak az egyik sarokba vagy bakalódnak az ellenféllel ahelyett, hogy szabályosan küzdenének ellenük.
Amikor I. Károly Romániába érkezett, azt tapasztalta, hogy alattvalói utálják a pontosságot: ezért karácsonykor órákat ajándékozott nekik. Azt hiszem, a mai politikusoknak is szükségük lenne egy-egy órára, mintegy emlékeztetőként, hogy az idő drága. És a miénk, nem az övéké.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.