„Miért nem boldogok a románok?” – Így látja anyaországát egy ukrajnai román újságíró

Nem ez az első cikk, amit szemlézünk Marin Ghermantól: a csernovici (Cernăuți/Csernyivci) román újságíróra, aki Romániába való áttelepedése óta a Libertatea munkatársa, érdemes odafigyelni, akkor is, ha az ukrajnai kisebbségek kilátásairól vagy éppen Moldova Köztársaság szorult helyzetéről számol be. Legutóbbi, szintén a Libertateán megjelent írásában öt hónapos romániai tartózkodásának mérlegét vonja meg, összevetve tapasztalatait a korábbi elképzeléseivel és reményeivel. Mint írja:

Románia kívülről és belülről nem ugyanúgy néz ki, de nem is különbözik radikálisan a két kép

– jó és rossz értelemben egyaránt.

Az ukrajnai románok nagy reményekkel tekintenek az anyaországra: Csernovic nemcsak Bukovina történelmi fővárosa, hanem a Románia iránti megbecsülés és vágyakozás egyik központja is. A jelenleg Ukrajnához tartozó város számtalan román kulturális, történelmi emléke, valamint az a tény, hogy az ottani román közösség majdnem teljesen elszakadt a romániai kulturális és információs valóságtól, óhatatlanul az anyaország idealizálásához vezet.

Az ottani románok körében csúnyán beszélni Romániáról egyenlő a blaszfémiával.

Romániát csak bálványozni, irigyelni lehet, a román állam hiányosságai is elfogadhatónak, mellékesnek tűnnek. Ez nem csoda, ha figyelembe vesszük, milyen nehezen jutnak hozzá az ukrajnai románok a román nemzeti identitás fenntartásához szükséges kulturális termékekhez:

Továbbá az ukrajnai románok nem nevezhetik el saját személyiségeikről az utcákat, tereket, romániai színtársulat pedig nagyjából kétévente látogatja meg őket.

A Romániában eltöltött közel fél év után Gherman úgy látja, hogy mindezen jótéteményeket ő maga jobban becsüli, mint az „őshonos” románok. Az itteniek mindezt adottságnak tekintik, és eszükbe sem jut, hogy lehetne másként is. Az, hogy szabadon használhatják az anyanyelvüket, mindent románul feliratozhatnak, hogy Románia biztonságos ország, mert a világ leghatalmasabb katonai szövetségének védelme alatt áll – a normalitás része.

– írja a szerző, aki azt sem érti (bár ítélkezni nem akar), miért távozik annyi román az országból, amelyért annyian áldozták az életüket a történelem folyamán.

Az ukrajnai háború kezdetén a román állam intézményei nehézkesen és kelletlenül reagáltak, ellenben a civil társadalom, az önkéntesek rengeteg segítséget nyújtottak a menekülteknek, és ez azt bizonyítja számára, hogy Románia nem egyenlő az állammal, hanem a társadalmat, az embereket is jelenti. Azt is jóleső érzés volt megtapasztalnia, hogy a bukovinaiak között létezik egyfajta regionális szolidaritás, függetlenül attól, hogy a határtól délre vagy északra élnek.

Azt is látja viszont, hogy a háború Romániának is számos nehézséget okozott, és a románok jelenleg sok olyan problémával szembesülnek, mint az ukránok a háború előtt.

A különbség mégis óriási – és ez nagyrészt Románia EU- és NATO-tagságának köszönhető. Ukrajnára is ráférnének azok az európai normák, amelyek a korrupciót vagy a nemzeti kisebbségek helyzetét szabályozzák.

Ukrajna addig egyensúlyozott a Nyugat és Oroszország között, míg végül két szék között a padlóra került, a kijevi politikai elit hibás döntéseinek árát pedig az állampolgárok, a fiatalok fizetik meg akár az életük árán.

– írja Marin Gherman, és megjegyzi: nem érti azokat a románokat, akik szeretnék, ha az ország kilépne az EU-ból, mert úgy tűnik számára, mintha túl sok kényelemben, békében, szabadságban lett volna részük, ezért nem tudják ezeket kellőképpen megbecsülni.