Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Nem ez az első cikk, amit szemlézünk Marin Ghermantól: a csernovici (Cernăuți/Csernyivci) román újságíróra, aki Romániába való áttelepedése óta a Libertatea munkatársa, érdemes odafigyelni, akkor is, ha az ukrajnai kisebbségek kilátásairól vagy éppen Moldova Köztársaság szorult helyzetéről számol be. Legutóbbi, szintén a Libertateán megjelent írásában öt hónapos romániai tartózkodásának mérlegét vonja meg, összevetve tapasztalatait a korábbi elképzeléseivel és reményeivel. Mint írja:
– jó és rossz értelemben egyaránt.
Az ukrajnai románok nagy reményekkel tekintenek az anyaországra: Csernovic nemcsak Bukovina történelmi fővárosa, hanem a Románia iránti megbecsülés és vágyakozás egyik központja is. A jelenleg Ukrajnához tartozó város számtalan román kulturális, történelmi emléke, valamint az a tény, hogy az ottani román közösség majdnem teljesen elszakadt a romániai kulturális és információs valóságtól, óhatatlanul az anyaország idealizálásához vezet.
Romániát csak bálványozni, irigyelni lehet, a román állam hiányosságai is elfogadhatónak, mellékesnek tűnnek. Ez nem csoda, ha figyelembe vesszük, milyen nehezen jutnak hozzá az ukrajnai románok a román nemzeti identitás fenntartásához szükséges kulturális termékekhez:
Továbbá az ukrajnai románok nem nevezhetik el saját személyiségeikről az utcákat, tereket, romániai színtársulat pedig nagyjából kétévente látogatja meg őket.
A Romániában eltöltött közel fél év után Gherman úgy látja, hogy mindezen jótéteményeket ő maga jobban becsüli, mint az „őshonos” románok. Az itteniek mindezt adottságnak tekintik, és eszükbe sem jut, hogy lehetne másként is. Az, hogy szabadon használhatják az anyanyelvüket, mindent románul feliratozhatnak, hogy Románia biztonságos ország, mert a világ leghatalmasabb katonai szövetségének védelme alatt áll – a normalitás része.
– írja a szerző, aki azt sem érti (bár ítélkezni nem akar), miért távozik annyi román az országból, amelyért annyian áldozták az életüket a történelem folyamán.
Az ukrajnai háború kezdetén a román állam intézményei nehézkesen és kelletlenül reagáltak, ellenben a civil társadalom, az önkéntesek rengeteg segítséget nyújtottak a menekülteknek, és ez azt bizonyítja számára, hogy Románia nem egyenlő az állammal, hanem a társadalmat, az embereket is jelenti. Azt is jóleső érzés volt megtapasztalnia, hogy a bukovinaiak között létezik egyfajta regionális szolidaritás, függetlenül attól, hogy a határtól délre vagy északra élnek.
Azt is látja viszont, hogy a háború Romániának is számos nehézséget okozott, és a románok jelenleg sok olyan problémával szembesülnek, mint az ukránok a háború előtt.
Ukrajna addig egyensúlyozott a Nyugat és Oroszország között, míg végül két szék között a padlóra került, a kijevi politikai elit hibás döntéseinek árát pedig az állampolgárok, a fiatalok fizetik meg akár az életük árán.
– írja Marin Gherman, és megjegyzi: nem érti azokat a románokat, akik szeretnék, ha az ország kilépne az EU-ból, mert úgy tűnik számára, mintha túl sok kényelemben, békében, szabadságban lett volna részük, ezért nem tudják ezeket kellőképpen megbecsülni.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.