// 2024. október 23., szerda // Köztársaság kikiált., Gyöngyi
PSD

A pohár tele fele?

Rendkívül szellemes karakterleírás a PSD nevű „figuráról”, így választási bukás után és újrasminkelés közben. Andrei Pleșu írása.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Dilema Veche oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Úgy tűnik, választási szempontból idén némileg szerencsések voltunk. A kormánypárt rosszul jött ki az ellenzékkel szembeni versengésből (akármilyen sokszínű és zavaros is ez utóbbi…), a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos kongresszusán tartott választáson pedig váratlan belső repedések és a romlást kiszámíthatatlan végkifejletűvé változtatni képes taktikai „opciók” jelentek meg.

Egy üdvözlendő „tele fele PSD-s pohárról” azért még nem beszélhetünk, de az az illúziónk legalább meglehet, hogy az „üres fél” egyfajta fröccs lett, egy felvizezett „rövid ital”,

ami mindenképpen jobb az eddigi „nemzetmentő” semmirekellőség gőgjénél.

Szinte semmit sem tudok a „győztes” Fiforról. Úgy tudom, hogy végzettségét tekintve filozófus. Márpedig nem semmi metafizikusi helyzetből védelmi miniszterré válni! Amit én látok, az egy nem túl pergő nyelvű, zavartan mosolygó, óvatos és a párthoz hű politikusi portré. A szépecske Orlandót, egy másik győztest valamivel világosabban látom. Egyfajta visszavonulás küszöbén álló playboy, aki örömmel maszkírozza magát megfelelően, hogy szem előtt legyen, alkalmasságában és gondviselésszerű küldetésében (maga a Teremtő „küldte Romániába”) magabiztosan, szakmai hozzáértésnek eladott „sármos” mosolyát ravaszul villogtatva. Egyszerűbben: egy bájos, öregecske bohóc… Dăncilă asszonyról már nincs mit mondanom. Magáért beszél. Ártatlanul sorból kilógó, könnyes derűlátással az „ökölcsapásból” mindig magához térő „rendes dáma”. Röviden, egy győzedelmesen vendégszerető háziasszony!

De azért nézzük meg a pohár másik, sóval-borssal teli,

nem „konstruktív” erényein, inkább a nagy párt néhány „műmítoszának” beárnyékolása révén bátorító felét. Azon túlmenően, hogy megértük azt az elképzelhetetlen meglepetést, hogy a plénumban hallhattuk egy meghatározó („kiskirály”) PSD-s vezető (Oprişan úr) kifütyölését, fel kell jegyeznünk még néhány, végső soron jótékony hatású „újdonságot” is. Csorba esett néhány „frontceleb” monumentalitásán. Hogyhogy törölték az első vonalból Şerban Nicolaét?! A bukaresti finommechanikai üzem munkását (vagyis az aktája „beton” volt), aki ilyenfajta erőteljes megfogalmazásokat hozott a parlamenti vitába: „Büntetőügyes az anyja, aki olyan pofátlant szült, mint maga!”, vagy „Ne vigyorogjon rám!” (az illető bajnoka lévén a fogsor vigyori villogtatásának). És hogyhogy „háttérbe szorítanak” egy ilyen embert, holott becsületes proletárból hírneves jogász lett, akit mindenki szeret, a kisgyermektől Ion Iliescuig, Adrian Năstaséig és Dragneáig is? És hogyhogy ne legyen többé a csúcson, amikor ő kezdeményezte a parlamentben a korruptak letartóztatásának eltörlését, hogy elkerüljék az aljas bosszúállásokat és visszaéléseket?

De hogyhogy nem került a rivaldához közelebb Cătălin „Géppuska” Rădulescu betyáros vitézsége,

a hazafi, aki azt mondta, hogy kész a személyes AKM-jével agyonlőni a kormányellenes tüntetőket?

Szakmáját tekintve orvos, de olyan orvos, aki hajlamos az inkább halálosztogatásra hajló személy ügyességével felváltani az életmentői szakmai profilt… Ráadásul hős: „különleges érdemei” voltak a decemberi forradalomban, de már nem emlékszik, hogy Piteşti-en vagy Temesváron harcolt. Politikai gondolkodása példásan őszinte: a legutóbbi választás elvesztése után azt javasolta, hogy mindenki fizesse vissza a bérét, akinek a kormány megemelte. Ez egyfajta beismerése annak, hogy a PSD a nép érdekében dolgozik, azzal a feltétellel, hogy a nép az ő érdekében dolgozzon. És ha nem teszi, akkor tessék visszafizetni a kiadást…

A PSD-től megszokott csúcspolitika egyik jelentős vesztesége Codrin Ştefănescu saját pályán elszenvedett veresége. Nem merek túl keményen bánni vele, mert, mint megtudtam, kollégák vagyunk… Ő is „műkritikus”, gyűjtő, misztériumológus, a festészet és a bútorok nagy ismerője, aki örömmel mond „Van Dik”-et és „empir”-t, amikor Van Dyckről és Empire-ről beszél, valószínűleg a román nyelv iránti szerelemből.

Egyforma tekintéllyel megjárta már a Nagy-Románia Pártot (PRM) is, a Konzervatívokat is, a PSD-t is,

látszik tehát, hogy Codrin Ştefănescu úr bonyolult, de ha kell, akkor radikális lélek: ahányszor az izmait fitogtatja, az agyával parádézik, amikor pedig az agyára lenne szükség, az izmait ugráltatja. A még a PRM-ből is (tipikusan vadimos, a „mesterre” jellemző „tolvaj szolga”, „oligofrén”, „ordenáré szörnyszülött”, „pszichopata”, „manélista kopasz” és más hasonló jelzőkkel) kirúgott Codrin Ştefănescu (a „tribunusnak” már zsenge, 16 éves korában hívéül szegődött Olguţa Vasilescu ideológiai párja) egyik pártban sem tud megtartani főnökei szimpátiáját, még abban sem, melyhez a leginkább közel érzi magát. Még egy Vadim-féle pokróc természetű politikus is szükségét érezte, hogy idegesen bár, de bevegye demagógiai cirkuszába.

És Ecaterina Andronescu? Nem ő volt olyan bátor, hogy „disszidensként” szembefordult Dragneával, majd vissza is tért az akolmelegbe, amikor egy kormányzati bársonyszék lehetősége feltűnt a láthatáron? Nem ő harcolt, ahányszor oktatás miniszter volt (kábé háromszor),

hogy kijavítsa a „rendszer” hibáit, még azokat is, melyek a korábbi mandátumaiban jelentek meg?

Nem ő hozta létre újra a szakiskolákat, miután felszámolta azokat? Furcsa, hogy csak ennyi szavazatot kapott egy ilyen személyiség. És hol van a vérfagyasztó Nicolicea? És madám Plumb? Vagy Carmen Dan? Vagy a fiatal nemzedéknek ez a Zorrója, neve szerint Pleşoianu? Hogyhogy nem jutottak ők, demokratikus szavazás révén, a szervezet első sorába?

Világos: a PSD-ben a „megújulás” (régi) szele fújdogál! Újrahasznosítjuk magunkat! Megpróbálunk egy másfajta „ugyanolyan” lenni! Ez nem semmi! Maholnap arra ébredünk, hogy még Dăncilă asszonyt is lecserélték! Mit szólnának Adriana-Doina Pană asszonyhoz? Persze, ha megszabadul, akárcsak Liviu Dragnea, a globális háttérhatalomtól, mely törvénysértései elkövetése érdekében a meggyilkolására törekszik.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon
Főtér

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

Repülés közben kikapcsolódott a felszerelése, életét vesztette egy siklóernyő-oktató Brassó megyében
Krónika

Repülés közben kikapcsolódott a felszerelése, életét vesztette egy siklóernyő-oktató Brassó megyében

Meghalt vasárnap egy barcaszentpéteri siklóernyő-oktató, akinek repülés közben kikapcsolódott a felszerelése és lezuhant a magasból – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Megtalálták a kirándulás közben eltűnt kisfiút
Székelyhon

Megtalálták a kirándulás közben eltűnt kisfiút

A keresőcsapatok kedden délután megtalálták a kiskorút, aki a Szovátához tartozó Szakadát település erdei területén tűnt el a délben.

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”
Krónika

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”
Székelyhon

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.