Ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy arra a szöveg is figyelmeztet, akkor nagyon kezdhetünk spórolni, mert pénzszűk esztendők jönnek.
Csoda lett volna, ha egy aljas és alkalmatlan, a demokrácia lebontására és saját vezetőjének a dutyitól való megmentésére összpontosító kormányzat nem produkál pénzügyi és gazdasági katasztrófát is. A jelei vitathatatlanok.
Márciuska alkalmából legalább egy hihető okot szerettem volna találni arra, hogy valami jót mondjak Románia kormányáról. Nem sikerült.
ha leltárba vesszük a dragnióta kleptokrácia által egy első fokon 8 évnyi végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt alak biztatására elfogadott gazdasági lépéseket. Még akkor is, ha önök nem szakértők ebben.
Kiderül, hogy miközben felszámolta az igazságszolgáltatás függetlenségét, a jogállamiság kimúlásáig átpolitizálva azt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ által támogatott pészédés (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) hatalom egy jövendőbeli venezuelai típusú gazdasági katasztrófa alapjait is lerakta. Szemmel láthatók a megjósolt katasztrófa időszerűvé válásának jelei. Csak a Vâlcovhoz hasonló alakok fedezetlen populista nyilatkozatai által serkentett önkéntes vakság nem képes meglátni azokat.
A lelkes populista ígéretek alapján hatalomra került kleptokrata rezsim az önkiszolgálással nem elégszik meg. A románok munkája iránti lenézésének is szisztematikusan hangot ad. Például azzal, hogy az ablakon dobják ki az adófizetők pénzét, gyűlölettel pazarolják különleges nyugdíjakra, melyeket úgy osztogatnak, hogy biztosítsák a potentátok hatalmának érintetlenül tartásához fontos kategóriák hűségét. Ezzel egyidejűleg ugyanez a pészédés hatalom kudarcot vallott az európai pénzek lehívása terén. És hasztalanul növelte meg a lakosság egyes kategóriájának bérét, hiszen az inflációval valójában mindenki jövedelmét csökkentette.
és az ezzel, valamint a kiszámíthatóságával kapcsolatos bizalmat, miáltal keményen táplálja a rendszerrel szembeni bizalmatlanságot, valamint egyes szakértők és az ország gazdasága számára létfontosságú potenciális befektetések külföldre menekülését. És mindennek a tetejében elfogadta a 114. sz. sürgősségi kormányrendeletet, „kapzsiságadót” vetve ki, ami véget vetett a bankok és az üzleti környezet jelentős része türelmének.
Mivel, mint bármely totalitárius rezsim, elfogadhatatlannak tartja bármilyen intézmény és nem utolsó sorban a bármelyik magára valamit is adó monetáris rendszerben természetes intézmény, a nemzeti bank függetlenségét, ráadásul a Román Nemzeti Bankot (BNR) és főleg a kormányzóját is tűz alá vette. Végül egy nemzeti-kommunista törvénytervezet, amely a PSD bűnöző főnöke, Liviu Dragnea és nagyon is alázatos szolgája, Şerban Nicolae gépkocsivezetőből lett szenátor kezdeményezésére jelent meg hirtelen, arra akarja kényszeríteni a BNR-t, hogy venezuelai mintára hazahozza az ország szinte teljes aranykészletét.
Egy részük biztosan vészes és veszedelmes, ha nem egyenesen szeizmikus. Mert aláásnák a BNR függetlenségét. És megrendítenék az ország bizalmát Románia és nemzeti bankja fizetőképességével kapcsolatban. Amit, ahogy azt Dragoş Cabat elemző a Szabad Európának elmagyarázta, az aranytartalékai is szavatolnak.
Nem véletlen, hogy e tartalékok jelentős részét, ősidők óta, még a kommunizmusban is Anglia Bankjában tárolják. Senki sem tud mondani az utóbbi nagyjából négyszáz évben ennél biztosabb helyet.
Pénzbe kerül a sárga fém Londonban tartása? Nyilvánvalóan. De milyen igazi biztonság van ingyen? Jobb lenne az orosz biztonság, szavatolva azt, hogy az egy évszázada Moszkvába vitt román kincstári vagyon örökre eltűnik, esetleg a saját aranyunkból fizetve azért, hogy a Szputnyikos putyinista propaganda és a trolljaik dicsérgessék Dăncilát, Dragneát, Ghiţát, Puricot, Pleşoianut és a társaikat?
Meg különben is, egy csaknem 104 tonna arannyal rendelkező országnak, egy olyan időszakban, amikor a bankok negatív kamatot fizetnek a hosszú távon náluk parkoltatott összegek után, mit számít az a 300 000 lej, és nem 300 000 euró, ahogy a pészédés Şerban Nicolae pofátlanul dezinformált?
felgyorsítva a monetáris-pénzügyi zűrzavart, de az antimeritokrata pészédés rezsim által amúgy is nagy megpróbáltatásokat elszenvedő ország gazdasági hanyatlását is. Márpedig az országnak válsághelyzetekben ténylegesen és sürgősen szüksége lehetne a londoni aranyra, hogy felszínen tartsa magát.
Mindezek a lépések riadókészültségbe helyezik a bankokat és a befektetőket, serkentik a monetáris és pénzügyi instabilitást és lerakják egy gyorsuló hanyatlás alapjait, melynek nyomán a román gazdaság és hitelessége előreláthatóan – tartósan – meg fog rendülni. A PSD gazdasági stratégája nemrég, preventív módon, annak (95 százalékos) valószínűségét vetette fel, hogy a három nagy közül az egyik, nevezetesen a Standard&Poor’s lerontja Románia minősítését, stabil távlatról negatívra minősítve át. Miért tenné?
Vâlcov miatt. Orlando Teodorovici miatt. A 114. sz. sürgősségi kormányrendelet miatt. Végül is a hitelminősítő ügynökségek, köztük a S&P feladata éppen egyes országok fizetőképességének, vagyis azon képességüknek a felmérése, hogy visszafizessék hiteleiket, továbbá annak megbecsülése, hogy mekkora a kockázata azok vissza nem fizetésének. A hitelminősítő ügynökség véleményének óriási hatása van bármelyik gazdaságra nézve a nemzetközi piacokon, ahogy az Görögország csődje alkalmával látható volt.
Hiszen növekedni fog az ország finanszírozásának költsége, a költségvetési hiány és a pénz leértékelődése, ezzel egyidejűleg pedig csökkennek a gazdaságba irányuló befektetések.
Előrelátható, hogy a bukaresti baloldali populisták, az érlelődő katasztrófával kapcsolatos felelősségük elhárítása érdekében a náci Németországban, a fasiszta Olaszországban, a kommunista Oroszországban, a peronista, castroista Latin-Amerikában és Chavez és Maduro bolivarista-nemzeti-szocialista rezsimjében sokat tesztelt üres propagandához folyamodnak majd. Az AEÁ-t, a „banki lobbit”, a sorosista, vagyis zsidó nagytőkét, az oligopolt és a multikat fogják hibáztatni. A valóság valamivel egyszerűbb. A PSD azért bünteti a románokat, mert megválasztották.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.