A törvény szerint „a politikai pártok a nemzeti értékeket és érdekeket érvényesítik a tevékenységükkel”, de ettől az utóbbi években sajnos a román pártok eltávolodását tapasztaljuk, míg a pártok közül sokat inkább csak saját üzleti vagy más természetű érdekeiket érvényesítő csoportoknak tartanak.
Felkértem George Jiglăut, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi Karának adjunktusát, hogy segítsen nekünk „újraindítani” a közvitát a pártokról és arról, ahogyan Romániában politizálni kellene.
Miért áll össze több ember egy pártba? Mi a helyzet ezekkel a szervezetekkel?
A pártok egyfajta közvetítők, melyek összekapcsolják a társadalmat, amelyben gyökereznek, és az intézményeket, ahol a választott vagy kinevezett képviselők tevékenykednek. Elsősorban azt kell tudatosítanunk, hogy egy demokrácia nem működik pártok nélkül. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert Európában és a fejlett demokráciákban mindenfelé nagy a pártokkal szembeni bizalmatlanság.
Mi ezt természetesnek tartjuk, de meg kellene ijesztenie bennünket az, hogy az összes intézmény közül általában a pártok és a parlament esetében a legalacsonyabb a bizalom mértéke, nem fogva fel, hogy ez egy nagyon súlyos gond, mert pártok nélkül nincs képviseleti demokrácia.
Miért nem bíznak a pártokban az emberek?
Egyrészről tekinthetünk a polgárok felé és beszélhetünk érdektelenségről, fásultságról, arról, hogy néha talán túl sok a választási forduló. Tekinthetünk még a nemzedékek közötti különbségekre, a képzettség szintjére (akár bármiféle, akár kimondottan politikai képzettségről van szó), de a pártok sokszor azért is veszítik el a polgárok bizalmát, mert viselkedésük nem felel meg az elvárásoknak, mert nem bizonyítják, hogy a közérdek a létezésük fő indoka.
Tehát van egy nagyon ártalmas és káros dinamika az összességükben vett választók és a pártok között, a pártok pedig egy idő után már nem töltik be alapvető szerepüket, nevezetesen azt, hogy a társadalom érdekeit képviselő eszközök legyenek.
Egy másik szerep, melyet szintén nem töltenek be megfelelően, az az emberi erőforrás toborzása, kiválasztása alkalmasság, jóhiszeműség alapján, az ilyenfajta emberek felkészítése, akiket aztán döntéshozói tisztségekbe juttathatnak.
Miért nem látják el a pártok ezt a létfontosságú feladatukat?
Ugyanarról az ördögi körről van szó. Ha az emberek érdektelenek, ha nem gyakorolnak a szavazatukkal nyomást, nagyobb nyomást annak érdekében, hogy nagyobb politikai verseny legyen új pártok megjelenésével, vagy nem gyakorolnak nyomást a pártok alapjaitól felfele, az elitjeik felé, akkor a pártokat nem serkentik jobb viselkedésre.
Így végül azt kapjuk, amit magunk körül látunk: a politikai elit gyenge minősége, gyenge közpolitikák, átláthatatlan folyamatok, összességében pedig az alapvető intézményekkel és általában véve a politikával szembeni bizalmatlanság.
Az emberek menekülni kezdenek a politikától, és megjelennek ezek a klasszikus hagyományos pártokkal szembeni alternatívák, a populista jellegű pártok, melyek még mérgezőbbek a társadalomra nézve, és melyek tevékenységének nagyon rövid időn belül drámai következményei lehetnek.
Miként növelhető a politikai pártok iránti bizalom?
Itt újra léteznie kell mindkét irányból egy bizonyosfajta dinamikának. Először is mindnyájunknak polgárokként tudatosítanunk kell, hogy a politika iránti érdeklődés nem opcionális dolog, nemcsak akkor szavazunk, amikor nekünk úgy tetszik (bár ez történik, ami nem jó). Az odafigyelésnek arra, ami körülöttünk történik, sőt a részvételnek – napirenden lenni, híreket nézni, megismerni a politikusok tevékenységét még akkor is, ha a többségük nem tetszik – mindennapjaink részévé kell válnia, mert az érdektelenség vezet az előbb elmondottakhoz.
A másik oldalon a pártoknak, a régebbieknek és az újabbaknak is mindig tiszteletben kell tartaniuk azt a kötelezettségüket, hogy kommunikáljanak a társadalommal: mutassák be magukat, mondják el, milyen elképzeléseik, programjaik vannak, mit akarnak tenni. Csak a politikai osztály és társadalom közötti párbeszéd adhat fokozatosan megoldást a bizalmatlanság kérdésére.
De ez eltart majd, az ilyenfajta gondokra nincs gyors megoldás. Mindkét fél részéről nagy kitartásra is szükség van. Ezen kívül az is kell, hogy a civil társadalom az alapoknál dinamizálja a társadalmat, és nyomást gyakoroljon a pártokra.
Hogyan viszonyulunk az ideológiákhoz? Miért válasszon valaki egy baloldali vagy egy jobboldali pártot?
A polgárok közül rendkívül kevesen ismernek ilyenfajta alapfogalmakat. Romániában például vannak nagyon nagy egyetemeink, melyek a társadalom elitjeit képezik, de a hallgatóik egyáltalán nincsenek kitéve politikai természetű folyamatoknak, csak szakmai felkészítés zajlik. A polgárok tudatában magyarázatok híján az ideológiáknak, a nagy áramlatoknak nincs túl sok értelmük, és így gyakorlatilag a média válik az egyetlen politikai nevelési formává, mely sokszor nem végzi el megfelelően a feladatát, nem tölti be tájékoztatói szerepét, nem magyarázza el és továbbítja azokat az alapvető fogalmakat, amelyeket az embereknek ismerniük kell.
Másrészről a pártok olyan szereplők, melyek maximalizálni akarják a nyereségüket, ezért – politikai napirendjeiktől függően – néha változtatnak álláspontjaikon, ami miatt irracionális, instabil szereplőknek tűnnek, melyek obskúrus, kisszerű, nem átlátható érdekeket követnek. Erre pedig gyorsan érkezik a reakció: feldühödünk, fásulttá válunk, és többé nem megyünk szavazni, mert amúgy is mind egyforma, mert amúgy sem számít…
Sokunknak az a benyomásunk, hogy a pártok klienteláris szervezetek, melyek a társadalmon élősködnek, és csak a saját érdekeiket követik, egyesek pedig valódi szervezett bűnözői csoportosulásokká váltak. Mit kell tennünk, hogy minőségi politikánk legyen?
Ez az az ördögi kör, amiről beszéltem. A hosszú távú válasz: nevelés. Nevelés a polgároknak is és azoknak is, akik jóhiszeműen és a változtatás vágyával kerülnek be a pártokba. Röviden: nemes értelemben vett szerepvállalás, állampolgári részvétel formájában.
Nem létezik gyors megoldás, olyan nagy a pártokkal és a politikával szembeni frusztrációnk, hogy azt szeretnénk, ha a változás egyik napról a másikra megtörténne. Ha eltűnnének ezek a pártok, és valamit a helyükre tehetnénk. Távozzon X párt vezetője és jöjjön valaki más, mert rosszabb biztosan nem lehet. És változásról változásra azt tapasztaljuk, hogy íme, még ennél is lehet rosszabb.
Nem létezik könnyű megoldás, sok kitartás, sok türelem, sok folyamatos cselekvés kell, amit minél több embernek kell végeznie, egyfajta kritikus tömegként.
És én egyáltalán nem vallom azt az elvet, hogy „jöjjenek új pártok, mert a régiek kompromittálódtak”. Nem azt mondom, hogy rossz dolog új pártok megjelenése, melyek nyomást gyakorolnak a régiekre. Minél nagyobb a verseny, a szavazónak annál több választási lehetőségük van, és akkor a klasszikus játékosoknak is ehhez kell igazítaniuk a viselkedésüket.
De a jelenlegi pártokra (melyek nem feltétlenül Európa-ellenesek, populisták, oroszbarátok, nem annyira rosszak, mint amennyire lehetnének, vagy amilyeneket másfelé látunk) belülről is jöhet megoldás. Ha eléggé dinamizálják az alapoknál, és oly módon gyakorolnak nyomást a vezetőségre, hogy ne csak úgy kerülhess a csúcsra, ha te cipelted a főnök táskáját, akkor gyorsabb megoldások is lehetségesek.
A gond az, hogy nem avatkozhatsz be a pártok belső életébe, nem lehet törvénnyel szűrni például a belépést a pártokba. Ezért elég nagy felelősség hárul azokra, akik úgy érzik a pártokon belül, hogy igazságtalanság éri őket, vagy csalódottak, és akik azzal a jóhiszeműséggel léptek be oda, hogy tehetnek valami hasznosat a társadalom számára.
A közéletben egyre gyakrabban találkozunk Európa-ellenes és antidemokratikus üzenetekkel. Mennyire nagy a veszélye annak, hogy a politikai kultúra, ismeretek, érdeklődés hiányában szélsőséges pártok jelenhetnek meg?
Egy adott pontig létezik. Nálunk létezik egy érdekes konjunktúra, amikor arról van szó, hogy miként oszlanak meg a pártok között a választók. Társadalmunkban továbbra is megvannak a tekintélyelvűség csírái, az olyanfajta lehetséges mozgalmak előfeltételei, melyek átvehetik a hatalmat, és Romániát a jelenlegi állapotából, akármennyire is elégedetlenek vagyunk ezzel, valami még szerencsétlenebbé változtathatják. De azt hiszem, hogy az, ahogy a nagy pártok egyelőre lefedik a választókat, elég jelentősen csökkenti ezt a kockázatot.
Romániában már voltak kísérletek valamivel nacionalistább, talán akár szélsőséges vagy Európa-ellenes pártok felfuttatására, de eddig egyik sem működött. Ezt magyarázhatja az is, hogy a román pártok számára mégiscsak létezik egy határ, ameddig nem mennek el, mert ez ellentétes lenne a közérdekkel vagy a saját érdekeikkel, de kevésbé átlátható magyarázatok is lehetnek, melyeket nem látunk, és melyek a találgatások mezejére vezetnek – például az, hogy talán a nyugati partnerek sem hagyják, hogy túlságosan letérjünk az utunkról, és túlzottan Oroszország felé forduljunk.
A dolgok itt szintén megoszlanak. Az utóbbi hónapok különféle ilyen jellegű hangokat is felszínre hoztak, és a nagy pártok részéről megjelenhetnek olyan nyilatkozatok, nem feltétlenül a pártvezetőség szintjén, melyek csaliként, a piac felméréseként olyan gondolatokat helyeznek el, melyeket a populizmussal, az euroszkepticizmussal, az Oroszország-barátsággal társítunk, és amelyek agresszívebben szembemennek a nyugati eszmékkel. Egyelőre egyik sem tudott erősebben gyökeret verni, és nem befolyásolta valamelyik párt viselkedését, ezért mondom, hogy ez a veszély létezik, de rövid távon nem tartom elképzelhetőnek.
Nem tartom elképzelhetőnek, hogy 2020-ra a semmiből megjelenjen egy olyan párt, mely az Európa-ellenességet képviselje a román társadalomban, és nagy sikert érjen el. De oda kell figyelnünk, a veszély létezik. A folyamatos elégedetlenség, a politika összességével kapcsolatos elégedettség hiánya, az, hogy általában véve a demokráciára vagy olyan intézményekre zúdítjuk a frusztrációnkat, melyek nélkül egy demokrácia nem létezhet, vagy akár az Európai Unióra is, ezek olyan dolgok, melyek más országokban most történnek, de bennünket még nem érintenek.
Nekünk még nem jelent nagy gondot például a migráció, de megtörténhet, hogy egy adott pillanatban azt fog jelenteni, és ki tudja, hogy akkor milyen eszmék kezdenek majd terjedni.
Ezért nagyon ébereknek kell lennünk, és fel kell fognunk, hogy ha most nem tudatosítjuk és nem próbáljuk megoldani a romániai demokrácia minőségével, az intézmények viselkedésével, a politikai elitek viselkedésével kapcsolatos gondokat, akkor megtörténhet, hogy egy bizonyos idő múlva mi is azokkal a helyzetekkel fogunk szembesülni, amilyeneket Európa más országaiban már megfigyelhetünk.
