A romániai pártok – függetlenül attól, hogy hosszú életűek vagy sem, régiek vagy újak, az első vagy a nyolcadik törvényhozási ciklust töltik – mind az inadekvátság betegségében szenvednek. Igen, az RMDSZ is.
Jelen szöveg a Revista 22 oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A romániai pártrendszer a poszt-totalitárius rezsim 30 éve alatt nem tanult túl sokat és nem fejlődött alapvető módon a demokratikus rezsimek alapvető politikai szereplői által történő releváns feladatok vállalása irányába. Valósággal észbontó a román valóság által szolgáltatott példák száma, amelyek mind a román pártok irrelevanciába zuhanásának elméletét igazolják: ellenzéki pártok, melyek inkább azzal törődnek, hogy a „doktrínai tisztázások” hamis és ócska ürügyével belső harcokban számoljanak le egymással, mint azzal, hogy legalább történelmi precedens szinten tartsák meg a választóikat; állítólagosan disszidens pártok, melyek aztán a régi hőmérők higanycseppjeinek gyorsaságával és könnyedségével képesek visszatérni az eredeti szervezeteikbe; „etnikai” pártok, melyek folyamatosan beleragadnak az örök alkudozásba, melynek keretében politikai befolyásért üzletelnek egy olyan választói kör számlájára, melyet valójában elhanyagolnak és amely – nem eléggé feltárt okokból – csökönyösen még mindig biztosít elegendő szavazatot egy újabb ciklus elcsípéséhez.
ezt az előadást nyújtja naponta a pártok többsége, melyek politikai dinamizmusra törekednek, demokratikus reformról, jogokról és szabadságokról, jólétről és meritokráciáról beszélnek.
Az ilyenfajta pártok, melyekből az utóbbi 30 évben sok akadt, a legtöbbször gyorsan eltűntek a színről, éppen azért, mert a relevancia hiányát nem kompenzálták más előnyök vagy szavazatokat hozó képességek. A Szociáldemokrata Párttal (PSD) ellentétben, amely – az eredeti Nemzeti Megmentési Front (FSN) elnevezés alatt – rendelkezett a Román Kommunista Párt (PCR) óriási logisztikai, vagyoni és propagandisztikus potenciáljával, az új pártok közül sok, melyek egy részét a legjobb szándékok vezérelték és jelentős szimpátia- és reménytőkét mozgattak meg, egy önpusztító, kizárólag törzsi típusú stratégiák és nem egy pártra jellemző szervezési logika által irányított csoport hiúságába fulladva tűnt el. És e téren a mérleg még messze nincs lezárva. Tünetszerű, hogy a magukat a demokrácia elveiből eredeztető pártok képtelenek közös nevezőre jutni az idei helyhatósági választásra vonatkozó stratégiát illetően.
De lehetünk egyszerre alapvetően irrelevánsak és hosszú életűek is,
mely – bár kritikus – képes a pártot a parlamenti túléléshez szükséges szinten tartani. Ez a helyzet például az RMDSZ-szel, mely azzal az egyedülálló teljesítménnyel büszkélkedhet, hogy ugyanezen a néven jelen volt szinte valamennyi kormányzásban. Mivel etnikai párt, részvétele a koalíciókban tökéletesen indokolható lett volna az általa képviselt etnikum érdekei és jogai védelmének logikája alapján. Sőt, 30 évnyi folyamatos parlamenti és – minimális megszakításokkal tarkított – kormányzati tevékenység után látni kellene a régió – jogvédelemmel egyidejűleg történő – integrálásának és gazdasági fejlődésének jeleit. A valóság azonban ellentmond annak, amire az RMDSZ hivatkozhatna: azokat a régiókat, melyekben általa képviselt etnikum többségben van, jelentős munkanélküliség, elszigetelődés (hogy ne nevezzük enklávésodásnak) és a tartós fejlődés távlatainak hiánya jellemzi. Az ezekben a térségekben élő magyar közösség egyre kevésbé vesz részt az országos politikában, amihez elég megnézni a 2014-es, illetve a 2019-es elnökválasztások részvételi eredményeit a szóban forgó megyékben, ahol csaknem 50 százalékos látványos csökkenés volt tapasztalható (Hargitában közel 23% és Kovásznában 26%, 2014-gyel szemben, amikor Hargitában a szavazók csaknem 80 százaléka, Kovásznában 78 százaléka jelent meg az urnáknál) (2014-ben a magyar választók jelentős része még nagy illúziókat táplált a magyarellenességét később az elnöki tisztségben is kinyilvánító Klaus Iohannis-szal kapcsolatosan; 2019-ben – természetesen – ez már nem létezett – a szerk.). A központi politika iránti érdeklődés drámai eltűnése ezekben a régiókban az RMDSZ mozgósítását kellene eredményeznie, mert egy kisebbség kivonulása a központi politikai mezőből – nem tévesztendő össze a decentralizálással! – helyi szinten az illiberális elszigetelődésnek ágyaz meg. Ami meg is történt.
A gyergyóditrói ügy újra a közbeszéd középpontjába helyezte e régió helyzetét, beleértve azt is, hogy
Egy egész közösség lekapcsolódása pedig maga után vonja a többség megértésének hiányát is a szóban forgó kisebbséggel szemben. Ahogy az, különben, az oktatási törvény egyik módosításának elfogadásakor is látható volt. A módosító egyszerűen arra vonatkozott, hogy a bármilyen szintű felvételi és képzésvégi vizsgát azon a nyelven lehessen teljesíteni, amelyiken a diák a szóban forgó tantárgyat tanulta. Ennek a lépésnek más európai államaiban is vannak megfelelői, de mégis egy sor katasztrófát előrevetítő, nacionalista ízű kommentárt váltott ki, melyeket néhány oktatási szakértő terjesztett, akik valamiféle elidegeníthetetlen döntéshozatali kiváltságokat követelnek maguknak e területen.
Amikor a többségiek reakciói, sok esetben képzett és jó demokratikus ösztönökkel rendelkező személyek részéről, átveszik ezt az irányt, akkor egyértelművé válik, hogy nagyrészt kudarcot vallottak a kisebbségvédelemmel kapcsolatos politikák, de azok is, melyek a társadalomról országos szinten kialakult elképzelésbe integrálnák őket.
A jelenlegi román pártok egyik fő gondja, mint mondtam, az irrelevánssá válásuk. Akár hosszú életűek, akár nem, akár régiek, akár újak, tartsanak az első vagy a nyolcadik törvényhozási ciklusuknál, az itteni pártok az inadekvátság kórjában szervednek. A saját belső műsoruktól elvarázsoltan vagy politikai félműveltek által elorzottan, gyakran összetévesztik az eszközöket a végcélokkal, nagy mértékben elpuskázva a pártrendszer demokratikus küldetését.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Nagy erejű robbanás történt pénteken Bukarestben egy ötödik kerületi tömbházban – közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztálya (DSU).
Nem azé a magánnyugdíj-alapokban levő pénz, akinek a nevén van, hanem az államé – állapította meg az ombudsmani hivatal a parlament által a héten elfogadott, vitatott jogszabály kapcsán, amely korlátozza a hozzáférést a pénzhez.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.