1848-ban létezett Románia. Avram Iancu a Román Nemzetért harcolt

Mindenkinek joga van (látszólag megalapozott, nem éppen nyilvánvalóan téves) vélemények kifejtésére, de senkinek sem engedhető meg, hogy nem-igazságokat mondjon, senkinek sincs joga botrányos kijelentésekkel misztifikálni a történelmet.

Sabin Gherman úr a România liberă 2017. június 30-i, pénteki kiadásának 9. oldalán tette közzé saját „véleményeit”: kimunkáltan és odavetetten, gyakran mocskos szavak használatával. Joga van hozzá, még akkor is, ha számos „véleménye” kétséges, mintha a romániai és főleg az erdélyi helyzet felületes ismeretéből született volna.

De visszautasítjuk S. G. csalárd kísérletét az 1848-as Magyar Forradalom főbenjáró hibájának mentegetésére: a magyar vezetők kompromittálták az akkor kihirdetett helyes ideáljaikat azzal, hogy a Forradalom Programjába belevették a történelem menetével ellentétes imperialista kívánságot:

az abszolút többséget alkotó románok által lakott Erdély megszállására tett kísérletet.

Kossuth felkiáltása: „Prosperáljunk, prosperáljunk, magyarosítsunk el minden horvátot, románt és szlávot, mert különben elveszünk!” (nem világos, honnan vette a szerző az idézetet, a román fordítású szövegre sem ad ki a Google-kereső más román nyelvű forrást – a szerk.). Wesseleni (helyesen: Wesselényi – a szerk.) pedig: „Csak azok a románok kapnak állampolgári jogokat, akik magyarrá válnak.” (lásd, mint fent – a szerk.). Bárki számára világos: nem szolgálhatsz két urat; nem követelhetsz szabadságot a saját nemzetednek úgy, hogy közben más nemzet leigázására törekedsz.

A következőt állítja S. G. ügyetlenül ócsárolva: Azonnak, akik azt mondják, hogy „a magyarok [1848.] március 15-én Erdéllyel akarnak egyesülni azt is tudniuk kellene, hogy Avram Iancu Bécsért harcolt, nem Bukarestért”!!! És ráerősítve még a blaszfémiára: „Arról nem is beszélve, hogy 1848-ban Románia még nem is létezett”!!! Hogyan közölhetett a România liberă ilyesmit!?!

Nem azt állítjuk, hogy S. G. történelmi téren tudatlan, mert alapos okunk van azt állítani, hogy sokkal inkább a rosszindulat és a közvélemény manipulálásának szándéka magyarázza azt a furcsa módszert, amit ez az ember alkalmaz. Bűnös állításokkal nem mentheted meg sem a pészédések (PSD, Szociáldemokrata Párt – a szerk.), sem az eremdéeszesek becsületét, akik nemrég nevetséges éjszakai tranzakciókig süllyedtek.

A szabadság és demokrácia eszméit 1848-ban – akárcsak ma is – a románok is támogatták. Csakhogy

ők nem ihattak a szabadság idegen megszállás mérgével kevert borából.

Maguk a józan magyarok állították: „Erdélyben két hatalom dönthet az egyesülés sorsáról – az Országgyűlés és a román nép. Az Országgyűlés csak néhány száz embert képvisel, a románság az egész Erdélyt jelenti. Erdély egyesülése a románok egyetértése nélkül olyan dolog, amihez hozzá sem szabad látnunk” (E szövegrészlet alapján joggal feltételezhető, hogy az idézetek Radu Theodoru kommunista író, majd 1989 után a szélsőséges Nagy-Románia Pártban politizáló szerző Urmaşii lui Attila/Attila örökösei című áltörténelmi könyvéből származnak – a szerk.).

A balázsfalvi Szabadság-mezőn összegyűlt románok egyértelműen hangot adtak helyes álláspontjuknak: társadalmi szabadságot és nemzeti szabadságot követelnek. A budapestiek agresszivitását látva politikailag és katonailag is megszervezték magukat, hogy ellenálljanak az idegen megszállásnak. Ilyen körülmények között a pillanatnyi helyzetből kiindulva hoztak létre szövetségeket és kapcsolatokat. A balázsfalvi Nemzetgyűlés elutasította az „egyesülést” Magyarországgal, a nép pedig kikiáltotta: „Mi az Országgal akarunk egyesülni”, vagyis Románországgal. Avram Iancu pedig helyt adott ennek a felszólításnak, melynek célja az volt, hogy

kivezessen egy nemzetet abból a (dél-afrikaihoz hasonló) apartheidból, amit telepesek és megszállók kényszerítettek Erdélyre.

Az „Ország” pedig Románia volt 1848-ban is, hiszen még egy feldarabolt vagy megszállt népnek is van saját országa, a mienk pedig mindig is Románország volt: Moldva, Erdély, Munténia. Avram Iancu Bukarestért, a Román Nemzetért harcolt. És Bukarest Iancu harca révén néhány évtizeddel később az újra-kiegészített Ország Fővárosa lett.

Amikor a magyar kormányfő 2016 decemberében azt mondta, hogy őszinteségből magyarázza a románoknak el, hogy a magyarok nem örülhetnek a december 1-i ünnepnek, a Romániai Keresztény Polgári Fórum (FCCR) levelet küldött neki, melyben arra kérte, hogy kezelje keresztényi módon ezt a kérdést és vegye figyelembe, hogy egyes emberek vagy egyes népek életében vannak olyan pillanatok, amikor jelentős igazságtételek történnek.

Az igazságtétel haszonélvezői örülnek és nagylelkűeknek kell lenniük (Maniu 1918-ban: „Nem akarunk elnyomókból elnyomókká válni.”). A többiek, a jogtalan kiváltságaikat elvesztőknek pedig a felebarát iránti szeretettel kell fogadniuk a változást és ők is tehermentesítettnek kell érezniük magukat, annak örvendezve, hogy már nem nyomják el a testvéreiket.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.