Szokás-e még a húsvéti locsolkodás? (SZAVAZÓGÉPPEL)

Evelin, Kolozsvár

Ahogy a nóta is mondja, szeretem is meg nem is. Évek, de inkább évtizedek óta nem vagyok „elérhető” locsoláskor, de ez nem a szokás iránt érzett viszolygásomat jelzi. Talán a parfőmök és kölnivizek bábeli zűrzavara lehet a ludas, illetve az, hogy Húsvét hétfőjén általában úton vagyok. A locsolás – „aktusában” és a mögötte felsorakozó „tudás” tekintetében már igen távol került az eredetétől –, nem tudom, gondolnak-e a mai locsolkodók, locsolást fogadó ifjú hölgyek a termékenységre, netán házasságra. És valószínű, hogy nem is ez a lényeg, hanem az izgalom, hogy eljön, nem jön el, egyáltalán ki jön el locsolni és ki nem. Kiváló alkalom arra, hogy az emberek szemtől szembe találkozzanak és megvendégeljék egymást. Mindenképp jó lenne megtartani – még akkor is, ha én ezért nem sokat teszek. Piros tojást festek azért. :)

Árpád, Csernáton

Régebb, mármint még ezelőtt két-három évvel is, sokkal nagyobb jelentősége volt számomra a húsvéti locsolásnak, hiszen a két fiammal közösen jártuk végig a faluban a barátokat, rokonokat, közeli ismerősöket. Volt egy varázsa számomra, ami most már, hogy tinédzserkorba léptek, és nem igénylik a társaságomat, el is veszett. Persze, ettől függetlenül azok táborát erősítem, akik őrzik és fontosnak tartják ezt a hagyományt, idén is elmegyek pár „kötelező” helyre, aztán két-három év múlva, amikor a legkisebb fiam akkorára cseperedik, kezdem elölről. És igyekszem majd úgy átadni magam a hangulatának, mint aki már tudja, többször már nem fogja ezt megtapasztalni.

Krisztina, Kolozsvár

Számomra a húsvét a találkozások ideje. Az ünnep a hozzá kapcsolódó rítusok által válik kiemelt idővé és térré. Nem az a lényeg, hogy ezek a rítusok az évszázados hagyományok részei legyenek, hanem az, hogy az általunk kialakított rituális cselekvések által személyessé, meghitté tegyük az ünnepet. Amennyiben csupán a kiüresedett, tartalom nélküli gesztusokat végezzük, értelmetlenné és feszültségkeltővé válik. Éppen ezért nem ragaszkodni kell, vagy éltetni és ápolni kell a hagyományokat, hanem egyéni, családi és közösségi szinten is megtalálni az ünnep azon rítusait, amelyeket be tudunk illeszteni saját életvitelünkbe.

László, Kolozsvár

Gyerekkoromban minden évben édesapámmal mentünk locsolni, egyik legjobb apa-fia program volt, életre szóló élményekkel lettünk mindketten gazdagabbak. Jelenleg aki otthon, a családban kéznél van, azt meglocsolom. Általában improvizálok versikét és egy pohárból vizet loccsintok. Házalni viszont nem járok. A covid-időszak alatt udvaroltam a mostani feleségemnek, és videóban locsoltam meg, nagyon imponált neki. Fél délelőttöm ráment a versköltésre, ilyen rímek voltak benne, hogy ráció/deklaráció, meg virtuális randi/ez ma a modus operandi.

Andrea, Budapest

Szerintem a húsvéti locsolás, mint minden ünnep és hagyomány, úgy van jól, ha kedvünk szerint alakíthatjuk a „szabályokat”, és nincsen benne semmiféle kényszer. Kislánykoromban éppen azért utáltam, mert számomra idegen bácsik jöttek, vagy az egész az illemről szólt – később viszont már az én barátaim jöttek locsolkodni, jót beszélgettünk, este pedig végül mindenki nálam gyűlt össze, és jót mulattunk. Bár azóta szétszéledtünk, ez a mai napig remek alkalom lehet egy baráti összejövetelre, amennyiben épp hazautazunk. Most Budapesten élek a családommal, és amikor itt töltjük a húsvétot, azt leginkább a gyerekeink igényeihez igazítjuk. A magyarországi ismerőseink többsége nem ápolja ezt a hagyományt, de a Waldorf-közösségben, ahová tartozunk, mindig vannak családok – többnyire Erdélyből –, akik szívesen részt vesznek egy kis locsolkodásban.

Andrea, Székelyudvarhely

Úgy látom, hogy ma már a locsolás elvesztette a hagyományos locsoló jellegét, inkább arról szól, hogy „legalább így, az ünnepek környékén találkozzunk”. Ami nem baj, sőt. Nagyszülők és unokák, egykori osztálytársak, barátok jönnek össze annak az „ürügyén”, hogy locsolkodjunk. Nálunk a családban ennek soha nem volt nagy hagyománya, és valahogy a baráti kör is úgy alakult, hogy ha akartunk, „ürügy” nélkül is találkoztunk ilyenkor. A rend kedvéért édesapám és az öcsém minden évben meglocsol, de ha elmarad a dolog, akkor sem dőlök a kardomba. Ennek ellenére, mint minden hagyományt, értékelem, hogy van, és mivel tudom, hogy sokaknak fontos, nem szeretném, ha kikopna a világból.

Tamás, Kolozsvár

Úgy alakult, hogy utoljára kb. harmadikos koromban voltam locsolni. Addig minden évben jártunk apámmal és a bátyámmal. Akkor az volt, hogy összegyűlt valakinél egy nagy társaság, és ott mindenki előtt mondtad a versedet, és végiglocsoltál mindenkit. Őszintén, nem volt túl jó élmény: 20-25 felnőtt néz, és várja, hogy szavald el a szép versedet… Felnőtt koromban pedig, a nap végén csatlakoztam a locsolásból érkező haverokhoz, és próbáltam behozni a lemaradást. Szerintem, amíg sok embert boldoggá tesz ez a hagyomány, addig nem szabad elfelejteni. Aki pedig nem akar locsolni járni, csinálja úgy, mint én.

Anna, Kolozsvár

Gyerekkoromban mindig nagy volt a pörgés nálunk húsvét hétfőn. Anyukám festette a gyönyörű tojásokat, én maszatoltam, aztán minden vendégnek szépen mosolyogtam, amikor meglocsolt. Kamaszként aztán teljesen átértékelődött az ünnepnek ez a mozzanata, halálosan unni kezdtem a várakozást és a mosolygást is. Verseny zajlott a Facebookon, hogy ki tud nyilvános posztokban jobban panaszkodni arról, hogy mennyire büdös. Szívesebben lófráltam volna a fiúkkal össze-vissza a városban. De ezzel szerintem minden tinédzser lány így volt.

Gergő, Ipolydamásd

Már sok-sok éve nem járok locsolni. Ez a szokás a mostani társadalmi berendezés mellett nagyon nehezen tartható. Meglátásom szerint az emberek eltávolodtak egymástól. A húsvéti ünnepek sajnos egyre kevésbé szólnak a közösségről, ahol a locsolkodás tovább erősíti a kapcsolatokat. A szokások fontosak, de a nagyváros nem a legalkalmasabb terep ezek ápolására. Mi is inkább pihenéssel, kirándulással töltjük az ünnepet.

Zsolt, Székelyudvarhely

Évek óta kihagyom, mert valamilyen okból megterhelőnek érzem minden résztvevő számára. A rendkívül pörgő életritmusunkból, a „folyamatos online”-ból való kiszállás így ünnepek környékén, a várva várt „slowlife”-ba nem illik bele, valami másra vágyom, mint a jópofizásra, különösen, hogy ezzel többnyire a kedves hölgyismerős is így van. A szokás persze szép, idilli – ezért a mesék tején logó gyermekek – erőltetés nélkül –, de hadd éljék meg, menjenek egymáshoz, tanulják a társas viselkedést, annak kifejezését, hogy fontos vagy nekem, figyelek rád, kedvellek téged. Így teljesen megértem a szinte 8 éves fiam lelkesedését, és noha továbbra sem vágyom rá, néhány helyre elmegyek vele, illetve taxis szolgáltatást helyezek üzembe őérte.

Noémi, Kolozsvár

Mindig is kedveltem a húsvéti locsolkodást, kicsi korom óta. Izgalommal töltött el, hogy már azelőtti nap neki kellett fogni a vendégvárásnak (tojásfestés, süteménykészítés), másnap meg szépen felöltözve fogadhattuk a locsolókat. Mindenképp úgy gondolom, hogy fontos megtartani ezt a tradíciót, mivel megtanít arra, hogyan kell vendégeket fogadni és emellett kellemes időtöltés is.

[democracy id="68"]