Fotó: ChatGPT
Fotó: ChatGPT
A vérre menő online kommentcsatákban és megosztásokban néha nem árt megállni és kinevetni saját magunkat. Az önirónia igen hasznos tud lenni.
Mindannyian trollok vagyunk, bizony. Aki nem hiszi, nézzen be a Facebookra. Folyamatosan trollkodjuk embertársainkat az agylövéseinkkel, ők meg visszatrollkodnak. Ez, ha túlságosan komolyan vesszük, igen kellemetlen és megterhelő tud lenni, közülünk sokan folyamatos információs háborúban élnek, vérre menő virtuális csatákat vívnak nap mint nap, csak hogy igenis érvényesítsék saját igazságukat.
Pedig mennyivel egészségesebb és szórakoztatóbb, ha kicsit hátrább lépünk, kicsit távolabbról szemléljük online működésünket, ha nem vesszük túlságosan komolyan azokat a témákat, amelyeket védelmezünk, vagy támadunk a napi facebookos csatározásokban. Sőt, ha tükörbe nézünk, jól megnézzük a velünk szemben álló balek tükörképet és jól ki is nevetjük.
Megnéztük, milyen trollfajták élnek a Facebook erdélyi magyar vidékein és megpróbáltuk jellemezni a kategóriákat. Természetesen vannak átfedések a különféle trolltípusok között, embertársaink és mi magunk is lehetünk egyik nap ilyen, másnap másfajta trollok.
De hát a troll nem hideg gép, csak esendő, tökéletlen ember, aki gyakran túlságosan komolyan veszi a dolgokat, pedig jó lenne, ha néha röhögne is magán. Ezt az írást se vegyük túlságosan komolyan, nézzük meg: tudunk-e röhögni magunkon. A pamfletet két részben közöljük, öt-öt jellegzetes trollkategóriával.
Az „Irénke néni” típusú troll nyugdíjas. Hajnalban kezdi a napot, amit az a kis házimunka és a hasonló mindennapi elfoglaltságok persze nem tudnak kitölteni. Így rengeteg ideje marad olyan kellemes elfoglaltságokra, mint a tévézés (sorozatok, híradók) és – mióta okostelefont kapott karácsonyra a gyerekektől – az internetezés. Pontosabban a facebookozás, ami számára pontosan ugyanaz. „Láttam a Fészbúkon” – szokott hivatkozni olvasmányainak forrására, attól függetlenül, hogy az a tartalom valamilyen hírportálról, videómegosztóról, fórumról vagy egyéb felületről származik.
Buzgó beköszönő és „minden jót” kívánó. „Szép napot/estét mindenkinek!” – írja a megosztott virágcsokor, kiscica, naplemente fotója fölé. Minden ismerősét lelkesen felköszönti a születés- vagy névnapok alkalmával, ilyenkor a nőknek virágcsokros, a férfiaknak valamilyen szeszes italos üveg vagy pohár fotója megy ajándékba. Lelkes álhír- és összeesküvéselmélet-fogyasztó (kovid, háború, világuralom, gyógyászati tévhitek stb.), és ezeket a tartalmakat nem csak lájkolja, hanem terjeszti is ismerősi körében.
Az „Irénke néni” kíméletlen kommentelő is. Vagy a meggyőződéseit alátámasztó, kétes eredetű írásokat, videókat, bejegyzéseket szórja következetesen minden egyes kommentszekcióba, ami elé kerül, vagy pedig ő maga fogalmazza meg mondanivalóját, általában röviden, gyakran helytelenül. Szeret kommentcsatákban részt venni és jól odamondani. Politikusok, közösségi vezetők és más személyiségek bejegyzései alá is imád beszólni, jól elküldeni a fenébe egyiket, az egekbe magasztalni a másikat.
Nincs tudatában annak, hogy amit a Facebookra kitesz, az nyilvános.
– írja magánüzenet helyett a Rózsika Facebook-falára.
Minden „érdekességre”, ígéretre, átverős bejegyzésre és üzenetre rákattan, a linkre is, mert nyerni akar egy tepsiszettet, kutyaházat, aranyrudat, ezért rendszeresen megszórja az ismerőseit spammel, átverős üzenettel. Emiatt két korábbi Facebook-profilját letiltották, hármat pedig feltörtek, de unszolására az unokája mindig készít neki újat „nagymama… nem kell mindenre rákattanni” – morgással.
Az aktivista típusú troll igazi istencsapása, teljesen függetlenül attól, hogy milyen ügy mentén aktivál, agitál. Tevékenységi területe igen változatos, lehet politikai, környezetvédő, civil ügyi, kulturális, egészséges életmódot vagy különböző világnézeteket hirdető aktivista. Általában saját ügybuzgalma hajtja, a politikai trolloknak azonban van fizetett alcsoportja is. Állítólag.
Az aktivista troll egyetlen tevékenysége az, hogy a saját agylövéseit vagy az általa támogatott párt, csoport, szervezet vagy ügy üzeneteit terjessze. Igazi tartalomvadász, árgus szemekkel görgeti a Facebook-folyamát, hátha elé kerül egy olyan újságcikk, bejegyzés vagy komment, ami alatt aztán elszabadulhat és hirdetheti a tételeit. Mániákus prédikátor, hivatásos kioktató, előre kidolgozott és jól begyakorolt érvrendszerrel, példákkal és morális szentenciákkal felfegyverkezve száll be vitákba és száll bele emberekbe, akikben áldozatot szimatol. Természetesen mindent csak a saját ügyének szemüvegén keresztül képes látni, ezért az évek során kialakította azt a figyelemre méltó képességét, hogy bármilyen téma kapcsán rövid idő alatt a saját területére terelje a szót.
Tagja több tucatnyi nyílt vagy zárt Facebook-csoportnak, ahol a többi aktivistával erősíti meggyőződéseit, terveli ki verbális akcióit vagy jelöli ki tevékenysége következő célterületét. A hozzá hasonlókat általában szereti, mindenki mást végtelenül lenéz és tévelygő bűnösnek tekint, mert az nem képes végre felismerni az ő ügyének fontosságát és mélységét. Ennek rendszeresen hangot is ad, nem riad vissza a minősítgetéstől, sértegetéstől, személyeskedéstől sem. Különösen akkor, ha emberére akad, kifogy az érv-paneleiből. Soha nem ismeri el, ha kiderül: nincs igaza.
Egy idő után már mindenki ismeri a kommentszekciókban, de kiutálni igen nehéz, mert arra gondosan vigyáz, hogy éppen a kitiltás vagy feljelentés határán egyensúlyozzon. Ha ez mégis megtörténik, akkor álnéven tér vissza és folytatja hittérítő tevékenységét.
A politikai troll a legagresszívebb típusa ennek a kategóriának. A többségük online médiafelületek Facebook-oldalán és kommentszekcióiban aktív, mivel itt jelenik meg a legtöbb politikai és közéleti tartalom. A politikai troll egyetlen feladata a saját politikai, ideológiai oldala erősítése, dicsérete, legitimálása, illetve a másik oldal, az ellenség ütése, gyengítése, gyalázása. Az ő világában minden Jó, ami a világegyetemben történik, az általa támogatott politikai erő vagy vezető közvetlen emanációja, míg a Rossz értelemszerűen az ellenség műve.
Mára közismert mondássá vált, hogy egy futás csak akkor érvényes, ha az ember kiteszi a bizonyítékát a Facebookra. Erre leginkább a Strava-alkalmazás útvonalképe a legalkalmasabb. A futó troll egyik kedvenc megosztott tartalma az útvonaltérkép és a futás technikai adatai: táv, sebesség, szintkülönbség, percidő stb. Rendszeresen szelfizik is, lehetőleg a táv lefutása után: kipirult, izzadt arc, elszánt tekintet. A futó troll általában valami (fél)maratonra készül, aminek az állomásait rendszeresen posztolja, majd a grand finálé: a győzelmi fotók, számmal a mellén.
Hasonló alfaj a biciklis troll, aki szintén sűrűn jelzi tevékenységét. Már a hét elején-közepén közli, hogy a hétvégén hol, milyen útvonalon fog majd biciklizni. Megmutatja a járgányt, vett rá új gumikat, pedált, nyerget, testre simuló bringás dresszet, kulacsot, karbonszálas sisakot, professzionális tokot a küllőhúzó-kulcshoz, miegymást. Aztán jön a hétvége és gyönyörködhetünk a képsorozatban: a tetőtől talpig Decathlonba öltözött biciklis troll suhan a biciklijén az aszfalton, a mezőn, az erdőben, hegyre fel és le. Vasárnap este az összegző poszt (sok fotóval), aminek a következtetése: nagyon jó volt.
Vannak még alfajai: a kajakos/kenus troll, a focimeccs-néző troll (lelátós fotók, focicsapatos sállal, „játszik a Barca”-posztok stb.), ők ritkábban posztolnak, mert nem lehet mindennap valami nagy tó mellett vagy focimeccsen lenni, de azt következetesen teszik.
A zenei troll első számú facebookos tevékenysége a világ tudomására hozni, hogy ő éppen mit hallgat. Soha nem a mainstream zenében utazik, hanem általában valami obskúrus előadó húsz évvel előtti munkásságába ássa bele magát. Néha egy-egy bejegyzésben eltűnődik valami egészen jelentéktelen részletkérdésen, hogy például azon a montreaux-i koncerten azért szólt úgy az a gitár vagy szaxofon, mert az előadó egy bizonyos típusú húrápolót vagy fémtisztító kendőt használt a koncert előtt. Vagy hogy a Neumann U47 mikrofon mennyire jobb a Shure SM58 Pro XLR-nél stúdiókörnyezetben, de csak ott.
Telemann-átiratok az indonéz fagottos előadásában. Jobb, mint amit tavaly látott a KlasszikFeszten. Posztolja a YouTube-linket, de mindig hangsúlyozza: zenét csakis bakelitről lehet hallgatni Infinity-hangfalakon, de csak ha Eminence vagy Bowers&Wilkins hangszórókkal szerelték az analóg erősítőt.
Lelkesen hívogatja ismerőseit koncertekre, ahonnan – ha végre eljön a nagy nap – fotósorozatot, rossz minőségű kisvideót posztol.
Az ultraképzett zenei troll ellentéte az általa mélységesen lenézett szerencsétlen, aki csak gagyi és igénytelen zenét hallgat és posztol „ez mekkora dal!”-felkiáltással. Őt a képzett zenei troll falunapos szemétzabálónak, lakossági zenehallgatónak tartja, ezt a meggyőződését pedig – érezhető undorral – hangoztatja is.
Minden elképzelhető kulturális rendezvényt bekövet a Facebookon, és jelzi, hogy ő ott lesz. Mindenkit részesíteni akar az élményeiben, ezért gyakran és rendszeresen posztol lelkes hangnemben, az eseményt beharangozó buzdításokat, a részvételét igazoló fotókat vagy a rendezvényen szerzett benyomásait.
„Gyertek!” – a beharangozó bejegyzését általában ezzel a felkiáltással zárja. Majd a rendezvény után: „Nagyon jó volt! Bánhatod, ha nem voltál ott!”.
A kulturális troll gyakran „régóta tervezte már”, hogy megnézi azt a bizonyos előadást, filmet, színdarabot stb., aztán amikor végre sikerül neki, akkor eksztázisban hozza a világ tudomására, hogy megnézte, meghallgatta, átélte. Általában a teljes ismerősi listáját meghívja az általa fontosnak tartott eseményekre, rendezvényekre.
Kiposztolja, hogy eddig mit olvasott attól az írótól, aki a könyvfesztivál díszmeghívottja lesz, és ahova természetesen ő is elmegy. A könyv- vagy filmfesztiválok előtt és után folyton kérdezgeti ismerőseit, akivel az utcán találkozik, hogy „Mész-e a fesztiválra?”, majd hogy „Voltál-e a fesztiválon?”.
(Folytatása következik)
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Plaha című tíz részes tévésorozat a szó metaforikus értelmében hidegre teszi közönségét. Pontosan úgy, ahogy a moldovai (vagy román, emlékezzünk csak Sorin Ovidiu Vîntura és társaira) maffiaállam konkrétan hidegre tette az ország népét.

Remélem, kíváncsiak arra, mi a közös az 1996-os Australian Open férfi döntője, a csűrkertem és a kolozsvári tenisztorna között.
Remélem, kíváncsiak arra, mi a közös az 1996-os Australian Open férfi döntője, a csűrkertem és a kolozsvári tenisztorna között.
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.