// 2026. szeptember 11., péntek // Teodóra
Arsenicum

Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők

A fotó a híres tiszazugi ügyben készült pár évtizeddel később, de hűen tükrözi azt a társadalmi közeget, amelyben a szatmári esetek is történtek.

// HIRDETÉS

Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.

A szatmárnémeti Sipos Lajos királyi törvényszéki díjnok 1895. július 25-én délután maga mögött hagyta a hivatalát, de akkor még nem sejtette, hogy az utolsó előtti szolgálati napját töltötte. Otthon várta a felesége, Sipos Lajosné, született Pap Ottilia, akivel nyakukba vették a várost, és csak este 10 órakor érkeztek haza, részegen.

A ház ura cseppet sem meglepő módon éhes volt, ezért rászólt a feleségére, hogy tálalja az ételt, amit a cseléd készített el korábban. Az asszony három adag borjúpecsenyét mért ki, mellé az általa kavart tejfeles mártást szolgálta fel. A szószt a férje tányérjába öntötte, a csuprot odaadta a cselédnek azzal a kéréssel, hogy azt a szájával lefelé fordítva tegye el valahová.

// HIRDETÉS

A vacsora után Sipos Lajosné arra kérte az alig két hete náluk szolgáló Etelt, hogy a férje tányérját fedje be, nehogy kutya vagy macska belenyaljon, mert megdöglik tőle. Sipos Lajos másnap bement a hivatalba. Péntek és főleg másnapos lévén valószínűleg nem törte le a törvényszék ajtaját a nagy sietségében. Amikor rosszul lett és a munkaprogram lejárta előtt hazament, az is megfordulhatott a fejében, hogy kész, vége, mától tényleg leteszi a poharat. Ha így is volt, későn érkezett az elhatározásba torkolló felismerés,

Sipos Lajos két nap szenvedés után meghalt.

A boncolás és a vegytani vizsgálat nagy mennyiségű arzént mutatott ki a szervezetében, ami egyértelműen mérgezésre utalt. A vizsgálatok kiderítették, hogy Sipos Lajosné elsőrendű vádlott előre megfontolt szándékkal megölte a férjét. A tanúvallomásokból az is kiderült, hogy a házastársak közötti viszony évek óta megromlott, gyakoriak voltak a veszekedések, egymás kölcsönös bántalmazása. A korabeli beszámoló szerint:

„a házaséletük azonban nem volt boldog, mert mindketten az italnak adván magukat. Sipos Lajosné gondatlan és rendetlen, rossz háziasszony s vele szemben e miatt férje goromba és durva s ekként közöttük a czivódás igen gyakori volt.”

A feleség korábban több alkalommal is megpróbált találni valakit a férje megölésére. Például fejbe veretésért 100 forintot ígért, „böjtkötőt” keresett stb. Végül az arzénra esett a választása.

Száva Mária, Reich Ferenc állatorvos cselédje kétszer is lopott a munkaadója fiókjából „fehér port”, először 50, majd 100 forintért, tudván, hogy Siposné ezzel akarja megmérgezni a férjét. A végzetes estén Siposné a cselédlánya szeme láttára keverte a tejfölbe az arzént, majd következett a már ismertetett eseménysor.

A szatmárnémeti királyi törvényszék életfogytiglani fegyházra ítélte Sipos Lajosnét előre kitervelt gyilkosság miatt. A másodrendű vádlott, Száva Mária nyereségvágyból elkövetett gyilkosságban való bűnrészesség miatt hat év fegyházbüntetést kapott, míg Dragomér Etelt első fokon öt hónap fogházra ítélték bűnpártolásért, mivel szemtanúja volt a méregkeverésnek és nem jelezte.

Másodfokon azonban felmentették, mivel az ítélőtábla szerint fiatal kora és alacsony műveltsége miatt nem lehetett bizonyítani, hogy biztosan tisztában volt azzal, amit látott, illetve cselédként nem volt kötelessége és reális lehetősége feljelentést tenni. A gyanú szerint a negyedrendű vádlott, Székelyhídi Bálintné, Siposné barátnője volt a felbujtó, ő biztatta a feleséget a tett elkövetésére, de őt már alapfokon felmentették, mivel nem volt elegendő, minden kétséget kizáró bizonyíték a bűnsegédletre.

Az esetet Póti Vivien, a BBTE Magyar Történeti Intézetének doktorandusza elevenítette fel A kegyetlenség praktikája. Női gyilkosok a dualizmuskori Szatmár vármegyében című előadásában. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójában egymást érték az izgalmas témák, és mind közül a fenti történetet is magában foglaló bemutatóra kaptam fel a fejem leginkább. Hiába, az evolúció vastörvénye alól én sem tudom kivonni magam,

az én agyam is sokkal erősebben reagál a negatív ingerekre, mint a pozitívakra.

Az újságíró szemmel is telitalálatos figyelemfelkeltő, sokat sejtető cím azonnal cselekvésre sarkalt, és szombaton máris ott ültem az Erdélyi Múzeum Egyesület központi előadótermében. Mivel minden rendelkezésre álló bűnügyi statisztika és kriminológiai kutatás szerint lényegesen több a férfi bűnelkövető szinte minden bűncselekménytípusban, mint a nő, ezért a témaválasztás csak tovább csigázta a kíváncsiságomat.

A konkrétan említett eseteken túl a kutatást szolgáló elméleti keret is tanulságos szempontokkal szolgált. Különösen annak a 19-20. századi klasszikusai, amelyek egyik legismertebb kiindulópontja Cesare Lombroso és Guglielmo Ferrero közös munkája, a The Female Offender (A női elkövető).

Az első kriminológiai elméletek arra próbáltak választ találni, hogy miért alacsony a nők bűnözésben való alacsony részvétele. Az olasz biológiai determinista irányzathoz sorolható evolucionista szemléletű kriminológusok biológiai okokkal magyarázták az eltérő bűnözési gyakoriságot, és a 19. századra jellemző, férfiak által megfogalmazott sztereotípiákat és szexualitással kapcsolatos magyarázatokat fogalmaztak meg.

A két szerző úgy találta, hogy

a nők a férfiakhoz képest visszamaradottak az evolúciós fejlődésben,

így a bűnözésük sem mutat olyan színes mintázatot és fejlettséget, mint a férfiaké. Lombroso és Ferrero szerint a nők bűnözőként leginkább prostitúciót követnek el. Olyasmiket állítottak, hogy az intellektuálisan gyengébb nő valójában a fejlődésben visszamaradt férfi, emiatt nem képes bonyolult bűncselekmények elkövetésére.

A prostitúcióra egyfajta erkölcsi biztonsági szelepként tekintettek, amely a férfi perverziók, kicsapongások levezetésére szolgál, így – mondhatni cinikus módon – társadalomfenntartó funkciót tulajdonítottak neki. E logika szerint a női bűnözés gyökere a férfiak szexuális igényeiben és perverzióiban keresendő: ha ez nem létezne, a női bűnözés sem ilyen formában jelenne meg.

Sigmund Freud ebből a képletből sem hagyható ki, ő arról értekezett ebben a kontextusban, hogy a nőiesség zavarai naná, hogy szexuális gátlásokhoz vezethetnek, kirívó esetekben a férfiasság kontextusához, amit ő a leszbikusság fogalmával kapcsolt össze.

A későbbi kutatások szerint a nők esetében a bűncselekmény sokszor a szexuális kontroll visszaszerzésére irányul, és erősen hatnak rájuk a családi konfliktusok, különösen a családon belüli erőszak.

A 20. században Edwin Sutherland differenciális asszociáció-elmélete már új szempontot hozott. A bűnözés tanult viselkedés, és meghatározó, hogy milyen közegben szocializálódik a bűnöző. Mivel a nők életét a család, a közösség szorosabban felügyeli, ezért kisebb az esélye, hogy rossz társaságba keveredjenek – szólt a korabeli konklúzió. Erre vezették vissza a statisztikailag ritkább női bűnözést, amelyre inkább a normálistól eltérőként tekintettek.

A korra jellemző hagyományos társadalmi felfogás és a nemi sztereotípiák miatt a bűnügyi igazságszolgáltatás szereplői hajlamosabbak voltak elnézőbben, lovagiasabban viszonyulni a női elkövetőkhöz, nehezebben feltételezve róluk a gonosz szándékot vagy a brutalitást. A sztereotípia hatása a 20. század elején is még erősen megfigyelhető volt, és

sok esetben valóban enyhébb bánásmódot eredményezett.

A közel harminc évet felölelő periódust kutatva a szerző 201 olyan periratot vizsgált meg, amelyek a Szatmár vármegyei illetőségű nők által elkövetett bűncselekményekhez köthetők. 132 esetben megszüntették az eljárást, és csak 58 esetben ítélték el a női elkövetőket.

A Szatmár vármegyei nők leginkább érzelmi indíttatásból, hirtelen felindulásból vagy krízishelyzetben (pl. nem kívánt terhesség) gyilkoltak, de voltak esetek, amikor „hosszú őrlődés” előzte meg a hidegvérű bűnelkövetést. A csecsemőgyilkosságok gyakran közvetlenül szülés után, sokkhatás alatt történtek, és az anya számára a szégyen, a kilátástalanság volt a meghatározó motiváció. Érdekesség, hogy ritkaságszámba ment a férjgyilkosság, sokkal gyakoribb volt az ismerősök, rokonok vagy a saját gyermekek ellen elkövetett bűntény.

Az előadó három fő típust emelt ki a peranyagokból: gondatlanságból elkövetett emberölés (ezek általában felmentéssel végződtek), előre kitervelt gyilkosság (mérgezés, amit tipikusan női módszernek tartottak, mivel nem igényelt fizikai erőfeszítést), és a magzatelhajtás.

Mivel a közönség soraiban nemcsak az én agyam volt úgy huzalozva, hogy kiemelten figyeljek a veszélyforrásokra kontrollált környezetben, és nem csak én szeretem a bűnügyi történeteket, így magától értetődő volt, hogy ehhez az előadáshoz szólnak hozzá a legtöbben. A kutatás folytatása kapcsán felmerült, hogy érdemes lenne összevetni a 100 évvel későbbi adatokkal a kutatási eredményeket, feltételezhetően semmit sem változott a motiváció, csupán a módszerek különböznek.

A magzatgyilkosságokhoz kapcsolódóan egy olyan komment is elhangzott, hogy a roma édesanyák körében a nullához közelít a számuk, legtöbbször a kórházban hagyják az újszülöttet, tudván, hogy az állam úgyis gondoskodik a felneveléséről.

Póti Vivien továbbgondolásra érdemes esettanulmánya összességében nemcsak egy vármegye női gyilkosainak eseteit tárja fel, hanem azt is megmutatja, hogyan működött együtt – vagy épp egymás ellenében – a nemi sztereotípiákra épülő tudományos diskurzus és a bírói gyakorlat a dualizmuskori mindennapok rideg valóságába ágyazva.

Több előadást végighallgatva őszintén elámultam, mennyi felkészült, kiválóan instruált, magabiztosan és lebilincselően előadó fiatal történészünk van. Nem kérdés, a nagy múltú erdélyi magyar történészszakma továbbra is jó kezekben van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Szántai János

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

Uránatomokból villanyáram – így működik a cernavodai erőmű

Fall Sándor

Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix
Főtér

Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített
Krónika

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített

Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.

Nem rendezték meg a dobrudzsai halászléfesztivált, mégis több tucat turista csődült a helyszínre, majd hoppon maradt
Főtér

Nem rendezték meg a dobrudzsai halászléfesztivált, mégis több tucat turista csődült a helyszínre, majd hoppon maradt

Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn
Székelyhon

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn

Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.

Hülyébbet nem is csinálhatott volna magából az AUR politikusa a Székelyföldön
Krónika

Hülyébbet nem is csinálhatott volna magából az AUR politikusa a Székelyföldön

Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.

Kétfajta támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok
Székelyhon

Kétfajta támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok

Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.

// még több főtér.ro
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
2026. augusztus 31., hétfő

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.