A város, ahol élünk, egészen másként nézett ki a 11-14. század közötti időkben, mint ahogyan ma elképzelnénk. Lupescu Radutól azt is megtudtuk, miért.
„Let’s begin with the beginning”, mondja a művelt angol, Lupescu Radu történész, a Sapientia EMTE tanára viszont úgy értelmezte át ezt a mondást a Kolozsvár kialakulásáról szóló előadásában, hogy „kezdjük a kezdet végével”. A Kolozsvár korszakairól szóló, a Vallásszabadság Házában tartandó előadássorozat első állomásán Lupescu az első biztos pontból indult ki, ami a kincses városról a középkor folyamán ránk maradt: az 1349-es avignoni búcsúlevélből.
Akkoriban ugyan Erdély későbbi központja már „készen állt”, túl az első nagy változásokon és megrázkódtatásokon, de ez a pápai levél (a pápa akkor Avignonban székelt, azért avignoni) tudósít először arról, hogy Kolozsváron létezik egy plébániatemplom (ez valószínűleg a mai Szent Mihály-templom szentélyrészét jelentette) és annak filiája, azaz leányegyháza, a Szent Jakab-kápolna (amely ma már nem létezik, a 18. században elbontották). Hogy miért van két istenháza is, viszonylag közel egymáshoz? Ez is kiderül, de haladjunk szépen sorjában.
Lupescu Radu a Vallásszabadság Házában (fotó: Biró István)
Először is: erről az időszakról túl sok írásos forrás nem áll rendelkezésünkre, ezért leginkább régészeti eredményekre támaszkodhatunk. Ezek szerint
a középkori Kolozs vármegyét – amely kiterjedésében meglehetősen különbözött a mai Kolozs megyétől, mert hosszan, csíkszerűen elnyúlt az Erdélyi-érchegységtől a Keleti Kárpátokig – alapvetően három település/létesítmény határozta meg, és arról, hogy melyik volt a tulajdonképpeni „mag”, ma is viták folynak. Létezett maga az ispánsági vár, Kolozs vára, aztán az ekörül létrejött település, Kolozsvár, illetve a sóbánya körüli Kolozsakna.
De hol volt ez a bizonyos ispánsági vár (amely a királyi hatalom helyi „letéteményesének” számított)? Nos, erről megoszlanak a vélemények. A köztudatban leginkább élő nézet szerint – és sokáig ez volt a történettudomány hivatalos álláspontja is – Kolozsvár egykori nukleuma nem más, mint az a középkori, várfalakkal kerített erődítmény, amit (vagyis amelynek maradványait) ma Óvárként ismerünk. És ez részben igaz is, mert
A múlt század 70-es, 80-as éveiben zajló ásatások azonban Kolozsmonostoron, a Kálvária-domb környékén egy valaha volt erődített sáncvár nyomait hozták felszínre. Petru Iambor, a munkálatokat vezető történész – összhangban a nacionálkommunista korszak román kultúrpolitikai irányvonalaival – az erődítményben Gelu (Gyalu) vajda egykori várának romjait vélte felismerni (Lupescu szerint ez már azért is kétséges, mert „ahhoz, hogy vára legyen, Gelunak léteznie kellett volna”).
A korai Kolozsvár térképe (fotó: Szántai János)
Az ásatások veremházakat is feltártak, nem is keveset, ami arra utal, hogy az erődítésen belül lakott településnek kellett léteznie. 1995-ben Bóna István régészprofesszor az Árpád-kori várakról szóló könyvében helyezte kontextusba a kolozsmonostori leleteket: az ottani létesítmény azok közé a 11. századi sáncvárak közé tartozott, amelyek a magyar királyi hatalmat voltak hivatottak erősíteni – és ez azt valószínűsíti, hogy
Legkésőbb Szent László király idején megjelentek itt a bencések is: ők jelentették a középkori Kolozsvár harmadik pillérét, az adminisztráció központjának számító ispánsági vár és az árnyékában létrejövő kistelepülés mellett.
A Főtéren, a Szent Mihály-templomtól északra már a két világháború között is történtek ásatások, a „magyar világ” visszatérésekor pedig László Gyuláék tártak fel egy temetőrészletet, körülbelül a későbbi közvécé környékén – a hozzá tartozó kápolnára viszont nem sikerült rábukkanni.
1241-ben jegyzi fel egy szerzetes a tragikus hírt, latinul, persze, miszerint egy Kolozsvár nevű településen „magyarok végtelen sokasága pusztult el” a tatárok betörése miatt. Az élet 1300 tájékán kezd újraéledni, akkorra tehető a plébániatemplom szentélyének megépítése is. És ennek következtében alakul ki a középkori Kolozsvárnak az az arculata, amelyet már valamivel jobban ismerünk – tulajdonképpen maga Kolozsvár mint város.
IV. Béla király megkoronázza az „ifjabb királyt", Istvánt
A 12-13. században a későbbi büszke kincses város ugyanis afféle falucska volt, amelyet várnépek laktak, olyan földművesek, akik katonáskodtak is; valamint várjobbágyok, akiket nem úgy kell elképzelni, mint a későbbi jobbágyságot: ezek a korai jobbágyok saját birtokkal is rendelkeztek, nagyjából a maguk urai voltak, de mégsem voltak teljesen szabadok, mert a várispánság alárendeltségébe tartoztak. Fontos megemlíteni:
De vissza a tatárjárás utáni állapotokhoz! IV. Béla királyunk, akit második honalapítóként tartunk számon, mivel nem akart időnap előtt távozni az élők sorából, konfliktusba keveredett saját fiával, a királyi hatalomra kissé türelmetlenül ácsingózó István herceggel. Hogy a király meglehetősen éles eszű uralkodó volt, mutatja, hogy kiengesztelésül saját szívósságáért a fiát kinevezte Erdély hercegének és ifjabb királynak. István az, akihez köthető a város tulajdonképpeni megalapítása – innentől viszont elég bonyolulttá válik a helyzet.
Kolozsvár kiváltságlevelének fakszimile másolata (fotó: Szabó Tünde)
A jelek szerint ugyanis az ifjabb király a település egy részét az erdélyi püspöknek adományozta, másik részét viszont megtartotta királyi hatáskörben, és ez sajátos kettősséget, szétfejlődést eredményezett. Ott voltak egyrészt azok az egykori lakosok, akik a tatárjáráskor szétszóródtak (mármint akik egyáltalán túlélték), ezek egyszerű emberek, várnépek voltak – ők a vész elmúltával elkezdtek visszaszálingózni, ők képezték a püspöki településrészt. István király azonban a saját területére hospeseket, vagyis idegen telepeseket költöztetett, akiknek viszont meg kellett érnie, hogy egy tatárjárás pusztította vidékre költözzenek, ezért kiváltságokat kaptak – nos, ezek a telepesek szászok voltak.
az egyik a szász polgárok által lakott város, nagyjából az Óvár környékén, a másik a magyarok által lakott falu – a Főtér északkeleti sarkától induló és hosszan elnyúló Magyar utca (később kettévált Kül-Magyar és Bel-Magyar utcára) az ő emléküket őrzi a nevében.
Kolozsvár ugyanis a középkorban afféle „másodkategóriás” városnak számított Erdélyben, nem vetekedhetett például Szebennel – a különutas fejlődése részben a fentebbi kettősségből eredt, ezért nem lett belőle „szabályos” szász város. A királyi település aztán fokozatosan megerősödött, és gyakorlatilag magába olvasztotta a püspöki részt, és így jött létre egy félig magyar, félig szász lakosságú középkori város.
Ennek a városnak a történetében
amelyet I. Károly (ismertebb nevén Károly Róbert) adományozott az egyre izmosodó Kolozsvárnak, és amelyért maga a város bírója és plébánosa kereste fel lobbizás céljából az uralkodót, annak temesvári rezidenciáján. A levélben foglalt privilégiumokat aztán folyton megerősítették később, több ízben – 1331-ben, 1336-ban, 1353-ban és 1364-ben – is. Az eredeti kiváltságlevél egyébként nem maradt ránk, a legkorábbi fennmaradt példány a '36-os, azt sokáig a levéltárban őrizték, de onnan is eltűnt, úgyhogy jelenleg egy fakszimile másolatát őrzik a kolozsvári történelmi múzeumban (kiállításon is meg lehetett tekinteni).
Kolozsvári címer, kőbe vésve (fotó: Szabó Tünde)
Ezek a kiváltságok nagyjából hasonlóak voltak a szász városok által birtokoltakhoz, egy fontos kivétellel (amely arra utal, hogy Kolozsvár továbbra is „másodhegedűs” szerepben maradt):
És ezzel vissza is kanyarodhatunk az elején említett 1349-es avignoni búcsúlevélhez, amelyből értesülést szerezhetünk a főtéri plébániatemplom szentélyének megépítéséről. Később letelepülnek a domonkosok is (a mostani, Karolina téri ferences templom), ami azt jelzi, hogy Kolozsvár úgymond szintet lépett: a domonkos rend ugyanis igényesebbnek számított, nem telepedtek le bárhol.
1405 után pedig elkezdik építeni az új erődítést, ez lesz a nova civitas, szemben a régivel, a vetus castrummal. A várospecsétre az kerül fel, amire a kolozsváriak a legbüszkébbek voltak: a városfal. És teljes joggal voltak erre büszkék, hiszen egy település városjellegét épp az jelezte leginkább, ha rendelkezett városfal-építési joggal – vagyis ha kijelölhette önnön határait.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.