Csernobil, 1986. április 26. Amikor felrobbant a reaktor. És az ideológia

A mostani idősebb és a középgeneráció jól emlékszik még 1986. május elsejére. Abban az évben április 26-án, az akkori Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság területén, Pripjaty és Csernobil városok között álló Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es reaktorblokkja felrobbant.

A katasztrófáról a világ csak napokkal később értesült, mert a szovjet vezetés igyekezett a lehető legtovább titokban tartani a történteket. Romániában csak jóval később szereztünk tudomást a balesetről, mivel Ceaușescu kommunista vezetése még egy lapáttal rátett a titkolózásra. Így történhetett, hogy 1986. május elsejét, a kommunisták egyik „szent” napját, a munka ünnepét, aki csak tehette, a szabadban töltötte, erdőszélen, vízparton, kertben, mert gyönyörű idő volt. Sokan csak délután élvezhették a munkaszüneti napot (csütörtök volt), mivel délelőtt a gyárak, üzemek és más termelőegységek dolgozóit kihajtották sarló-kalapácsos vörös zászlókkal, a kommunista pártot és hős vezetőjét éltető transzparensekkel felvonulni.

A csernobili atomerőműből felszálló radioaktív felhőt előbb Svédországban észlelték. A szovjet vezetés ezután kénytelen volt mondani valamit a csernobili történésekről, de jóval kevesebbet, mint amilyen súlyos a helyzet valójában volt. Románia fölé április utolsó, május első napjaiban juthatott a radioaktív szennyezés.

Az előző napokban Romániában semmiféle hivatalos tájékoztatás nem történt.

Az emberek a Szabad Európa Rádióból hallottak ezt-azt, de csak annyit, amennyit Nyugaton ki tudtak hámozni a mérőeszközök adataiból és a szovjet vezetés szűkszavú tájékoztatásaiból. (Magyarországon április 28-án este olvastak be egy rövidhírt a balesetről, a svéd információk és a BBC értesülései alapján. Egyszer olvashatták be, mert a rádió vezetése később letiltotta, a hírt ismertető rádiós pedig fegyelmit kapott.)

A Román Kommunista Párt, élén a nép hőn szeretett fiával, a Kárpátok géniuszával, Nicolae Ceaușescu elvtárssal, csak május elsején, zárt körben, a Központi Bizottság ülésén kezdett először beszélni arról, hogy valami súlyos történt a Szovjetunióban. Ezt megelőzően már a Bukarest melletti, măgurelei atomfizikai intézet kutatói is észlelték a megnövekedett sugárzást, de központi pártutasítás hiányában nem beszélhettek róla. Mint ahogy az állami televízióban sem olvashatták be az értesüléseket. A történtekről a párt és Ceaușescu április 30-án értesült a katonai hírszerzéstől, amely külföldi katonai, rendőrségi és más titkos rádiókommunikáció lehallgatásával jutott információkhoz.

A lakosság valamiféle tessék-lássék hivatalos tájékoztatása május elsején kezdődhetett meg,

akkor kezdték el országszerte mérni a sugárzás szintjét a levegőben és a vizekben. De a május 1-jei ünnepi felvonulásokat, sporteseményeket, kulturális rendezvényeket nem mondták le. Megtartották úgyis, hogy tudták, veszélyben lehet az emberek egészsége. A kommunista hatóságok azt tanácsolták a lakosságnak, hogy egy ideig csak alaposan megmosva, vagy egyáltalán ne fogyasszon frissen termett zöldséget, gyümölcsöt, sőt, tejet se (ezek amúgy is hiánycikkek voltak, mint nagyjából minden élelmiszer), mert mérgező lehet. Az is volt, az ország különböző részein, különösen az északi régiókban végzett műszeres méréseknél rendesen pattogtak a sugárzásmérők a fejes saláta, a földi eper vagy a friss tej közelében. A lakosságnak jódtablettát osztogattak, hogy megakadályozzák a radioaktív jód felszívódását a pajzsmirigyben. Május közepétől aztán már hivatalosan is lehetett enni a zöldséget és gyümölcsöt. Zavartalanul folytak a szabadtéri rendezvények, focimeccsek, egyéb tavaszi rendezvények. Az emberek továbbra is hallgatták a Szabad Európát és értesültek az addig ismert fejleményekről, de senki nem rendelkezett különösebb információval, tudással a radioaktivitásról és annak egészségügyi hatásáról. Addig ugyanis a Hirosimára és Nagaszakira 1946-ban ledobott atombombák jelentették a legemlékezetesebb nukleáris történéseket, azok pedig régen és messze voltak. (A Szovjetunióban történt ugyan 1957-ben egy súlyos következményekkel, nukleáris szennyezéssel járó baleset Cseljabinsz mellett, a Majak vegyipari üzemben, de a történteket mélységesen elhallgatta a szovjet vezetés és csak 1989-ben hozta nyilvánosságra az incidensre vonakozó információk egy részét.)

A csernobili atomerőműnél csak május közepére sikerült teljesen eloltani a reaktortüzet, amely folyamatosan táplálta a levegőben terjedő radioaktív felhőt. A radioaktív izotópok három hétig szabadon szállhattak a levegőben, a korommal, füsttel, gázokkal együtt, szennyezhették a vizeket, erdőket, mezőket, termőföldeket, kerteket. A hatóságok meg hagyták, mert nem tudtak eleget a történtekről, mert el akarták kerülni a lakossági pánikhangulatot,

és mert mindenáron fenn akarták tartani a rendszer biztonságát.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek van egy 7-es skálája, az úgynevezett Nemzetközi Nukleáris Eseményskála, amelyet a nukleáris incidensek, balesetek besorolására használnak. Ebben az 1990-ken kidolgozott osztályozásban a legmagasabb, 7-es szintű kategóriában két igen súlyos baleset szerepel: az egyik a csernobili, a másik a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset.

A csernobili balesetet az különbözteti meg a fukusimaitól, hogy az utóbbinak természeti okai voltak: földrengés és az azt követő szökőár. Csernobilban azonban súlyos mulasztások sorozata történt, és a katasztrófához vezető okok mindegyike a szovjet, de lényegében minden kommunista, totalitárius rendszer meghatározó eleme: a hazugság, a ferdítés, a nemtörődömség.

A csernobili reaktornak már a tervezése és 1970-es évekbeli megépítése, majd működtetése is hazugságokra és mulasztásokra alapult. A tervgazdálkodás, a párt és a kommunista ideológia sikerességének kötelező hirdetése és ajnározása, a velejéig hazug néphatalmi elv, a köztulajdon szupremáciájának sérthetetlensége azt eredményezte, amit mi is megtapasztalhattunk a szocialista és kommunista paradicsomban, Ceaușescu Romániájában: a hazugság, a titkolózás, a mindenben a rendszer ellenségét látó központi paranoia, a nemtörődömség, a kétszínűség, a lopás és a munkában érvényesülő jólvanazúgy-elv uralkodását.

A balesetet közvetlenül okozó „kísérlet” is – kikapcsolt biztonsági rendszerekkel, lényegében szándékosan túlfuttatták a reaktort – hazugságokra és ferdítésekre épült, a pártutasítások felülírták a tudományos-szakmai szempontokat, az üzemeltetők vezetői szakmailag tapasztalatlanok voltak, ráadásul előlük el is hallgatták a csernobili RBMK-típusú reaktorok tervezési hibáit és veszélyeit.

A robbanás után kezdődött kárelhárítás és mentés során aztán még inkább megmutatkozott az összes kommunista rendszerhiba:

nem volt megfelelő szakértelem, nem volt megfelelő felszerelés, nem vagy csak hiányosan tájékoztatták mind a mentőszemélyzetet, mind a lakosságot a katasztrófa okairól, körülményeiről és főleg hatásairól, hatalmas szervezési hibák történtek, nem volt megfelelő vezetési szakértelem (ma úgy hívjuk: leadership) és sorolhatnánk.

Aztán a szovjet vezetés napokig titkolni próbálta a baleset megtörténtét és ugyanígy tettek a szocialista blokk országainak vezetői is. Mi itt, Romániában kettős adagot kaptunk ebből: a szovjet titkolózásra és hazugságra ráépült a teljesen paranoid Ceaușescu-rezsim ideológiai őrületének hazugsága is. Ezek a rendszerek ugyanis a rendet és a fegyelmet szeretik, így tudják fenntartani a stabilitást és a biztonságot. A saját stabilitásukat, biztonságukat és fennmaradásukat. Ezt diktálja a totalitárius és ideologikus rendszertervezés, tervgazdálkodás, előreláthatóság és önfenntartás logikája.

A Szovjetunió (majd a szocialista blokk) 1991-es összeomlását lényegében a csernobili momentum okozta,

ez utólag teljes bizonyossággal megállapítható. Az öröknek, végsőnek és tökéletesnek látott szovjet szocialista-kommunista berendezkedés felbomlása úgy kezdődhetett el, hogy Mihail Gorbacsov és a pártvezetés őt támogató része felgyorsíthatta a korábban beindított reformjait (kulcsszavak: peresztrojka, glasznoszty), amelyeknek fő érintettjei éppen a csernobili katasztrófa bekövetkeztét, elhazudását, titkolását és katasztrofális kezelését végző keményvonalas, konzervatív kommunista struktúrák, a bürokrácia, a katonai és gazdasági elitek (a rendszer maga) voltak.

Csernobilban tehát nem csak egy reaktorblokk robbant fel 1986-ban, hanem egy ideológia is. A robbanás az ideológia sötét és mocskos alagsoraiban kezdődött, majd terjedt tovább a felépítményre is. Ez az építmény nem csak a Szovjetunióban, hanem minden olyan országban, ahol megpróbálták felépíteni, fényességet, jólétet, nyugalmat, egyenlőséget, szépet és jót ígért, de minden alkalommal hazugságot, szennyet, nyomorúságot és sötétséget eredményezett.