// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

„Születtem Magyarországon”: a Cseh Tamás-kihagyhatatlanok

// HIRDETÉS

Január huszonkettedike nemcsak a Magyar Kultúra Napja, hanem Cseh Tamás születésnapja is. Most épp a hetvenötödik.

Nem is lenne még olyan öreg. Még csak 75 éves. Vannak nála idősebb előadók, akik kiállnak egy gitárral a nagyszínpadra; bár, igaz, nem biztos, hogy jól teszik. Talán ő jobban tudta, meddig tart a dalnok szavatossága. Nem a daloké, nem. A daloknak nincs szavatossági idejük. Még akkor sem, ha némelyiket elkoptatta az idő, a történelem, az elkerülhetetlen változások és hangsúlyeltolódások. Némelyek azonban egyre jobban fénylenek a múló idővel: ma is, vagy ma talán jobban, mint bármikor.

Cseh Tamás egy évben és egy hónapban született Janis Joplinnal, akinek 27 év volt a „szavatossági ideje”. Cseh Tamásé 66 – ami több a Live fast, love hard, die young nemzedékéé, de kevesebb a megöregedni-soha-nem-tudó túlélőkénál. Jól van ez így.

És hogy milyen nehéz összeállítani egy tízes „toplistát” a dalaiból, arra csak most jöttünk rá. Nem is tíz lett, hanem tizenegy: muszáj volt beiktatni egy bónusz tracket, mintegy szimbolikusan. Ez nem sorrend, nem ranglista: egyszerűen csak dalok egymás után, ábécé szerint rendezve.

És akkor hol maradt még a Budapest, a Nincsen más, az I Love You So, a Horváthország, A rubinpiros tangó, az Arthur Rimbaud elutazik, a Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről, a Lee van Cleef, a Gyerekkorom, a Váróterem, a Benke és Pierre, a Ballada, a Kéne egy dal, a Telente vasárnap, az Anna, a Rajtammaradt télikabát, a Kelet-Európa, a Demokrácia, a Szerelmes dal, a Minden álmomban, a Bárány az üres lakásban, a... nem folytatjuk. Valahol meg kell húzni a vonalat, és most ennyi fért bele.

Cseh Tamás ma lenne 75 éves. Nem, ez így nem jó.

Namégegyszer: Cseh Tamás ma 75 éves.

Szívügy, személyes kedvenc. Kinek nem voltak olyan évei, amikor semmi sem sikerült, amiből semmire nem emlékszünk és nem is szeretnénk emlékezni? Poharak földhöz csapkodásának, lányok elbúcsúzásának, elázott hajnaloknak ideje. Végtelen, szomorú, őszi esők: az életünk, ahogyan épp eltelik. (pazs)

Haj, azok a nagy férfias nekibuzdulások, az a nagy magyar lélek! A „megverem a csizmám szárát” érzése, Corvin Mátyás, Balogh Ádám, Rózsa Sándor, Pákozd és Sukoró, a magyar nagyasszonyok és nagyemberek, kurucok, labancok meg az indiánok, akik sosem hagynak cserben bennünket – az egész dicsőséges és elcseszett történelmünk. Nagyon magyar dal, egy alternatív Himnusz. (pazs)

Abban az évben születtem, amikor ez az album, a Fehér babák takarodója megjelent. És ahogy telik a fránya idő, egyre inkább számlálhatjuk saját „fehér babáinkat”, elveszett szerelmeinket, akiket elsodortak az évek, és nincs visszafordulás, soha többé, megyünk utánuk mindannyian. Valami történt, valami, lányok, rajtatok látom, rajtam látjátok, a fene egye meg az egészet. (pazs)

Vidám dal, mondhatná akárki. Az is, ki ne dúdolná néha, miközben átandalog egy hídon: bo-bom-bom, bo-bo-bom-bom. A hídtól az ágyig, a gázig, az öngyilkossági statisztikáig. Ultravidám nóta, egy szomorú korban. Olyan, mint Zorba nevetése a film végén, amikor minden összedől. (Jean St'Ay)

Ott én elszúrtam…. Á, nem csak te. Sokan voltatok, vagytok. Mindig bejön valahol egy valamilyen nevű, nemű, csecsű Mari. És onnan nincs megállás. Csak csúszni, lefele, az illegalitásba. Ja, mert hátha van remény. Addig meg ott a jég háta. (Jean St'Ay)

A kihagyhatatlanok kihagyhatatlanja. Mert hát tényleg, micsoda útjai, micsoda útjaik voltak nekik ketten Bereményivel, a mosókonyháktól és albérletektől és kiskocsmákból a művházak és koncerttermek félhomályán át a Hargitáig. Tárárárárámm, Desiré megnémul. És vele együtt mi is. (pazs)

Ez a dal, ami olyan, mint a szivar, amely csak egy szivar. Vagyis pont arról szól, amiről. Hogy az a fránya orgazmus nem mindig elég. Még akkor sem, ha (feministák, thumbs up) a nő megneveli a férfiút. És nem csak a macsónak lesz orgazmusa. Figyelem, érzékeny lelkűek: ez egy elég szexista dal. (Jean St'Ay)

Első hallgatásra elcsodálkozik az ember: miért is nem tűzte zászlajára ezt a nótát minden magyar gazdakör. Hiszen ők hordozzák földes tenyerükön az egész nagy elitet. De ott van az a fránya utolsó sor, ami mindent felülír, egyetlen kacsintással. (Jean St'Ay)

Az örök túlélés és az örök nemzedéki konfliktusok dala – tényleg az egyik legfontosabb az életműben. Ott az irónia benne, hogy tudjuk, ezek az öregek már csak így beszélnek a pálinkáik fölött, hogy bezzeg mi helyt álltunk a nehéz időkben, hogy háború meg a világ romlása, de a kikacsintás és félmosoly után mégiscsak ott marad a torokszorító kérdés: „Hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul. Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?” (pazs)

És megint a régi nóta. Az, a vidám. Csak közben megint, épp hogy bele nem facsarodik az ember szíve. De persze, azért bedobja a rongyláb figurát. De még mennyire! Én, te, ő, mi, ti, ők: emlékszemétdombokról kiguberált szalmaszálak. (Jean St'Ay)

Bónusz track: 

„Ennek a dalnak még nem tudjuk a szövegét. Ez egyelőre még csak effektus tehát. Úgy értve, hogy a szabadságot próbálom érzékeltetni. Zeneileg.”
Ennyi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro
„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
2026. július 06., hétfő

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.