Sokan külföldre menekültek, sokan bujkálnak, mégsem állt le a kárpátaljai magyar kulturális élet.
Ki gondolta volna, hogy nem csak 1–2 hétig fog tartani a háború? Ehhez képest már csaknem 500 napja dúl – ezzel kezdte a beszámolóját Dupka György kárpátaljai író, politikus, kultúraszervező, történész a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében szervezett beszélgetésen, a Bulgakov kávéházban, ahol Demeter Zsuzsa, a Helikon szerkesztője kérdezte a nehézségeikről. Megjegyezte: nem menekültként jött, hiszen a 60 év fölöttiek szabadon átkelhetnek Ukrajna határain, a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiak azonban nem hagyhatják el az országot, hiszen a háború miatt folyamatos a sorozás. Bár Dupka 71 éves, olyan is megtörtént vele, hogy ötször igazoltatták egy útja során, annyira vadásszák a katonajelölteket.
sok hadköteles férfi bujkálni kénytelen – olyan ismerősei is vannak, akik már egy éve nem mentek ki az utcára –, sőt sokan őszre festik a hajukat, hogy elkerüljék a sorozótisztek figyelmét.

Demeter Zsuzsa és Dupka György
Félelem ereszkedett a tájra, jegyzi meg Dupka, aki szerint az sem járt jól, aki elmenekült az országból, amíg tehette, hiszen hátrahagyta a családját, ha pedig hazamerészkedik, büntetésül azonnal a frontra viszik.
A háború nem pihen:
És bár a háborút a maga fizikai megnyilvánulásában szerencsére nem látják, hiszen tőlük 2000 kilométerre dúlnak a harcok, de így is mindenre kiterjed a hatása, így a kulturális életre is. Mégsem adják fel a küzdelmet: „Kárpátalján a háborúban sem hallgatnak a Múzsák”,
még akkor is, ha többen külföldről dolgoznak be az interneten keresztül.
Arra is kitért, hogy a 150 ezres kárpátaljai magyarság a háború miatt ismét nagyon megérzi a fogyást. Korábban a rendszerváltás után volt egy nagyobb kivándorló hullám: akkor legalább 15–20 kárpátaljai író is elhagyta az országot, majd 2001 környékén volt egy második ilyen hullám, amikor az ukrán gazdaság válságba került, és sokan a megélhetésüket féltették. A harmadik nagy kivándorlási hullám gyakorlatilag már 2014-től zajlik, hiszen már akkor elkezdődött ez a konfliktus, csak tavaly csapott át totális háborúba.
különösen azok a családok, ahol fiatal fiúk vannak: őket igyekeznek még a 18. születésnapjuk előtt elvinni az országból.
A másik stratégia a fiatal férfiaknál, hogy az egyetemekre menekülnek. Az Ungvári Egyetem történelem szakára – ahol maga is tanít – például 5 volt orvosis diák is jelentkezett az utóbbi időszakban, a törvény értelmében ugyanis azokat, akik még az egyetemi tanulmányaikat végzik, nem viszik el a frontra.
Dupka egyik fia is újra egyetemista lett, a másik fia Budapesten dolgozik, és bár honvágya van, nem jöhet haza, a legkisebb, 9 éves fiát pedig azért készül Budapestre küldeni, hogy ne az óvóhelyen ücsörögve vesztegesse a tanulásra szánt idejét, ha a légvédelmi szirénák megszólalnak.
Dupka György egyébként többször is volt tartományi képviselő, az ő nemzedéke harcolta ki a kárpátaljai kétnyelvűséget,
Ha ugyanis bevezetik, akkor gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozzák a kisebbségi kultúrát. A törvény például arról is rendelkezne, hogy ha Ukrajnában megjelenik egy magyar könyv 500 példányban, akkor ugyanannyi példányban ukránul is ki kell adni, függetlenül attól, hogy van-e erre anyagi forrás vagy kereslet.
minden intézményük, a könyv- és folyóirat-kiadásuk is a magyar állam támogatásától függ. Mostanra 3–4 újság maradt meg a korábbi 10–15-ből, Dupka pedig elmondta: tiszteli az újságírókat, akik „nem dobták be a rongyot”.

A nyelvtörvény különben az oktatásban is katasztrofális következményekkel járna: bár a magyarok őslakos kisebbségnek számítanak, csak érettségiig lenne lehetőségük az anyanyelvükön tanulni, az „európai kisebbségeknek”, mint a lengyelek, viszont már csak 1–4. osztályban.
így most igyekeznek összefogni a helyi románokkal, hátha így, Magyarország és Románia támogatásával a hátuk mögött, sikeresebben küzdhetnek az érdekeikért.
A háború természetesen megjelenik az ukrajnai tollforgatók legújabb műveiben, sőt Kárpátaljai magyarok a háború árnyékában címmel egy antológiát is szeretnének összeállítani. Arra azonban nagyon oda kell figyelniük, nehogy a többségieknek nem tetsző, Ukrajna-ellenesnek bélyegezhető dolgokat írjanak a műveikben – tavaly például Dupka és felesége mintegy 2 órát volt kénytelen beszélgetni az ukrán titkosszolgálat egyik tisztjével, aki kerek perec megmondta nekik, hogy „fogják vissza magukat”.
Dupka ugyanakkor egyértelművé tette, semmi olyat nem képviselnek, ami Ukrajnát veszélyeztetné, hiszen
– elvégre nem Ukrajna támadta meg Oroszországot.
Dupka György azt is kifejtette, hogy nem ért egyet a Puskin- és Tolsztoj-szobrok ledöntésével, hiszen nem az egyetemes kulturális értékek pusztításával kellene védekezni az orosz agresszió ellen, mint ahogy azt is sajnálatosnak tartja, hogy az ukrán könyvtárak bezúzzák az orosz könyveket, a rádiók, televíziók archívumából pedig megsemmisítik az orosz nyelvű anyagokat.
A végszó mégis pozitív volt: Dupka György szerint a kárpátaljai magyarok minden nehézség ellenére megpróbálnak kitartani, és szembenézni a rájuk nehezedő nyomással.
Sok sikert kívánunk nekik!
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

Az egykori Edison mozi épületében most zenei ház működik, kiállítással egybekötve. Mit érdemes megnézni és meghallgatni?
Az egykori Edison mozi épületében most zenei ház működik, kiállítással egybekötve. Mit érdemes megnézni és meghallgatni?
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Az író többek között arról beszélt, hogy ő „csak betévedt” az irodalomba, és arról is, milyen ambivalens érzésekkel tölti el a szülővárosába való visszatérés.
Az író többek között arról beszélt, hogy ő „csak betévedt” az irodalomba, és arról is, milyen ambivalens érzésekkel tölti el a szülővárosába való visszatérés.
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.