Beregszászi polgármester: minél hosszabb lesz a háború, annál kevesebben térnek haza

Kárpátalja egyelőre a béke szigetének számít Ukrajnán belül, hiszen azon kevés régió közé tartozik, ahol konkrét harci cselekmények még nem zajlanak - így kezdtem volna ezt a cikket, ha tegnap jelenik meg.

A háború közvetett hatásai természetesen eddig is érezhetőek voltak, az élelmiszer- és üzemanyag-ellátásbeli problémáktól a részben magyarok lakta területeket is érintő menekültáradatig. Kárpátaljai barátaink elmondása szerint gyakoriak a légiriadók, a háborús pszichózis, a feszültség és bizonytalanság érzete átjárja a mindennapokat.

Az ott élők közül sokan a háború tragikus oldalát is megtapasztalhatják. Nemcsak a harcokban elhunyt, kárpátaljai származású katonák sírjai emlékeztetnek erre, hanem az olyan „járulékos áldozatok” is, mint a Beleny-művészházaspár ókemencei házának pusztulása. A magyar származású, több ismert, magyar vonatkozású köztéri emlékművet (a munkácsi Turul-emlékoszlop, Munkácsy Mihály és Petőfi Sándor mellszobra, és sorolhatnánk) alkotó Beleny Mihajlo műtermébe és otthonába valószínűsíthetően egy eltévedt harci drón csapódott be, és bár emberéletben nem esett kár, értékes művek váltak így a tűz martalékává.

Az ország háború sújtotta keleti(bb) régióiból százezrek keltek útra, „belső” menekültként, Ukrajna nyugati területei felé, közülük – becslések szerint – mintegy négyszázezren leltek ideiglenes otthonra Kárpátalján. Az oktatás nem működik, az intézményi infrastruktúra jó részét a menekültek elhelyezésére fordítják. A közösségi élet alkalmai megfogyatkoztak, mivel gyülekezni, rendezvényeket tartani nem lehet.

Babják Zoltán

Ennek a – jelenleg hiányzó – magyar közösségi életnek Ukrajnában a mondhatni természetes központja Beregszász, hiszen a kárpátaljai települések közül itt él a legtöbb magyar. A jelentős kulturális központnak (itt található a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és több más, az ottani magyarság életében fontos szerepet betöltő intézmény) számító város polgármesterét, Babják Zoltánt öt évvel ezelőtt, az I. Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok megnyitóján láttam először – most arra kértem, beszéljen a legfontosabb kihívásokról, tennivalókról, amelyekkel a háború kitörése óta szembesült elöljáróként, és amelyekkel szembesülnie kell nap mint nap (megjegyzés: a beszélgetés a Kárpátalját ért légitámadás előtt készült - szerk.).

Babják elmondása szerint a legfontosabb kihívások ma a város működtetésével, az üzemeltetés fenntartásával kapcsolatosak – és egyre több új gond merül fel.

– magyarázza. Ez a helyzet nyilván ellehetetleníti a gazdák tavaszi vetési programját is, és lehetetlen felmérni azt a kárt, amelyet okoz a piacképességet illetően.

A másik nagy feladatot természetesen a menekültek ellátása jelenti:

A menekültkérdést illetően egyfajta „lakosságcserének” lehetünk tanúi: nemcsak a belső-ukrajnai területekről érkeztek rengetegen a régióba, de Kárpátaljáról, azon belül Beregszászról és környékéről is nagyon sokan mentek külföldre, elsősorban Magyarországra, jelentős részben magyarok – de hogy mekkora az elvándorlás mértéke, egyelőre nehéz felmérni.

– mondja Babják. Öröm az ürömben, hogy mind az országból elmenekülők, mind az otthonmaradottak megsegítésére példás össztársadalmi összefogás bontakozott ki Magyarországon, de Erdélyben, Romániában is. Mint mondja, Beregszász testvérvárosai szinte azonnal reagáltak a kéréseikre. Erdélyből Szatmárnémeti, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Szlovákiából Dunaszerdahely és Királyhelmec már az első héten segítettek, az anyaországiak szintén:

Hogy akik kitelepültek, elmenekültek a háború elől, hazajönnek-e valaha, nem tudni. Babják Zoltán mindenesetre szkeptikus a külföldre távozott kárpátaljaiak visszatérésének esélyeivel kapcsolatban: