„Egy darabig lehet szinteket ugrani, aztán az ember meghal” – a máris sokkötetes Kemény Zsófi járt Kolozsváron

A 30 alatti írógeneráció egyik legismertebb alakjaként mutatta be a moderátor, André Ferenc a budapesti Kemény Zsófit kolozsvári szerzői estjén, a Planetárium kávézóban. Ami nem is csoda, hiszen fiatal kora (29 éves) ellenére Kemény Zsófi máris ötkötetes szerző: három regénye és két verseskötete jelent meg eddig, egy negyedik regényt (Értetek teszem) Kondor Vilmos krimiíróval közösen jegyez, Sophie Hard néven pedig egy raplemezt is kiadott.

André Ferenc az elején a szerző érdekes, félbehagyásos, átírós címeire kérdezett rá, mint a Rabok tovább (regény), Én még sosem (regény), Most vagyok soha (versek), amely technika alapvetően a mondataira, az írói nyelvére is jellemző. Kemény elmondta, hogy őt elsősorban a nyelv érdekli az irodalomban, arra törekszik, hogy meglepjen, hogy olyan irányba vigye el a mondatokat, amire senki nem számít. Különben kifejezetten szeretné, ha a regényeit nem lehetne filmre vinni,

mert számára nem a történet az első, hanem a mondat.

Az első regényében (Én még sosem), amely egy szerelmi háromszögről szól, magát „a szerelmet próbálta nyelvvel leírni”, és már csak azért is lehetne szerinte nehezen filmre adaptálni, mert a lényegi dolgok a szereplők fejében játszódnak le, ahogy megpróbálják értelmezni mindazt, amin keresztülmennek. Emellett az elsősorban a kommunikáció hiányából adódó félreértéseket próbálta megragadni ebben a könyvben.

Amikor aztán forgatókönyveket kezdett el írni (mert ezeket is ír), azok „betörték”, ott már muszáj volt történetben gondolkodnia, akármennyire is nyelvcentrikusan közelített eredetileg az irodalomhoz.

Legújabb regényének (Az aranykor fénykora) fejezetcímei különben kémiai vegyületek képletei, amivel kapcsolatban máris felmerült egy vicces történet, egy nemrég megjelent kritikában ugyanis a szerző

évszámoknak nézte a képleteket,

ami azért már nem is feltétlenül csak a kémiai ismeretek hiányára utal. És igen: ezek a kémiai vegyületek bizony pszichoaktív szerek, más néven drogok, mint például az eki (ecstasy – C11H15NO2 – bizony, ez egy elég húzós év lehetett), Kemény Zsófi pedig arra törekedett, hogy az egyes fejezetek nyelvét is aszerint alakítsa, ahogyan az illető szer hat az emberre.

Vagyis meg akarta keresni a nyelvet a különböző tudatmódosítókhoz.

Elárulta, hogy egyes szereket maga próbált ki, így saját élményből tudott dolgozni, más szereknél (mint az LSD) viszont élménybeszámolókra támaszkodott. A kokainról például tudni lehet, hogy felpörget, önbizalmat ad, ebből kiindulva máris nekiláthatott az illető fejezet nyelvének megkonstruálásához, az ecstasyval jelzett résznél pedig új szavakat generált a nyelvben. Az egyik tudatmódosító szer a könyvben maga a szerelem, amelynek „hatásmechanizmusát” ismerve először megpróbálta a kémiai képletét is felírni, de aztán rájött, hogy

mégsem főzhet kristálymetet a szerelemből.

Kemény Zsófia arról is beszélt, hogy mennyire volt nehéz az ismert költő édesapa, Kemény István árnyékából kinőni. Mint mondta, vannak nagyobb keresztek, de azért ez is egy kereszt. A híres sárvári írótáborba például Apóh Zsófia álnéven jelentkezett, de azt sem titkolta, hogy apja miatt nagyon sokszor szembesült túlzott elvárásokkal a pályája elején. A slam poetry műfaja is azért vonzotta be, mert ahhoz semmi köze nem volt az apjának vagy a családjának.

Jelenleg is dolgozik egy regényen, amellyel szavai szerint „ismét szintet akar ugrani”, mert úgy gondolja, hogy

egy darabig lehet szinteket ugrani, aztán az ember meghal.

Bár ez így, harminc körül talán még egy kissé korai gondolat.