Ahol a gyerekek elfelejtenek telefonozni – a Táltos Lovastanya természetközeli világa (INTERJÚ)

Bakos Siklódi Kinga és Attila (Ata, ahogy ismerik), Gergő fiúkkal a Kolozsvártól 30 kilométerre nyugatra fekvő Mákófalván élnek 17 éve. A festői környezetben, a kalotaszegi dombok között megbúvó, szinte teljesen színmagyar zsákfaluban vásároltak egy régi parasztházat, amit felújítottak, ez lett az otthonuk. A városról kiköltözött házaspár azonnal megszerette a csendes falusi környezetet és a falu végén, kb. hat hektárnyi területen, néhány évvel ezelőtt kezdték el kialakítani a Táltos Lovastanyát, ahol jelenleg nyolc lovat tartanak. Atának kertépítő vállalkozása van, de minden szabad percét a lovaival tölti a tanyán, ahol lovasprogramokat és lovasterápiás foglalkozásokat vezet testi és szellemi fogyatékkal élő gyerekeknek. Kinga a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum angoltanára, de ő is alaposan kiveszi a részét a tanyán zajló életnek, és a lovagoltatás mellett táborokat, tematikus foglalkozásokat szervez gyermekeknek. Akik pedig imádják a gyümölcsfás helyszínt, a lovakat, a tanyán kialakított tiroli kötélpályás játszóparkot. Meglátogattuk őket egy verőfényes nyári délután, körbejártuk a tanyát, majd az épülő csűrben ültünk le beszélgetni eddigi munkájukról, terveikről.

Kezdjük a legelején. Mit kerestek ti Mákófalván? Itt éltek már régóta. Miért költöztetek éppen ide Kolozsvárról?

Kinga: Tizenhét évvel ezelőtt, 2006-ban elegünk lett abból, hogy albérletekben lakunk Kolozsváron. Akkor azt mondtuk, hogy a város 30 kilométeres körzetében, egy faluban keresünk egy házat. Inaktelke képben volt, egy ismerősnek volt ott eladó háza, elindultunk megnézni.

Ata: És útközben láttuk az út szélén a Mákófalva táblát, azelőtt soha nem jártunk itt. Én hallottam a falu nevét korábban, de úgy tudtam, hogy Székelyföldön van (nevet). Bejöttünk, találkoztunk egy emberrel, érdeklődtünk, hogy van-e eladó ház és mutatott is két-három házat. A nap végén Kinga mondta, hogy ez a ház, ahol ma is lakunk, neki tetszik. Hát akkor ez legyen, mondtam. És ez is lett, megvásároltuk. Szóval ilyen egyszerűen kerültünk ide Mákófalvára.

Nem volt nehéz minden nap 30 kilométert beutazni a városba? Mivel Gergő iskolás, Kingát is oda köti a munkahelye, Atát meg a vállalkozás.

Kinga: Nem volt könnyű, de hamar megszoktuk. Akkor még nem voltak reggelente annyira nagy dugók, mint ma, és egy kis időtervezéssel gond nélkül bejutottunk időben. Nyilván ma is nehéz például a délutáni programokat megszervezni, ha mondjuk Gergőnek iskola után is van valami dolga a városban. Viszont ő olyasmit kap itt, amiért sokkal könnyebben lemond a délutáni programjairól.

Ata: Egy gyerek számára sokkal szabadabb és biztonságosabb a jövés-menés itt a faluban, mint mondjuk egy városi lakónegyedben. Mezőre mennek, bicikliznek és sokkal szabadabban mozognak. Főleg amióta megvan a lovarda… eljönnek ide a barátaival, lovagolnak, szóval nem kell ezt különösebben részleteznem.

Hogyan kezdődött a Táltos Lovastanya? Mikor és hogyan jött az ötlet, hogy itt elkezditek építeni ezt a helyet?

Ata: Úgy kezdődött, hogy vettünk egy kis gyümölcsöst, aztán úgy gondoltuk, hogy a gyümölcsös mellé még jól jönne egy kis telek. Feljöttem ide, és a telektulajdonos éppen itt tett-vett. Szóba elegyedtünk és félóra múlva azzal mentem haza Kingához, hogy megegyeztünk a szomszéddal egy telekben. És így tettünk még fél hektárt a másik mellé. De akkor még nem tudtuk, hogy mi legyen ezzel a telekkel, csak úgy volt nekünk. Aztán úgy nyolc évvel ezelőtt felhívott a nevelő a torockói gyerekotthonból, hogy nem érdekel-e egy ló. Rám gondolt, mert tudta, hogy én járok Bélához lovagolni (Tunyogi Béla a kolozsvári Kerekdombon működteti a Szilaj Lovastanyát – szerk.) És mondtam, hogy de igen, érdekel.

Nem is te kerested a lovat, hanem ő téged…

Ata: Pontosan. A ló, Fecske hozzám került, de akkor még a Béla lovasfarmján tartottam két évig, és ott kezdtem foglalkozni vele, idomítgatni. Aztán Fecske elkerült Bethlendi István lovasgazdához Kalotára, ahol találtunk neki társat, a Táltost. A két ló ott volt szinte három évig. Szinte magától jött az ötlet, hogy ne legyenek annyira messze, hozzuk haza őket, hiszen itt van a telek. Ez volt a lovastanyánk kezdete. A két ló itt élt, mi kijöttünk simogatni őket, de nem akkor még nem lovagoltunk.

Kinga: Valahogy jött magától az egész. Szóltak Frinkuj Árpiék, akiknek Mérában voltak lovaik, hogy lenne egy póni, a Dolly, a gyerekek kinőtték, nem kell-e nekünk? És akkor lett egy harmadik lovunk is, mert ő is jött ide.

Ata: Igen, ez volt az a pillanat, amikor a lovaglás képbe jött. Mert Gergő fiúnk mondta, hogy ő szeretne Dollyn lovagolni és innen indult az egész gyereklovagoltatás és lovasoktatás. Tényleg nem voltak kigondolt terveink, egyik fejlemény hozta a másikat.

Akkor a Táltos Lovastanya egészen fiatal kezdeményezés…

Ata: Az egyesületünk 2021-ben alakult, azóta lovagoltatunk szervezett formában, előtte legfeljebb a barátaink jöttek ide lovat simogatni, a gyerekek tettek egy-két kört a körkarámban, mert akkor az volt. Szóval ez a második nyár, hogy itt nyilvános tevékenységeket szervezünk.

Hogyan lett a három lóból nyolc két év alatt?

Ata: Úgy, hogy nem volt megfelelő lovunk a lovasterápiához, amivel foglalkozni akartunk. Én ugyanis korábban elvégeztem egy lovasterapeuta-tanfolyamot, ahhoz szereztem ismereteket, hogy testi és szellemi fogyatékkal élő gyerekek terápiájában vegyek részt. Az első ló egy sportpóni, arab vér van benne, tehát egy gyors ló, nem megfelelő erre a célra. A második lovon soha nem lovagolt senki, ez sem volt alkalmas terápiára, a harmadik pedig póni, túl kicsi ehhez. Tehát szükség volt egy újabb lóra. Így került hozzánk az a foltos, egy öreg lovacska. Ő lett a terápiás ló és a lovak között a csapatvezér is. Aztán jöttek sorra a többiek is, most nyolcan vannak.

Mi is ez a gyógyító vagy terápiás lovaglás?

Ata: A lovasterápia például Magyarországon nagyon elterjedt és elfogadott, de nálunk még eléggé gyerekcipőben jár, nem nagyon tudnak róla az emberek, nem ismerik a jótékony hatásait. Én úgy kerültem bele, hogy valahol olvastam egy ilyen képzésről, beiratkoztam, és el is végeztem. Ez egy két szakaszban történő képzés volt, az első szakasz önismereti jellegű volt. Akkor tanultam meg, hogy előbb önmagad kell megismerned ló által, rajta keresztül. A második, fél éves szakaszban havonta egy-egy hosszú hétvégén zajlott a képzés, a tulajdonképpeni terápiára vonatkozóan: mozgásfejlesztés, önbizalom-javítás, idegrendszeri zavarokkal, viselkedészavarokkal, hiperaktivitással vagy autizmussal élő gyerekek esetében.

Idén például a kolozsvári Kozmutza Flóra speciális iskolával dolgoztunk, miután megkerestek és egy négy hónapos programunk volt, hetente háromszor jöttek ki a gyerekekkel. Ezt a terápiát ketten végezzük: én vagyok a lovasember, a társam pedig, aki a gyakorlatokat végzi a gyerekekkel, Manhertz (most már Hodrea) Tímea Ágnes gyógypedagógus.

Milyen eredménnyel történik ez a terápia, milyen visszajelzéseitek vannak?

Ata: Mindenekelőtt a szülők nagyon örülnek, hogy van egy ilyen lehetőség és hogy létezik ilyen foglalkozás magyar nyelven. Mert Kolozsvár térségében nem én vagyok az egyetlen lovasterapeuta, de az egyetlen, aki magyarul foglalkozik ezzel. Ez pedig igen fontos: hogy a gyerekkel az anyanyelvén beszéljünk.

Kinga: Nagyenyed mellett. Lőrincréven is van ilyen terápiás lehetőség magyarul, ha jól tudom, az a legközelebbi, tehát a kolozsvári gyerekeket elég messzire kellett elvinni lovasterápiára.

Ata: Mondok egy példát a terápia eredményességére: egy gyerek, aki izomgyengeség miatt első alkalommal nem bírt kiemelkedni, felállni a kengyelben, a foglalkozás végén kapaszkodás nélkül, simán állt a nyeregben és lovagolt. Vagy például az a gyerek, aki nem tudott kapaszkodni és nem tudta kitartani a karjait oldalra, a végén, kicsit imbolyogva ugyan, de széttárt karokkal ült a lovon, mi repülőzésnek hívjuk ezt.

Ez a terápia egy komplex módszere a mozgás- és testkoordináció fejlesztésének. Mert lovaglás során gyakorlatilag a test összes izma dolgozik összehangoltan. Ott van ugye a hátgerinc, ami tartja az egész testet, és amin keresztül az agyat állandó stimuláció éri, a mozgásra és egyensúlytartásra pedig folyamatosan szükség van a nyeregben. Ez a foglalkozás különösen eredményes zsenge korban, mondjuk három éves gyerekeknél, amikor az idegpályák fejlődése még folyamatban van, egy tíz-egynéhány évesnél már kicsit nehezebb a fejlesztés.

Tehát már az óriási siker, hogy a egy mozgáskoordinációs problémákkal élő gyerek képes ülni a nyeregben egy mozgó lovon, és ez ugye csak a kiindulópont, mert a lóháton különféle gyakorlatokat is végeznek aztán.

Ez ugye a terápiának a mozgásfejlesztős része, de gondolom, az állattal való közvetlen kapcsolatnak vannak jótékony pszichológiai hatásai is.

Ata: Igen, nagyon is. Erre is tudok konkrét példát mondani: volt egy gyerek, aki egy fóbia miatt semmit nem akart megfogni, ha egy játék leesett és homokos lett, már nem fogta meg. És azzal, hogy hozzánk jött hetente kétszer a csoportos foglalkozásra és egyénileg is foglalkoztunk vele, a végén egyedül bevezette a lovat a pályára, majd ki is vezette, közben simogatta és ölelgette a lovat. Úgy mentek el innen, hogy a gyerek sírt, hogy neki homokozó kell otthon (lett is, az apja megoldotta). Szóval ez egy óriási lépés volt a gyereknek és a családjának is, mert addig a gyerek semmihez nem akart hozzáérni, a ruháját is patyolattisztán kellett tartani.

És ott van a figyelemzavaros része is. Sok gyerek, akit idehoznak, például az autizmussal élők, hol jelen vannak, hol pedig az ő belső világukban. Ilyenkor az a célja a terápiának, hogy minél több ideig a jelenben tartsuk őket a lovaglás segítségével. Volt például egy kislány, akit ahogy felültettünk a ló hátára, nyújtotta is nekem a kezét, én pedig tudtam, hogy amíg fogom a kezét és tartjuk a szemkontaktust, ott van velünk, „kinn”, hogy úgy mondjam.

Hogy jön a képbe Kinga, ő mit csinál konkrétan? Mert ahogy visszanéztem a Facebook-oldalatokon a fotókat, ő is rendesen benn van a sűrűjében. Táboroztatás, angol és román nyelvű foglalkozások, mesterségismertetések, játékok…

Kinga: Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy és maximálisan támogatom Atát mindenben, de lóra nem ülök (nevet). Jó, egyszer megtörtént, de mondtam, hogy jól fogják a lovat. Én az elején, amikor megjöttek a lovak, a villanypásztor másik oldaláról néztem őket. Mondta a fiam, hogy anya, gyere már ide, simogasd meg, de én bevallom, féltem. Tömbházban felnőtt városi emberként nekem soha nem volt kapcsolatom állatokkal, főleg lovakkal. De hát azóta sok minden változott, ha Ata épp nincs itthon, én cipelem a szénabálákat nekik, vagy viszem a vizet az itatáshoz.

Látom is, amint a Báthory városi angoltanárnője éppen cipeli a szénabálát a lovaknak…

Kinga: Amikor az iskolában volt egy-egy nehezebb időszak, mindig mondtam, hogy én inkább mennék kapálni. Na, hát most, ha nem is szó szerint, de kapálok (nevet). És nagyon élvezem, hát nézz körül… lehet ezt a természeti környezetet, ezt a szabadságot nem szeretni?

A többi aztán jött magától. Szerveztem ide osztálykirándulást, majd kezdtem rövid, egynapos táborokat rendezni, angol napot, amit egy kollégámmal kettesben tartottunk. Majd volt egy Mesterségek és lovaglás tematikájú tábort, román tábor, és játszónap is. De a lovak és a lovaglás a középpontja minden foglalkozásnak. Nincs tábor lovagoltatás nélkül. Nem egyedül tartom ezeket a foglalkozásokat, mindig van segítségem, például a szomszédunk, Kolcsár Katalin, aki Egeresen óvónő, ő állandó társam és igen sokat segít, például a mesterségek témakörben.

Meg aztán próbáljuk a kalotaszegi hagyományokat is megismertetni a gyerekekkel, amiért a szülők igen hálásak. Például sajtot készítettünk a gyerekekkel, fánkot sütöttünk, elmentünk a juhokhoz, megnézték, hogyan történik a fejés, vagy pedig festettünk, kalotaszegi motívumokkal díszítettünk tárgyakat, poháralátétet. Máskor ostort fontunk. Vagy elhívtuk Ferencz Áron barátunkat, aki dobos és van egy Dobbanó hangok című műsora, akivel a gyerekek együtt doboltak. Elvittük a gyerekeket a méhészhez, hogy megnézzék, hogyan is működik az egész. Tehát ezen a szinten próbáljuk a helybélieket is bevonni ezekbe a foglalkozásokba. Kalotaszegen vagyunk, itt igen gazdag a népművészeti és mesterségbeli múlt és jelen. Mákófalva híres a bútorfestéséről, bivalyokat is tartanak, szóval ezeket meg kell mutatni a gyerekeknek. Ők pedig nagyon élvezik.

Ata: Egyelőre itt évszakfüggő a tevékenység, tavasztól őszig zajlanak a foglalkozások. Ha ez a tér, ez a csűr elkészül és téliesítve lesz, akkor viszont télen is lehet majd csinálni. A lovakkal persze télen is lehet foglalkozni, megy a lovaglás télen is, ha nem esik, nem hull, nincs csattogó hideg.

Említettétek, hogy 20-25-30 gyerek vesz részt egy-egy ilyen foglalkozáson, ami azt mutatja, hogy óriási igény van rájuk.

Kinga: Kolozsváron rengeteg hasonló kézműves vagy táborozós foglalkozás van. Amit mi itt pluszként nyújtani tudunk az, hogy végig a szabadban vagyunk – ez a csűr is, ahol most ülünk, és amit azért építettünk, hogy rossz idő esetén is lehessen foglalkozásokat tartani, oldalról nyitott –, egy tanyán, természeti környezetben, füvek, bokrok, fák között. És hát persze a lovak, ez a legnagyobb plusz.

Ata: Láttad, van itt mászkáló, tiroli kötélpálya, trambulin, hinta, el lehet bóklászni a fák közé… Megfigyeltem, hogy a gyerekek elfelejtettek telefonozni, annyira elmerültek itt a foglalkozásban vagy a játékban.

Kinga: Az első két táborban én nem is láttam telefont. Amikor vége lett és elkísértük a gyerekeket a vasútállomásra, csak akkor vették elő a telefonjaikat, meg is lepődtem, hogy ez miként lehetséges. És nem azért, mert tiltás volt a telefonokra, hanem mert nem jutott eszükbe, és nincs idejük rá. Igaz, itt a térerő is gyenge (nevet).

Ata: Ahogy Kinga mondta, a lovaglásnak a nem kifejezetten lovas táborok idején is nagy szerepe van. A gyerekek pedig a tábor végére a lovaglás terén is fejlődnek. Minden táborban filmet készítek minden egyes gyerekről, hogy honnan indult és hova jutott a lovaglással, és elküldöm a szülőknek. És én nagyon komolyan veszem, hogy a gyerek legalább egy vagy két jármódban tudjon lovagolni, tudja a lovat irányítani, és az ügyességi pályán tudja egyedül végigvezetni. Meg is tudják csinálni a végére. Óriási sikerélmény és elégtétel számukra. Mert lóháton ülve, egyedül végigvezetni az állatot a pályán, a nyeregbeülés, a ló irányítása, a kapcsolattartás, a viselkedés, a jelzések adása és fogadása – ez egy nagyon komplex dolog.

Kinga: Ha csak azt vesszük, hopgy a táborokban részt vevő gyerekek 90 százaléka megszereti a lovaglást, már csináltunk valamit. Például az angol táborban volt egy ötéves kislány, akinek az anyukája a tábor után küldte a rajzokat, amit a kislány készített a lovakról Atának, „mohikám”, ezt írta rá, és hogy „Atának szeretettel”.

Ata: Amikor a gyerekek hazamennek innen, rengeteget beszélnek a történésekről, órákon át, és alig várták a másnapot, hogy jöhessenek megint. Meg amikor a végén az a sok gyerek sorban megölelget, de őszintén, hálásan, nem azért, mert anyuka mondta, az fantasztikus érzés.

Kinga: Volt egy gyerek, akinek a húga jár ide hozzánk lovagolni, és ő azt mondta, hogy jön táborba, de lóra nem ül. Ehhez képest első nap felült a lóra és minden nap alig várta, hogy lovagolhasson, aztán beiratkozott a középhaladóknak szervezett lovastáborba. És ez csak egy példa a sok közül.

Hogyan tudjátok összeegyeztetni eredeti foglalkozásotokat, munkátokat a Táltos Lovastanyával? Mert Ata körbevezetett a birtokon és itt bizony rengeteg munka van: talajegyengetés, játszótérépítés, a lovak, az ügetőpálya, a gyümölcsfák, itt ez az épülőfélben levő csűr, ezekkel mind foglalkozni kell. Kinga, te tanár vagy, hogyan lehet ezt csinálni az iskolai feladatok mellett?

Kinga: Én fizetés nélküli szabadságot vettem ki tavaly szeptemberben, amit ősztől folytatok, de nem az itteni tennivalók miatt, hanem mert úgy éreztem, hogy szükségem van legalább egy tanévnyi pihenésre. Nem valószínű, hogy tudnám megfelelően csinálni a kettőt egyszerre, mert nem szeretek fél munkát végezni. Azt nem tudnám csinálni, hogy ne tudjak készülni az óráimra, mert itt a tanyán sok a munka. A táborokra is rengeteget készülünk és én itt sem szeretnék fél munkát végezni. Nem szeretném azt, hogy teljes gőzzel elindul itt a tanyán a tevékenység, mindent beleadunk, aztán lelazulunk, mert viszi tovább a közben kialakul hírneve. Ehelyett ugyanazzal az intenzitással tervezem a további táborokat és foglalkozásokat, hogy tartsuk a minőséget, a színvonalat. Tehát azt nem lehet, hogy itt kilenctől ötig megy a tevékenység, utána összeszedjük a terepet, majd hazamegyek és készülök a másnapi órákra az iskolában, mert nem működik. Itt is gyerekekkel foglalkozom és készülök a következő napra, de nincs annyi kötöttség, mi állítjuk össze magunknak a napirendet.

Ata, te hogy tudod a kertrendező vállalkozásodat összeegyeztetni a lovastanyával?

Ata: Két síkon fut a dolog. Az egyik a lelki része, ami itt van. Ide mindig kijövök, mert itt érzem jól magam. Nem azt mondom, hogy a kertépítésben nem érzem jól magam, de az inkább a megélhetésről szól, azt egyelőre csinálni kell. Nagyon szeretem a kertépítést, mert egy kreatív folyamat, de ha már ezt a tanyát elindítottuk, akkor próbáljuk fejleszteni is, amennyire lehet. Délelőtt kertépítéssel foglalkozom, délután itt vagyok. A gyerekek amúgy is a suli után, délután jönnek ide, tehát nincs ütközés.

Ha úgy alakulna, hogy valamikor a jövőben választani kellene a munkahely és a tanya között, nehéz lenne döntened?

Ata: Nem lenne nehéz, egyáltalán, mert ahogy mondtam, az itt levésnek erős lelki töltete van. Az itteni csend és nyugalom, a lovakkal való foglalkozás, a közelségük… ezt nem is tudom elmondani, mert csak érezni és átélni lehet. Éppen ezért ilyen erős a vonzereje a lovastanyának, mert a gyerekek megtapasztalják, hogy egy idő után valamiért jól érzik magukat a ló hátán. Ez egy állapot, ami néhány órányi lovaglás után kialakul az emberben.

Mesélj egy kicsit erről a kapcsolatról. Tudjuk, hogy ember és ló között több ezer éve különleges kapcsolat van, a mongolok, az ősmagyarok, az indiánok, a cowboyok vagy a lovagok nem csak szállítási eszközként tekintettek a lóra, hanem volt és ma is van egy szinte misztikus kötődés a lovakhoz és a lovagláshoz. Például a kutya is több ezer éve itt van velünk, de a ló azért egy kicsit más.

Ata: Mondhatnám, hogy a kutya hátára nem lehet felülni, ugye. De az egyik nagy és lényeges különbség, hogy a kutya ragadozó, a ló menekülő állat, ezért a természetük is eltérő. A kutya ragadozóként támad, a ló sohasem, ő menekül. A ló érzékszervei sokkal érzékenyebbek, receptorai, idegrendszere is ennek megfelelően működik, ezért sokkal nehezebb megérteni. Viszont a természete és a viselkedése sokkal mélyebb, mint a kutyáé. A kutya odajön és odadörgölőzik a lábadhoz, a ló ezt csak akkor csinálja, ha kellőképpen megtanulod a „nyelvét” és megérted a természetét, a testbeszédét, a reakcióit. Ehhez sokkal többet kell együtt lenni vele, mint a kutyával. De működik, ha eljutsz abba az állapotba, amelyben akár egyetlen pillantásból látod, hogy a ló éppen milyen állapotban, hangulatban van. És ez fordítva is működik, a ló is ugyanígy, akár egyetlen pillantásból képes felmérni te állapotodat, hogy dühös, izgatott, vagy nyugodt és derűs vagy. Mondok egy példát: amikor Tunyogi Bélához jártam lovasedzésre a Kerekdombra, igyekeztem mielőbb odaérni, de a kocsival nehezen lehetett haladni a délutáni csúcsforgalomban és emiatt elég felspannolt idegállapotban estem be az istállóba. Léptem a lóhoz, hogy előkészítsem, felnyergeljem, hogy lovagolhassak, de a ló valósággal felfújta magát, befeszült és nézegetett bizalmatlanul a szeme sarkából, hogy na, megint jött egy idegbeteg, hogy felüljön a hátamra. Tehát azonnal érezte, hogy nem vagyok teljesen lenyugodva. Az embernek a szívritmusa is le kell csökkenjen a normális szintre, mert a ló azonnal megérzi és pillanatok alatt átveszi a te állapotodat. És mindig azt tükrözi vissza, amilyennek téged érez.

Kinga: Hadd mondjak én is egy példát. Én nem értek annyira a lovakhoz, de Gergő fiúnk úgy megy a lovak közé, hogy nincs semmilyen elvárása, feltétele, egyszerűen érdek nélkül, a maga természetességével odamegy és kész. Látni kellene őket együtt, mert a lovak ugyanazzal a természetességgel viszonozzák a közelségét és a simogatásait, körülveszik és együtt vannak. Gergő azért megy közéjük, mert jól érzi magát velük és ezt a lovak pontosan tudják, érzik.

Ata: A közeledésnek a szándékát is érzik, azt tapasztaltam. Ha azért megyek a lovakhoz, hogy áthozzak hármat, mert jön három gyerek lovagolni, akkor a lovak azonnal tudják, hogy miért jöttem. Látják, hogy nem csak úgy odasétálok, hogy velük legyek, hanem kissé sietős lépésekkel megyek, a szárral a kezemben, hogy ráakasszam és behozzam, akkor… nem elmenekül, mert erről szó sincs, de két-három lépést odébb lép, mielőtt hozzáérnék. Tehát olyan állapotban kell odamennem, hogy „jöttem közétek”, és utána a ló is jóval könnyebben hagyja, hogy ráakasszam a szárat és idevezessem.

Éppen ezt próbálom tanítani a gyerekeknek, hogy legyenek köztük, figyeljenek a lóra és éljék meg a pillanatot. Azt mondom nekik, hogy amikor a ló hátán vagy, akkor nem „kifele” kell lovagolni, hanem „befele”. Ne arra figyelj, hogy apukád vagy anyukád néz, fényképez, hogy jól ülsz-e vagy sem, tehát ne kifele figyelj, hanem fordulj befele, figyelj csak a pillanatra, arra, hogy most éppen a lovon ülsz és minden másképp fog működni. És ez valóban így működik, garantáltan. Többször is láttam ezt a váltást, hogy az a gyerek, akinek mindezt elmondtam, hogy befele lovagoljon, egyszer csak elkezdett másképp lovagolni, és a ló is másképp kezdett viselkedni, a gyerek sokkal könnyebben tudta irányítani. Tehát létrejött ez az összhang, együtt rezdülés, szinkron, nevezzük, ahogy akarjuk. Igen egyszerűen működik, de bonyolult megtanulni. Meg kell tanulni lóul és ha megtanulsz lóul, akkor minden leegyszerűsödik. Ez az a misztikusnak tűnő kapcsolat, amiről beszéltél.

Elég ha csak lenyugszol és hagyod, hogy történjenek a dolgok természetesen, vagy rá kell dolgozni valahogy?

Ata: Nyilván rá kell dolgozni. A lenyugvás ugyanis elég nehéz az olyan ember esetében, aki soha nem volt lovak között. Mert ott állsz a nagy testű állatok között, és az akár félelmetes is lehet. Ráadásul ha többen vannak, a köztük levő hierarchiával is számolni kell, amit az elején nyilván nem ismersz. Ha viszont sokat vagy közöttük, meg lehet tanulni és próbálsz a legfelső fokra kerülni. Mert nekik tudniuk kell, hogy te vagy a főnök, különben akár baleset is történhet. A csordán belül minden ló pontosan tudja a helyét és pozícióját, ezt kell kiismerni és a viselkedésüket megtanulni. Az átváltás a csatlakozásnál történik. A csatlakozás az, amikor a ló elfogad téged és elkezd követni, ugyanúgy, mint a hierarchián legfelül álló társát. Ha ez a csatlakozás létrejött, akkor a ló automatikusan csatlakozik hozzád, ahányszor odamész. Láttad, az előbb odamentünk a lovakhoz, és Fecske azonnal odajött, mert vele sokat foglalkoztam és vele alakítottam ki ezt a kapcsolatot. És ő ki is mutatja, hogy elfogadott és csatlakozott hozzám.

Kinga: Érdekes, hogy négy lovat elvittünk Gyergyóremetére egy hónapra, majd pár hét múlva elmentünk meglátogatni őket, és amikor Ata bement a bokszba Fecskéhez, Fecske rátette a fejét az Ata vállára, és úgy maradtak hosszú percekig. A másik három ló nem viselkedett így.

Ata: Ez a híres Monty Roberts lósuttogó módszere, ami le is van írva, és az a célja, hogy ezt a biztonságérzetet kialakítsd a lóban. Ha ez megvan, bármerre mész, a ló megy utánad, mint a kutya. Én amikor otthonról kijövök a tanyára, akkor a lovak köszöntenek, horkantanak, valósággal odaszólnak neked, hogy hahó, észrevettünk, üdvözlet! Persze, a kutya is üdvözöl, de a lóval való kapcsolat mélyebb, különlegesebb.

Említetted, hogy a lovak ridegtartásban vannak. Sok helyen a lovakat zárt térben, istállóban, akár fűtött helyiségben, bokszokban tartják. Nálatok a lovak egész évben, télen-nyáron kinn élnek a szabad ég alatt? Hogy is van ez?

Ata: Itt a lovaknak van egy öt hektáros bekerített területük, ott élnek és lényegében azt csinálnak, amit akarnak. Ez egy legelő, ahol legelnek, de vannak fás, bokros részek, ahová a lovak el tudnak húzódni az eső, a hó és a szél elől. Én ezt a magyarországi lovasíjásztól, Kassai Lajostól tanultam, hogy a jószágot természete szerint kell tartani. A lovakat természetes közegükben tartom, úgy élnek ott, mint ezer vagy tízezer évvel ezelőtt a vadonban. Ez pedig a lovaknak jó, állatorvos is látta őket és tanúsította, hogy az állatok kiválóan érzik magukat, és kevesebb betegség éri őket. Az istállós boksztartásban a lovaknak gyakran vannak ízületi problémáik, nincs mozgási lehetőségük, nem tudják felmelegíteni magukat, ha fáznak. Itt kinn, ha fázik, megfutja magát és felmelegszik. Az istállóban köpenyt adnak rá. A boksztartásban ott van ugye a vizelet, amiből – bárhogyan almozzák a lovak –, ammónia szabadul fel és ott van a légkörben, a ló abban él és lélegzik.

Nincs is szaguk a lovaknak. Az imént ott voltunk köztük, végigvakarásztam őket és a kezem sem lett a megszokott lószagú…

Kinga: Ata úgy jön haza, hogy nincs lószaga, nem mondod meg, hogy a lovaktól jött. Meg aztán nálunk a prioritás nem a lóugratás meg versenyzés vagy ilyesmik, hanem hogy a gyerekek megtanulják, milyen a ló közelében lenni. A boksztartásban gyakran igen drága, több ezer eurót érő lovak, telivérek vannak, amelyekkel versenyekre mennek, tehát érthető, hogy nem ridegtartásban élnek.

Ata: Bokszban a ló nem tudja az igényeit kielégíteni. Ridegtartásban csordaként élnek, és azt teszik, amihez éppen kedvük szottyan: nyargalnak, pihennek, esznek, jönnek-mennek. Láttad, hogyan legyezik egymást kölcsönösen a farkukkal, segítenek egymásnak. Ezt egy bokszban nem tudják megcsinálni, mert nem tudnak a rezgéseikkel kommunikálni. Igen érdekes megfigyelni, hogy például a lócsorda nem úgy indul el, mint egy juhnyáj, hogy az első juh elindul, majd húsz perc múlva a nyáj vége is követi. A lovak egyszerre, robbanásszerűen indulnak, mert ott van ez a rezgéseken alapuló kommunikációjuk.

Mondtátok, hogy itt, amit látunk, a lovaspályával, a csűrrel, a játszótérrel, fákkal és virágokkal együtt két év alatt készült el. Hol látjátok újabb két év múlva a Táltos Lovastanyát és benne magatokat?

Kinga: Rengeteg ötletünk van és jó lenne több tábort szervezni. De bármilyen más eseményt is szeretnénk szervezni vagy idehozni, aminek ez a terület otthont adhat. Sokat segítene például egy fedett lovaspálya is.

Ata: Ez a csűr, ahol ülünk, egy Bethlen Gábor Alap-pályázatból épült, ez nekünk nagy löketet adott és reméljük, hogy további pályázatokkal tovább tudjuk építeni ezt a tanyát. Nyilván a saját pénzünkön is fejlesztünk, de vannak külső, céges támogatóink, szponzoraink is, akik a nyereségadójuk százalékával támogatják az egyesületünket.

Kinga: Amit itt látsz, abban rengeteg saját fizikai munkánk van benne. A bekerített lovaspályát Ata egyedül alakította ki, a tereprendezést is mi végezzük, de ott vannak a hinták, a mászkálók, azokat is mi raktuk össze festettük le és tartjuk karban.

Ata: Igen, ez is terápia, amit te önmagadon végzel. Ha szereted, amit csinálsz és fizikailag is képes vagy rá, akkor az jó érzés, látod a végeredményt. Na, mi ketten alaposan kiterápiázzuk magunkat (nevet), esténként fájnak a csontjaink, de a lelkünknek balzsam minden, amit megcsinálunk. Nem utolsósorban a gyerek is látja, hogy mennyit dolgozunk és ennek mi a szemmel látható eredménye, ennek pedig ő is részese.

Kinga: Gergő nagyon sokat segít a lovagoltatásban, ráadásul folyamatosan táborozik, nem kell elküldeni máshová.

Ata: Amit a jövőt illeti, én azt is el tudom képzelni, hogy elmozduljunk kulturális irányba is. Például lehetne itt akár kisebb koncerteket is rendezni, főleg hogy bővíteni akarjuk az épületet, egy kisebb színpadot is tervezünk ide. Vagy akár társulnánk egy nagyobb rendezvényhez eseményhelyszínként, lovastanyaként.

Kinga: Bárki jöhet egy szervezési ötlettel, kívülállóként, mi helyet biztosítunk hozzá. Akár szülinapot vagy céges csapatépítőt is lehetne majd szervezni itt, és nekem van egy olyan ötletem is, hogy akár falusi fonót szervezzünk. Szóval ilyen irányba akarunk mozdulni a következőkben.