A MAGMA kisvárosi kiállítótérből a jövőbe tekintő küldetéssé vált – Interjú az alapítókkal

Kispál Attila és Kispál Ágnes-Evelin művészek 2010 áprilisában nyitották meg Vetró Bodoni Barnabással közösen a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítóteret Sepsiszentgyörgyön.  A házaspár a hivatalos nyitást megelőző években is több artist-run projekt szervezője és lebonyolítója volt, különböző helyszíneken és szervezetekkel karöltve.

Ha az érdeklődő ellátogat a MAGMA honlapjára, akkor elolvashatja, hogy ez egy elsősorban újmédiára koncentráló kortárs kiállító tér, amit három művész alapított tizenhárom évvel ezelőtt. Tizenhárom év jó sok idő, épp elég, hogy kicsit távolságtartóbban vissza tudjatok tekinteni. Változott a definíció? Most hogyan határoznátok meg, hogy mi a MAGMA? 

KA: Talán ami a kezdetekor annyira hangsúlyosan nem volt benne, de ma már nagy szerepet kap az az, hogy a kortárs művészeti kiállítások bemutatása mellett a közönségformálást, a nevelést is fontos tevékenységünknek tartjuk – itt elsősorban a középiskolásokkal való műhelyfoglalkozásokra kell gondolni. Ezekre olyan nagy hangsúlyt fektetünk, hogy az alagsori kiállítótermekből egyet le is zártunk, és átalakítottuk a műhelyfoglalkozások állandó terévé. Már 2020 márciusára elkészült, de akkor a lezárások miatt nem tudtuk beüzemelni, csak a járvány lecsengése után. Fám Erika (2021-ben elhunyt sepsiszentgyörgyi filmesztéta - szerk.) nagyon sokat hozzátett, hogy ez a tevékenységünk egy jobb szervezésben, rendszeresebben valósuljon meg.

KÁE: Őt nem lehet pótolni, de igyekszünk folytatni a munkát, és bízunk benne, hogy tudunk még egy művészetpedagógiával foglalkozó munkatársat felvenni. Szükség lenne rá, mert ez egy egész emberes munka, az előkészítés sok időt, energiát igényel. Ilyenkor nem csak tárlatvezetés zajlik, ami kapcsolódik az aktuális kiállításhoz, hanem gyakorlati tevékenységek, workshopok is szoktak lenni. Meg hozzátartozik a pályázatírás, elszámolás is, hiszen igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ingyenesek legyenek ezek az alkalmak a résztvevők számára.

Részleteznétek kicsit, hogy ezek milyen jellegű tevékenységek?

KÁE: Például nagyon sikeres műhelyfoglalkozás a portrékészítő műhelyünk, amelynek keretein belül a 17. századi németalföldi, holland portréfestészet, valamint Hendrik Kerstens kortárs holland fotóművész portréfotói alapján készülnek el a gyerekek munkái. A gyerekek, miután bemutatjuk nekik ezeket a festményeket, nagyobb méretű papírból hajtogatnak gallérokat, amiket adott esetben kiszínezhetnek, vagy csipkézhetnek, vághatnak, lyukaszhatnak, majd ezeket felöltve készítünk róluk portrékat, amiket ki is nyomtatunk, haza is vihetik. Vagy volt a METALURGICA című kiállításunk, aminek kapcsán a kiállított öntvényszobrok, installációk, objektek mintájára méhviaszból készítettek a gyerekek öntvényeket.

KA: Meg a fotogram-készítés is egy olyan műhely, amit nagyon élveznek. A gyerekek megismerhetik a fényképezőgép nélküli képalkotási eljárásokat. A camera obscurától kezdjük, elmagyarázzuk, hogy egy cipősdobozból is lehet fényképezőgépet csinálni, hogyha egy pici lyukat fúrunk a közepére. Egy vetített minielőadásban is bemutatjuk ezeket, hogy maradjanak minimális információval például a dagerrotípiáról vagy a talbotípiáról.  A 10-15 perces bemutató után kis csoportokban bevonulunk a fotólaborba, és akkor ott elkészülnek a fotogramok. Mondanom sem kell, hogy korosztálytól függően mindenki a legkülönlegesebb módon fejezi ki a csodálatát többek között csodavíznek nevezik az előhívót, meg ilyenek. Szóval tényleg, ez egy ilyen varázslat, ami ott ilyenkor történik.

Nem csak a gyerekek, hanem a felnőtt látogatóitok vonatkozásában is kérdezem, hogy mennyire változott a közönségetek? Amikor megnyílt a MAGMA, errefelé még szinte újdonság számba ment egy projekció egy kiállítótérben, de azóta a digitalizáció sok változást hozott.

Az az igazság, hogy van egy alap-, nevezzük MAGMA-közönségnek, aki jár a kiállításainkra, és nem mondhatom azt, hogy ez számottevően bővült volna. Ám tény, hogy bizonyos típusú kiállítások, ahol mondjuk több a technikai eszköz, fokozottabb látogatottságot vonzanak maguk után. De az az igazság, hogy

nem csak abból áll a kortárs képzőművészet, hogy valami technikai újdonságot mutatunk be, hanem alapvetően mégiscsak az üzenetről szól az egész,

vagy valami olyan dologról, ami bennünket éppen érdekel vagy befolyásol. Tehát nem tudnám határozottan azt mondani, hogy nőtt vagy csökkent a tábora, változó, hullámzó. Például nagyon sok fiatal – nemcsak a foglalkozások révén, hanem úgy általában – bejön a kiállításokra, de sokan utána elmennek, egyetemre, más városba.

KA: A technikai showműsoron túl nehéz az embereket megfogni, és hát a két év járvány is rátett arra, hogy az emberek kicsit eltávolodjanak ezektől a dolgoktól, elkényelmesedtek, inkább otthon ülnek. És változtak az ingerküszöbök is.

Néha hiába van egy fantasztikusan jó képzőművészeti alkotás, hogyha a befogadáshoz vezető út nem elég ingergazdag.

KÁE: Vagy nem elég rövid. Mert az idő is tényező. Sok munkát eleve csak úgy lehet befogadni, hogyha az elejétől végignézem, és hogyha mondjuk, az adott esetben ez 15-20 perc, akkor, ha ennyi időt nem bírok, nem tudok rászánni, akkor nyilván a befogadás is elmarad.

KA: Szerintem a befogadás gyakorlatok szintjén tud a holtpontról kimozdulni, de ugyanakkor nem okvetlenül törekednék arra, hogy tömegeket érjünk el, mert egyszerűen nem mindenki kompatibilis a kortárs képzőművészettel. Kell hozzá nyitottság, elfogadókészség.

Ennek kapcsán megkérdezném, hogy az évek alatt kaptatok olyan jellegű kritikákat, hogy há’ minek kell egy székely kisvárosnak egy ilyen kortárs művészetre koncentráló tér?

KÁE: Én úgy gondolom, hogy mindig van egy hangos kisebbség, amelyik valamilyen okból kifolyólag nem nyitott egy új kezdeményezés felé. És gyakran az a többség, akinek igenis kell, aki igenis mellette áll, az nem kampányol hangosan mellette, mert a régiónkban inkább adunk hangot a negatív dolgoknak, nem az örömünknek.

KA: Egy nagyobb városban nagyobb merítés lenne a közönségből. De egy ekkora városban, mint Sepsiszentgyörgy, a MAGMA meg tudja kapni a kellő kontrasztot. Sokkal izgalmasabb feladat ilyesmire vállalkozni egy olyan helyen, ahol egy elég erős tradicionális művészetszemlélet is van (is, mert azért ne feledjük Baász Imrét, meg az AnnArtot, és a többi '89 előtti határfeszegetést), mint mondjuk Kolozsváron, ahol szép számú szereplője van a kortárs művészeti szcénának.

Mennyire tartjátok a kapcsolatot akár országos szinten, akár nemzetközi viszonylatban más hasonló szellemiségű kezdeményezésekkel vagy kiállítóterekkel?

KÁE: Romániában van a szakmán belül, a civil kezdeményezésű képzőművészeti kiállítóterek között egy ilyen egymásra figyelés és elismerés is. Pont most június elején megyünk Temesvárra egy ilyen tematikájú öt napos találkozóra, ahol jobban megismerhetjük egymást, illetve Magyarországról, Szerbiából, Bulgáriából, Svédországból, Törökországból érkező meghívottak is jelen lesznek. A tizenhárom év során elég sok együttműködésünk volt artist-run kezdeményezésekkel Marosvásárhelyről, Kolozsvárról vagy akár Bukarestből, és persze Magyarországról is. Azt hiszem, hogy ezek a terek egy picit hálózatszerűen működnek, ha nem is ismerjük egymást, tudjuk, hogy kik miket csinálnak, hol tartanak. Ugyanígy bennünket is követnek. És ez egy fontos dolog, mert sok esetben az segít, ha két kiállítótér össze tud állni, és valamit közösen tudnak létrehozni.

Mennyire fontos, hogy néha „nagy” nemzetközi neveket is bedobjatok, hogy a kiállításaitok elismert művészekre koncentráljanak?

KÁE: Bedobhatunk nagy neveket, de ha a sajtóban nincsen kellően elmagyarázva, hogy mi az, akkor különösebben nem cuppannak rá.

Ezeknek a kiállításoknak egy kicsit elő kell készíteni a talajt.

És sajnos ez nálunk sokszor elmarad, mivel csak hárman intézzük a MAGMA dolgait. Én bevállalom, hogy ez egy hiba, amit mi elkövetünk, hogy nem készítjük elő a közönséget, nem juttatunk el időben elég anyagot a sajtóhoz. Erre próbálunk valamilyen megoldást találni a jövőben.

A saját kiállításaitokon, foglalkozásaitokon túl mennyire kapcsolódtok be a város igencsak gazdag kulturális életébe?

KÁE: Inkább az a kérdés, hogy mibe nem kapcsolódunk be. De tényleg, lassan egy picit már zavaró is, hogy annyi ilyen fesztiválba benne vagyunk, hogy nem marad idő az események kifuttatására. A PulzArtól kezdve a Szent György Napokon és ReflexFesten át a Grafikai Biennáléig mindenhol ott vagyunk. És persze, nyilván örülünk, hogy ezeknek részesei lehetünk, sőt ezek által plusz támogatásokhoz is hozzá tudunk jutni, így adott esetben meg tudunk csinálni egy-egy különlegesebb dolgot. Úgy gondolom, hogy

a város igenis figyel ránk, foglalkoztat, meghívnak, kikérik a véleményünket.

Mi nyilván, ahol és amennyire tudunk, bekapcsolódunk, örömmel megyünk. Jól esik ez a fajta figyelembevétele a létezésünknek, illetve a kiállítótér városban való létezésének.

Mit jelentetek a fiatal művészeknek?

KA: A MAGMÁt nagyon sok fiatal művész keresi meg azzal, hogy kiállításon szeretne részt venni. Nyilván képtelenség, hogy mindenki számára egy egyéni kiállítást rendezzünk, mert sok esetben nem is rendelkeznek annyi munkával, hogy mondjuk egy kiállítást abból létre lehessen hozni, de nemrég volt egy kifejezetten 35 év alattiaknak szóló kiírásunk, amelyen meg lehetett pályázni, hogy az illető részt vegyen egy csoportos kiállításon. Sepsiszentgyörgy hál' Istennek nagyon sok művésszel rendelkezik, és sokukkal – főleg azokkal, akiknek az alkotásához például villanyáram szükséges – létezik egyfajta együttműködés. Előfordult az is, hogy segítettünk akár a műveik kivitelezésében is. De most például legutóbb egyfajta menedzselésként sepsiszentgyörgyi vagy itteni kötődésű művészek munkáit vittük Veszprémbe kiállításra, illetve a város anyagi támogatásával magában a kivitelezésében is szerepet vállaltunk.

Mennyire vagytok rajta a térség turisztikai térképén? Térnek-e be hozzátok más városokból érkezők?

KÁE: A Visit Covasna oldalon, meg a különböző turisztikai reklámanyagokban benne vagyunk, de nem vagyunk kellően „nagyok”, a MAGMA egymagában nem tud idevonzani tömegeket. Vannak, akik kifejezetten a MAGMA miatt jönnek ide, úgy szervezik az útjukat, hogy bejöjjenek Szentgyörgyre ezért, de ezek nem tömegek. Másfelől azt tapasztaljuk, hogy a román közönség, mármint román turista közönség inkább jelen van a kiállítótérben – talán kíváncsibbak, bátrabbak. A magyarországiak úgy jönnek Erdélybe, hogy ismerik, tudják, mit akarnak megnézni. Egyébként több pozitív visszajelzést kapunk nem a városból, nem a régióból, hanem inkább messzebbről, mint a közvetlen környezetünkből.

Vannak nagy terveitek, álmaitok a MAGMA kapcsán?

KÁE: Persze, hogy vannak. Szeretnénk a MAGMA tevékenységét a kiállítások bemutatásán és a műhelyfoglalkozások szervezésén túl a kutatás irányába is megnyitni, illetve a digitális műalkotásoka archiválására, restaurálására és konzerválására koncentrálni.

KA: Ez így nagyon hangzatos, de nem annyira bonyolult. A kutatás alatt azt értenénk, hogy feltérképezzük az elsősorban Erdélyben tevékenykedő művészeket, műveiket, szerepüket a kulturális életben.

A MAGMÁra is nagyon sokan úgy tekintek, mintha a levegőben lógna, pedig nem a nullából lett, előzményei voltak.

Azt szeretnénk, ha minden kutatás egy kiadványt is tartalmazna, és ebbe külsős embereket is bevonnánk. Meg egy kiállítás is kapcsolódna az adott kutatáshoz, amit a képtárban vagy a MAGMÁban rendeznénk, a kutatás vizuális megjelenéseként. Ez lenne az egyik bővítése a tevékenységnek, a másik pedig – mivel a művészek nem bírnak vigyázni az alkotásaikra –, a digitálisan vagy elektronikus úton létrejött műalkotások archiválása. Minden olyan alkotás, ami villanyárammal működik, és valamilyen módon igényli azt, hogy át legyen mentve egy hordozóra, emulálva kell legyen, meg kell oldani, hogy akkor is be lehessen mutatni, amikor már nem léteznek azok az eszközök, vagy azok az operációs rendszerek, amelyekkel készült. Ennek kapcsán több konferencián is részt vettünk, így van egy elképzelésünk, hogy miként lehet ezt megvalósítani. Nem egy kis feladat, elég komoly munkával jár, de úgy gondolom, hogy

ha mi ezt elkezdjük csinálni, és sikeresen tudjuk csinálni, akkor még megmentünk valamit, de ha nem, akkor nagyon sok mindenről legfeljebb csak leírásokból fogunk tudni.

Nagy előszeretettel gyűjtünk be már most is videóműveket, mert rengeteg alkalom volt, amikor bennünket kerestek meg a művészek korábban kiállított videómunkáik kapcsán, hogy hát megvan-e nekünk, mert nekik már nincs meg a videó. Szóval az egyik tervünk egy kicsit visszatekint a múltba, a másik pedig előre tekint.