Végre egy elnökjelölt, aki költészetet csempész a lélektelen kampányba!

Mircea Diaconu felnézett az égre, és meglátta a csillagokat.

Amikor az ember azt gondolná, hogy az elnökválasztási kampány belefullad a mocskolódásba (mindenki mindenkivel), a jó öreg sovinizmusba (a szebeni szocik esete az „idegen nevűekkel”), a tragikomikus fordulatokba (egy jelölt csodálatos eltűnése és felbukkanása) vagy egyszerűen csak az érdektelenségbe, akkor szembejön ez a videó.

Mi tagadás, Mircea Diaconu az egyik kedvenc román színészem, de most olyat alakított, ami a filmes életművén belül is figyelemre méltó. Pedig csak ül, mélán néz és bávatagon beszél arról, milyen fontos néha, hogy az ember felnézzen a csillagokra, a holdra, mert ez ad értelmet, melegséget, célt az életnek. Mindezt egy kampányklipben.

És bizonyára tud valamit, mert a legtöbb felmérés szerint meglehetősen jó eredményre számíthat, főleg ahhoz képest, hogy jóformán semmit nem tudhatunk meg arról, mit is várhatnánk tőle, ha véletlenül megválasztják. Sőt, egyes közvélemény-kutatások alapján az sem kizárt, hogy bejut a második fordulóba, Iohannisszal együtt, lenyomva az aranyszájú Dăncilă asszonyt vagy a nagyon kisebbségbarát Dan Barnát – bár láttunk mi már karón varjút, azaz orbitálisan mellélövő közvéleménykutatót.

Nekem valamiért egy másik filmrészlet jut eszembe a fenti produkcióról. Emlékeznek Nae Caranfil nagyszerű filmjére, a Filantropicára? Amikor a koldusmaffia vezérét alakító Gheorghe Dinică azt mondja a Diaconu-karakternek, aki pénzt kérne tőle: „Tanár úr, nyűgözzön le, hasson meg, csaljon könnyet a szemembe”, majd jön a csattanós végkövetkeztetés: „A kinyújtott kéz, amely nem mond el egy történetet, nem kap alamizsnát!”

A „tanár úr” megtanulta a leckét.