Csütörtökön kezdődik Európa „legnagyobb” fesztiválja. Nagyon helyes. Volt az idén Elektrokastély is Kolozsváron (kivételesen), voltak Magyar Napok is, miért pont Untold ne lenne.
Igaz, hogy a kolozsvári polgárok egy része nehezményezi, hogy a szervezők ismét einstandolják a sétateret, ismét nem lehet közlekedni a környéken (bár ez nem újság, lassan máskor se lehet), ismét nem lehet aludni a zajtól környéken (ez mindig újság, máskor lehet).
Na de közben állítólag van valami vírus is. Amely valami járványt okozott. Ami miatt egy évig nem volt se fesztivál, se színház, se mozi, se valódi iskola, se valódi egyetem, se kocsma. Mert bezárták őket. És ha a járványszámok tovább növekednek, könnyen előfordulhat, hogy ősztől megint nem lesz. Megint bezárják a várost, az országot. Megint emberek kerülnek az utcára, vállalkozások a tönk szélére (vagy a mellette levő kukába), gyerekek a monitorok elé, színészek a sufniba stb.
Ilyen körülmények között egy normális városvezetésnek el kéne (kellett volna) gondolkodnia azon, hogy a fesztiválos pecsenyesütögetésből származó bevétel vajon többet hoz-e, mint egy esetleges poszt fesztum apokalipszis. Ami esetleg a szavazófülkékben is megnyilvánul majd.
Na de Kolozsvár városvezetése (polgármester plusz többek közt RMDSZ-es segédek) nem normális. Mégpedig azért, mert úgy bebetonozódott a hivatalba, mint annak idején Kőműves Kelemenné a dévai várfalba (igaz, utóbbi nagyon nem akarta volna, de ennyi szépséghiba engedtessék meg e hasonlatnak). Ahogy a dolgok kinéznek, ezt a városvezetést (elsősorban a polgármesterre gondolok, de nem kizárólag) csak egy bukaresti főhivatal mannavize tudná kimosni a kolozsvári várfalak mögül. Vagy esetleg dinamittal lehetne próbálkozni.
Még mielőtt valaki merényletre való felbujtással vádolna, nem Alfred Nobel találmányára gondolok. Hanem valamiféle közösségiségre. Mondok egy abszurdnak tűnő példát, amely csak azért abszurd, mert el nem tudom képzelni, hogy Kolozsváron lenne ilyen (ennyi) közösségi erő. Ha a kolozsvári kórházak (amelyek, ugye, az igazán nehéz pandémiás időkben a frontharcok fő helyszínei) vezetői szépen összeülnek, beszélgetnek egy jót, aztán küldenek egy nyílt levelet a városvezetésnek, hogyaszongya: Ha megtartják az Untoldot szeptemberben, akkor egy héttel a rendezvény előtt a város összes kórháza japán sztrájkba kezd. És ha ennek ellenére sem állnak el a tervtől, akkor a fesztivál hetén leteszik a munkát és elmennek szabadságra. Pá!
Persze, ilyesmik nem történnek a kincses városban. Ahogy akkor sem tiltakoznak a polgárok közösségileg, amikor a városvezetés (polgármester és többek között RMDSZ-es segédek) lezáratja a közlekedést a fesztivál környékén. Ahol meg lehet közlekedni, ott demokratikusan magára hagyja a népet, hadd boldoguljon a káoszban, ahogy tud. Esetleg egy közlekedést irányító rendőrt (kettőt) kivezényelni a kereszteződésekbe? Á, minek az? Kedves kolozsvári nép, mi leszarunk téged. És nem is lehet ránk ezért haragudni. Mert senki nem szól ránk. Vagyis megtehetjük.
Következtetés? Van Untold! Hurrá! Van pandémia! Hurrá! Nincs Kolozsvár! Hurrá!
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.