Tudják, 2017 óta van ilyen hivatalos nap is a mioritikus ünnepi kalendáriumban. Amikor az ortodox többség az indiánoknak tapsol. Na, ez a nap idén éppen szerdára esett. Reggel óta függök az elnöki hivatal honlapján, illetve Klaus Iohannis román kisebbségi szász államelnök Facebook-oldalán szótlanul, mint ama gyümölcs a fán. Szótlanul azért, mert annyira izgultam, vajon mit mond majd kedvest, szépet nekünk. A nagy csodavárás közepette bemondtam pár tippet. Tessék:
a. Minden jót kívánok a kisebbségeknek az ő napjukon. A magyaroknak nem, mert ők folyton úgy viselkednek, mintha többségben lennének. Oké, ma megtehetik, ez az ő napjuk, de holnap számolunk.
b. Arra gondoltam (alaposan), hogy ez a nap illő alkalom arra, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjek Tőkés Lászlótól, amiért elvettem tőle a kitüntetését. Itt van a zsebemben, ha ráér, nézzen be a palotámba, visszaadom ott helyben.
c. A legfontosabb értékek az európai értékek. És az európai értékek a legfontosabb értékek.
d. A nemzeti kisebbségek színes színfoltokat térképeznek Románia térképén.
e. A PSD tönkretette az országot. Bocs, ezt nem ide.
f. Kedves kisebbségi románok. Ezennel hivatalosan felkérlek benneteket arra, dolgozzunk együtt Románia felvirágoztatásáért!
h. Az európai értékek… ja, ezt már mondtam?
i. Was sagst du, Mutti?
És eljött a fél hat, és tádámm, le kellett emelnem a kalapom. Az elnök úr ugyanis létrehozott (kétlem ugyanis, hogy írta) egy üzenetet, amelyet odaadott az egyik beosztottjának, aki elment és egy ilyen indiánünneplő fővárosi rendezvényen felolvasta. Megnyugodtam. Hát mégsem felejtette el az elnök úr, hogy lényegében ő is indián, amikor épp nincs piros-sárgakék harci színekre pingálva a feje.
Ami az üzenet tartalmát illeti, nos, a lényeglátó tippjeim nem jöttek be. Az összes bullshit viszont igen. Ja, egy dologra nem tippeltem, pedig mondta. Nevezetesen azt, hogy: ez az ünnep a román politikai vezetés politikai akaratának kifejeződése annak érdekében, hogy megfelelő módon meg lehessen ünnepelni a kisebbségek hozzájárulását egy szabad és hazájuk iránt lojális polgárok lakta Románia felépítéséhez. Értik, ugye?
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.