Tényleg beszélnünk kell.
Nem akarok senkit riogatni, de ha ez így megy tovább, ez lesz életünk legmagányosabb éve. Van ugye ez a nehezen megfogható kultúra nevű dolog – tudom én persze, hogy nem olyan fontos, mint a liszt meg a cukor, de higgyék el, nehéz lesz nélküle.
A kolozsvári városháza például úgy döntött, hogy egyelőre a közeljövőben nem ad pénzt a kultúrára – hiszen a kulturális eseményeket amúgy is lefújták a gyülekezési tilalom miatt – ehelyett csak szociális szervezeteket támogat, mert rájuk most sokkal nagyobb szükség van.
Ez lényegében igaz, de ha hosszú távon nézzük meg ennek (a járványnak) a hatásait, akkor rájövünk, hogy valami ugyanvalóst bűzlik Dániában, és ez nemcsak Hamlet királyfit zavarja, hanem azt a sok ezer embert is, akik szűkebb-tágabb értelemben ebben az ágazatban dolgozn(án)ak.
Beleértve azt a sok melóst, aki a fesztiválhelyszíneket szereli össze - ez egy jó nagy ipar. Ebből következik is a másik példa: Nagy-Britannia és a világ egyik legnagyobb és legszínvonalasabb könnyűzenei fesztiválja, a Glastonbury Fesztivál szervezői úgy döntöttek, idén a nagyszabású, százezreket megmozgató rendezvény elmarad – pedig csak júniusban lett volna esedékes.
Ezzel párhuzamosan a koncertek és kulturális események szervezőinek romániai egyesülete konzultációt kér az illetékes szervektől, ha a kormány nem tesz ugyanis lépéseket az érdekükben, a hazai kulturális élet lényegében megszűnik, az azt eddig fenntartók álla pedig felkopik.
Az Untold, az Electric Castle vagy a Jazz In The Park szervezői ugyan még nem adták fel a reményt, hogy nyárra stabilizálódik valamelyest a helyzet, és fokozott higiéniai készültség mellett, de mégis megtarthatják a rendezvényeket, de a valóság az, hogy jelen pillanatban az ilyenkor megszokott 5–6 ezer helyett 5–10 darab jegy fogy naponta a nagyobb nyári fesztiválok jegyeiből.
99 százalékos visszaesés.
Szóval, ha a járvány el is ül a nyári fesztiválszezonig, a fejekben a félelem aligha fog, így idén jóval kevesebb régi ismerős fog majd találkozni a kedvenc zenei rendezvényein – ha egyáltalán. (És ne szaladjunk túlságosan előre, de ha a magunk dolgait nézzük: ugye lesz még augusztus vége is – olyankor szokott lenni a Kolozsvári Magyar Napok. Eközben a másik nyári magyar fesztivált, a torockói Double Rise-t máris augusztus közepére halasztották.)
Oszkár, a Kolozsvári Magyar Napok kabalaállata egyelőre otthonmaradásra biztat
Tudják mi a fent említett koncertszervezők szövetségének a román rövidítése?
AROC.
Miközben egy mély árokban van máris az egész. Nomen est omen.
A márciusi és áprilisi koncertek és előadások ugyanis ugrottak, Az AROC elnöke, Codruța Vulcu szerint pedig csak úgy tudják átvészelni ezt az egészet, ha a kormány lemond például az elővásárlásban eddig elkelt jegyek általános forgalmi adójáról (ÁFA, helyi dialektusban tévéá).
Ám minket, egyszerű embereket is biztatnak valamire, és erre már sok civil kezdeményezés is felszólít közösségi média-szerte: ne kérjük vissza a koronajárvány miatt törölt kulturális eseményekre előre megvásárolt jegyek árát. A kis és közepes zenekarokat – amelyek lényegében kizárólag a tavaszi-nyári fesztiválszezonból élnek – pedig a rajongók azzal támogathatják most egy kicsit, ha pólókat, bögréket és főleg cédéket vesznek a webshopjukból.
Mert tegye a szívére a kezét: a legtöbb kulturális élményt ön is ingyen lopja le a netről, és fel sem tűnik közben, milyen nehéz lenne az élet művészet nélkül. Gondoljon bele, milyen lenne az élet zene vagy színház nélkül. És filmek nélkül? Ne higgye, hogy a kultúrstop a mozinak nem érvágás – ezt a válságot még a hollywoodi álomgyár is jócskán meg fogja érezni, a Netflix közönségtérítése után lehet, hogy ez lesz a kegyelemdöfés a klasszikus szélesvásznú filmeknek.
Ez a mostani helyzet egyben figyelmeztetés is: mindig a kultúrára áldozunk – egyénenként és kormányzati szinten is – a legkevesebbet, így most egyetlen rossz év miatt összeomolhat az egész ágazat.
Vegyen már egy rohadt cédét, egy könyvet, valamit, támogasson kulturális szervezeteket, segítsen azzal a kicsivel, amivel tud.
Bitang nehéz lesz a kedvenc zenekarunk koncertjén csápolni a kedvenc zenekarunk nélkül. Pedig nagy szükségünk lenne rá, miután túl leszünk ezen az egészen.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.