// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk
Jean St'Ay Jean St'Ay

Tényleg csak a Dumnyezó vigyáz Romániára

// HIRDETÉS

Lőtér

Szerző: Jean St'Ay
2021. március 22., 12:27

Az ember néha ül, keresi a kukát, hogy de most mindjárt kidobja a rációt. A logikus gondolkodás bármely maradék fecnijét.

Ugye, Romániában a járványhelyzet megint fokozódik. Naponta dőlnek meg az intenzív osztályos rekordok, elkeserítően magas az új megbetegedések száma, a harmadik hullám műanyag palackként dobálja az emberek életét ide-oda.

Az önmagát felelősnek nevező járványkormány pedig egyrészt azzal veri a mellét, hogy lám, Románia a „leglazább” uniós tagállam, ami a megszorító intézkedéseket illeti, másrészt időnként ötletszerűen önkényesen beleszól a helyi intézkedésekbe. Pontosabban, egyesekbe. Másokba nem.

Egy másik példa: már nem is tudom, mióta az a szabály, hogy a szórakozóhelyek (kocsmák, klubok, éttermek) belterei zárva tartanak, ahol a fertőzési ráta meghaladja a vörös határvonalat. A szabálysértőket pedig megbüntetik.

Igen ám, de míg az említett vállalkozók oroszlánrésze tartja magát a szabályokhoz, megszorítja a nadrágszíjat vagy éppen végleg bezár és keres magának valami más munkát, néhány vagány magasról szarik az intézkedésekre. Jönnek, megbüntetnek? Nem baj, zsebből kifizetjük a bírságot, aztán másnap megy minden tovább, ahogy addig. Hogy kik ezek a vagányok? Hát, el lehet képzelni. Akik zsebből le tudnak pengetni öt, tíz, tizenötezer lejt olyan kéthavonta.

És akkor most jön a rációt miszlikbe szaggató csoda: Lucian Bode belügyminiszter (na igen, ezzel is a belügyminiszternek kell foglalkoznia) épp most jelentette be, hogy nagyon komolyan megkéri a liberális párt vezetőit, dobjanak össze egy törvénytervezetet, amely megengedi, hogy a háromszor megbüntetett vagányok csehóit két hétre bezárják.

Tetszik érteni? Egy évvel a pandémia kitörése után! Miközben… volt, ami volt, ahogy volt. És ha ez nem elég üzemanyag a ráció felgyújtásához, itt van a legnagyobb román ellenzéki párt pénzzel szó szerint kitömött elnöke, Marcel Ciolacu, aki szintén most (a megszorítás-ellenes tüntetések idején, a türelem fogytának idején, a tavaszi szent ünnepek közeledtével) találta helyesnek kijelenteni, hogy ő biza elmegy a templomba ortodox húsvétkor, mindegy, mi lesz akkor az országban. Értsd: mindegy, hányan halnak meg, hányan lebegnek élet és halál közt az intenzíven, hány vállalkozás megy csődbe, hány sors roppan össze.

És ilyenkor az embernek óhatatlanul eszébe jut: mint már annyiszor, most is csak a Dumnyezó vigyáz erre a légből kapott országra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét
Krónika

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro