Kolozsvárott ugyanis egyes szórakozóhelyek úgy viselkednek, mintha nem is lenne pandémia.
Az ország nagyjából rájött: ahhoz, hogy meg lehessen fékezni a koronajárványt, bizonyos alapvető szabályokat be kell tartani, illetve tartatni. Például van egy olyan (népszerűtlen, de hasznos) intézkedés, miszerint a szórakozóhelyek belterei zárva tartanak, amíg a járványszámok indokolják, vagyis csak a nyitott teraszok működhetnek. Ez pedig a mostani télies időben nem vonz néptömegeket.
Igen ám, de mindig és mindenütt akadnak „ügyes” csávók, akik leleményesen kicselezik a szabályokat: ezzel egyrészt növelik a fertőzés kockázatát, másrészt mélyen lebecsülik a szigorú szabályokat betartó céhtársaikat. Az „ügyes” csávók igen gyakran azt csinálják, hogy teraszaikat (büdzsétől függően) szép vagy épp ronda „falakkal” veszik körül, afféle akváriumokat hoznak létre, ahol az iddogálni vágyó népek kedvezőbb hőmérsékleti körülmények között ücsöröghetnek. Oké, de a sok fal már zárt helyiséggé változtatja a teret, ami tilos. S akkor mi, mondják az „ügyes” csávók. Hát az, hogy jön a rendőr. Á, dehogy jön. S ha jön, intézzük.
És ez így ment például Kolozsváron is. Addig, amíg a rendőrség (megjegyezzük, elég későn) elhatározta, ne tovább. Péntek este nagy razzia zajlott a kincses város szórakozóhelyein: összesen 24 céget ellenőriztek. És bizony fülön csíptek pár ilyen „ügyes” csávót is. Így zárták be a Vivo (ex-Polus) bevásárlóközpont egyik zárttá varázsolt nyitott teraszát. És a tulajdonos kapott 10 000 lej bírságot.
A másik nagy fogás a Kolozsvár központjában már egy jó ideje szabályszegő módon működő Che Guevara nevű kocsma volt, amely a főtéri Jósika-palota belső udvarát, illetve az épület előtti térrészt sajátította ki terasz gyanánt, és pandémia idején is vígan működött. Ráadásul péntek este kereken 120 személy ücsörgött a belső teraszon, ami a járványügyi paraméterek figyelembe vételével szintén masszívan szabályellenes. A két teraszt itt is bezárták, a 10 000 lej bírságot kirótták, és pont.
Őszintén, nekünk sem tetszik, hogy zárva tartanak a kedvenc szórakozóhelyeink. (A komcsi tömeggyilkosról elnevezett létesítmény amúgy nem tartozik közéjük.) Viszont ha ez a szabály, akkor tartsuk már be. Mert ily módon esetleg sikerül elkerülni a vesztegzárat.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.