Már a vak csibe is látja, hogy Erdély fővárosának történelmi központjában… nos, mintha háború dúlna. Persze, nem gonosz, épp ellenkezőleg, a lehető legjobb szándékú. Ki ne örülne ugyanis annak, hogy még szebbek, még rendezettebbek, még okosabbak lesznek azok az utcák, amelyeket a tisztelt városvezetés célba vett, felújítás, átalakítás, reform okán.
Az ilyen dolgok persze, kellemetlenségekkel járnak. Például, egyik napról a másikra építőteleppé válnak az utcák. A pontosság kedvéért felsorolom őket: Farkas utca, Kovács Dezső utca, Minorita utca, Bolyai utca, Szentegyház utca. (A Színház utcát és a Sámi László utca már új arcát mutatja az arra járóknak, szépek, rendezettek, okosabbak.)
Őszintén bevallom, kevés építőtelepen jártam. De olyat még nem láttam, hogy néptömegek vonaglanak át rajtuk, ráadásul hosszú sorokban, a falhoz tapadva – ott maradt épp egy talpalatnyi járda –, mint valami emberi százlábú. (A dolog jó oldala, hogy a polgárok gyakorolhatják az egymással szembeni udvariasságot araszolás közben.) Lehet, tévedek, és a teljes körű utcafelújítási munkálatok esetén az a szabály, hogy hadd menjen a nép, miközben teljes gőzzel folyik a munka. Kíváncsi vagyok, mit szólnának az illetékesek, ha (ne adja a Jóisten) egy lendületesen térülő markoló jól fejbe ver egy járókelőt (mé’ ment oda?) vagy egy polgár belezuhan valamelyik gödörbe (mé’ nem nézett a lába elé?).
Aki a központban lakik vagy gyakran jár-kel arrafelé, lassan hozzászokik a lövészárkos-aknamezős állapotokhoz. Ügyesen manőverez a dübörgő munkagépek között, hiszen el kell jutni a boltig és haza is kell térni, ha lehet, épségben. A minap épp bejártam a megszokott útvonalat, amikor feltűnt, hogy a Farkas utca elején egy lámpáit diszkréten villogtató rendőrautó silbakol. Este hét után történt. Na, mondom magamban, hát mi lett? Szépen odasétáltam a sofőr oldali ablakhoz, megkocogtattam, mire azonnal kiugrott az autóból a közeg. Már ez a gyorsaság meglepett, hát még amikor elnézést kértem, hogy nem akartam zavarni, amire azt mondta, én őt nem zavarom, neki az a dolga, hogy a rendelkezésemre álljon. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Hol vagyok? A Monarchiában?
Miután levegőt kaptam, megkérdeztem, mit csinálnak ott ebben a késői órában. Mondta, őrzik az utcát. Pedzegettem én, hogy miért, de rákérdeztem. Hát persze: a Farkas utcai építőtelepen parkolni szándékozó autósoktól. Mióta elkezdődött a felújítás, megy ez a gerillaharc is. Nap mint nap érkeznek a mindenféle rendű-rangú sofférek, lerakják a verdát, ahova érik, aztán mennek dolgukra. Egy alkalommal láttam: szegény munkagép egyszerűen mozdulni sem tudott a Mercánok, dzsipek, egyéb járművek gyűrűjében. Az utca elején két tiltótábla is van: egy, amelyik az Egyetem utcáról jobbra kanyarodást tiltja, a másik pedig a piros mezőben fehér sávos tiltás. Érdekli ez a sofféreket? A francot! Mintha ott se lennének. Hát ezért áll ő ott, mesélte a rendőr.
És holnap, és holnapután, kérdeztem. A fejét ingatta. Őt a Monostorról rendelték ide a felettes koponyák. Néztem rá, szó bennszakadt, hang fennakadt. Elnevette magát. Ám ami következett, arra tényleg nem vártam. Tudja, mondta, miközben rágyújtott, olyanok vagyunk mi, románok, mint Caliban azon a szigeten. Felnevettem. Mintha Shakespeare rólunk (értsd, románokról) mintázta volna a tahó szigetlakót. És innen nem volt megállás. Szóba került Sadoveanu, József Attila (mondtam közben, hogy magyar vagyok), az elmúlt 32 év rendszerváltozása és rendszerváltozatlansága, Erdély, rommagyar egymás mellett élés, az egész mioritikus abszurd, amelyben élünk.
Aztán, jó háromnegyed órával később, elbúcsúztunk, elindultam hazafelé a Farkas utcán és azon morfondíroztam, micsoda szürreális történetbe csöppentem. Aztán váratlanul rádöbbentem: nem, ez nem szürreális. Ez egy teljesen normális történet.
Azóta se láttam rendőrt a Farkas utca sarkán. Azóta is ugyanúgy tolakodnak a tahó sofférek. Na, ez a szürreális, gondolom reménykedve.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.