Románia első tudósa is felszállt a Ditróba tartó igazságvonatra

Úgy vártuk már az újabb észosztót, mint a Megváltót. És ahogy az lenni szokott, ha valakit nagyon várunk, az meg is érkezik. Ioan Aurel Pop, a Román Akadémia jókat magyarozó elnöke (és a kolozsvári multikulturális Babeș-Bolyai Tudományegyetem monokulturális rektora) ugyan eltöltött vagy egy hetet azzal, hogy alaposan tájékozódjék, mi is, hogy is történt ott a világ végén, a renitens Székelyföldön, de aztán a hétfői szent napon nekidurálta magát és… írt egy Facebook-bejegyzést. Én meg elolvastam. Őszintén, egy illuminált történészkoponyától, aki ráadásul Románia első tudósának is számít (legalábbis flepni szerint), kicsit többet vártam volna. Valami igazán mély, humanista, lélekemelő és -értő igazságot. De nem. Elnök-rektor úr szépen felsorolt minden ide- meg odavágó közhelyet, ami az összes csapból az utóbbi napokban kifolyt. Soroljam? Sorolom: rasszizmus, elszigetelt, archaikus (értsd, elmaradott) székely falu, migráns, idegengyűlölet, kirekesztés, magyarországi uszítás, milyen tévét néznek a székelyek satöbbi. Csak azért soroltam fel ezeket a szavakat, hogy jelezzem, mennyire nem mondott semmi újat a tisztelt tudós. Mondott viszont két dolgot, ami valóban újdonság volt. Legalábbis számomra. Legalábbis ebben az ügyben. Az egyik dolgot két anekdotikus sztoricskába csomagolta az akadémikus igazságosztó. Az első: hogy a múlt század kilencvenes éveiben pár görög-katolikus apáca árvaházat alapított – hogy, hogy nem – pont ugyanazon a vidéken, ahol most ez a szörnyűség zajlik. És biza, őket is majdnem (majdnem!) elüldözték, mert hogy rontották a vidék etnikai tisztaságát. (Nyilván ez a történetet is pont annyira kezeli az író a maga komplexitásában, ahogy a Ditró-ügyben is osztja az igazságot. Vagyis semennyire.) Szóval: a Román Akadémia elnöke anekdotázás közben burkoltan tételezi, hogy jelen pillanatban etnikai tisztogatás folyik Gyergyóditróban. Szép, mi? A második történet: volt Pop mesternek egy tanítványa, aki egy szomszédos országba emigrált a diktatúra idején (ejsze, Magyarországra, teszem hozzá), aztán 1989 után hazalátogatott. Pop úr megtudta, hogy az illetőnek nem ment jól a sora a szomszédos országban, nem is dolgozik a tanult szakmájában. Nosza, felajánlotta az emigránsnak, hogy jöjjön szépen haza, mert itthon gyakorolhatja a történészi szakmát. Mire az illető az akadémiai elnök úr szerint a következő döbbenetes választ adta: „Anyagi előnyeim nincsenek odaát, szellemi előnyeim viszont vannak, mert csak az anyanyelvemet hallom magam körül!” Hogy mi lehet a célja Pop mesternek ezzel a történettel, gőzöm nincs. Hacsak azt nem akarja sugallni, hogy hát, biza, ilyen idegengyűlölők a magyarok. A második újdonság a bejegyzés utolsó bekezdésében található, tessék figyelni, mekkora igazságbomba:

Azon túl, hogy hirtelen nem tudom, bicskát ragadjak, sírjak vagy röhögőgörcsben fetrengjek, azt is igyekszem magam elé idézni, ahogy Románia első tudósa a mioritikus állam erkölcsét elképzeli.