Miért van annak hírértéke, hogy Viorica Dăncilă bevásárolt Ploieștiben?

Biztosan ismerős az érzés minden hírfogyasztó számára, amikor a reggeli kávé melletti felületes görgetés közepette sorra jönnek szembe a „sokánt”, vagy „hallucsinánt” felütéssel kezdődő hírek. Az egyik leggusztustalanabb ilyen visszatérő motívum a román sajtóban, amikor az „A murit!” (Meghalt!) felkiáltással és egy ismert sztár fotójával próbálják azt a látszatot kelteni, hogy a képen szereplő ismert személy halt meg, de a kattintás után kiderül, hogy csak a nagynénikéjének a kiskutyája távozott, aminek ugyebár nincs sok hírértéke, de ideális arra, hogy a hülye cím- és képválasztással átverjék a tisztelt olvasót. Zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar sajtóban is akad példa bőven, és hát elég sokat beszélnek a jelenségről azok, akik a médiát kutatják, ezért most erre nem térnék ki bővebben. Egy ideig próbáltam kiszűrni a hírfolyamomból azokat a portálokat, amelyek úgy akarnak számomra eladni egy hírt, hogy közben rám hozzák a frászt, aztán feladtam. Mert egyszerűen mindenhová bekúszik ez a színvonal: az ajtókilincsre akasztott szórólapoktól kezdve az általában szenzációsnak ígérkező, valójában semmiről sem szóló rendezvényeken át az étlapokig (apropó: kóstolta már valaki a Iohannisról vagy a Vioricáról elnevezett pizzákat, amelyeket egy Kolozs megyei étterem kínál?). És persze, a folyamatos átverések nagy színpadáról, a politikából sem hiányozhat ez az attitűd, mellyel olyan kölcsönhatásban áll, mint az elemi részecskék a kvantumfizikában. Bár folyamatosan azt hisszük, hogy az információáramlás, illetve a kommunikáció ezen végletekig lebutított mikrokozmoszában már elértük a legalját – le lehet húzni a rolót, vagy ahogy gyakran mondani szoktuk, be lehet zárni az internetet, mert gyakorlatilag ennél lejjebb már tényleg nem zuhanhatunk –, Viorica Dăncilă rövid tündöklése és bukása megmutatta, hogy mégis lehetséges. És most kivételesen nem az ő személyiségéről, mint jelenségről, vagy kínos megnyilvánulásairól van szó, arról születtek mémek és egyéb írások, bőven. Nem is arról, hogy ő „csak” egy volt kézimunka tanárnő, aki úgy jutott be az európai parlamentbe, hogy még angolul sem beszél, és akinek véletlenül pottyant az ölébe a PSD elnöksége és a kormány vezetése. Mindezek már nem számítanak, ugyanis Viorica Dăncilă a múlté. Már nem kormányfő, elvesztette a PSD elnökségét is, körülbelül annyi szerepe lehet a továbbiakban a politikában, mint egy sarokba állított fogasnak. Hétköznapi emberré vált, aki folytatja az életét, mintha semmi sem történt volna. Elmegy bevásárolni az édesapjának, ácsorog egy kicsit a Ploiești-i szupermarket fagyasztott halkínálata előtt. Az emberek persze megbámulják, mert szokatlan nekik, hogy a tévéképernyőről ismert „Veorica”, akinek a bakijain olyan jót nevettek, most ott jár közöttük, gyakorlatilag egy közülük. De legfeljebb egy közös szelfi erejéig foglalkoznak – azaz foglalkoznának – vele, aztán mindenki megy tovább a dolgára. A mi kis fentebb felvázolt mikrokozmoszunkban azonban nem merül ennyiben ki az eset. Mert a „sokántok” világában kihagyhatatlan az a cím, hogy Nem fogja elhinni, hol bukkant fel és mit tett Dăncilă! vagy esetleg az, hogy Van élet a PSD után is! Mit csinál újabban a munkanélküli Viorica Dăncilă?. Ez utóbbi cím egyébként szinte szó szerinti idézet a többnyire mérsékelten tájékoztató Digi 24 hírkínálatából. Szóval itt tartunk. Ez a mi valóságunk, és nem lehet sehová sem menekülni előle. Sem Vioricát nem hagyják békében nyugodni, sem bennünket, akik szeretnénk már lapozni mindazon, amit Viorica Dăncilă és kormánya jelentett ennek az országnak. Ezen túlmenően már csak az a kérdés foglalkoztat, hogy vajon annak miért nincs ekkora hírértéke, amikor mondjuk Adrian Năstase tankol (biztosan szokott)? Vagy az nem elég sokánt?