Miért ne lopjunk, csaljunk, hazudjunk egy olyan városban, amelynek gazdái nem figyelnek a polgárokra?

Ez a szöveg Kolozsvárról szól. De más városokra, településekre is érvényes lehet. Kolozsvár olyan város, hogy ilyen nincs még egy széles e hazában. Itt minden kerítés miccsből, saormából van (ku dé toaté), lassan bárhol bedugja az ember a falba a telefontöltőt, máris csörgedezik a készülékbe az áram, csak ott nem tud rollerezni a rolleres, bringázni a bringás, sétálni a sétáló, ahol nem akar, olyan jó a levegő, hogy a világ tüdőorvosai ide küldik a betegeiket szanatóriumozni (például a Kossuth Lajos utcába, a napsütötte délutáni órákban), az életszínvonal lassan, de biztosan kilyukasztja az ózonréteget, nem is tudom, mit mondhatnék még: az Úristen is Kolozsváron vett magának lakást abban a Hajnal negyedi, angyalszárnyakra emlékeztető toronyblokkban, olcsón, persze, első lakás program, tudjuk mi. Ja, hogy ez nem egészen így van? Pech, ahogy az ország első embere mondaná. Viszont az imázsépítés városházi bajnokai ezzel szórják tele az étert nap mint nap. Oké, azzal egyetértek, hogy sokkal jobb a helyzet, mintha egy pusztában élnénk, afféle önkéntes száműzetésbe vonuló remetecsapatként. Na de tessék csak figyelni, elmesélek egy történetet, a sok közül. Az égen üstökösként száguldó csodaváros központjában felújítják, megújítják, újragondolják és -teremtik a Farkas utcát és környékét. Hogy igazi és szép és okos és élhető legyen, az európai városok igazi gyöngyszeme. Az előkészületek ideje lejárt, nekifogtak a munkálatoknak, mégpedig három utcában: Színház utca, Minorita utca és Sámi László utca. Első kérdés: miért nem dolgoznak a dolgozók az említett helyszíneken minden nap? Mert tudtommal az átlagos, adófizető, nem hazug, nem csaló, nem tolvaj polgár minden munkanapon dolgozik. Hogy van az, hogy az említett helyszíneken minden második, harmadik, néha negyedik napon folyik (időnként csak szivárog) a munka? Lehet, hogy én ehhez túl ostoba vagyok, de nem tudom megérteni. Időközben aztán történt valami, ami miatt talán még örülnie is kellene a központi polgárnak, hogy a dolgozók nem dolgoznak minden nap. Az elmúlt bő egy hónapban átlag hetente egyszer sötétbe borult a Farkas utca. Nyilván nem mindig az egész, de egy része. A dolgozók csak a vállukat vonogatják: ők nem hibásak, nekik utasításuk van. A munkavezetők árnyaltabban fogalmaznak és valószínűleg van igazság abban, amit mondanak: évtizedek során elhelyezett kábelekről van szó, amelyeket valakik nem vezettek be a technikai rajzokba. Aztán a mostani dolgozók jöttek, megnézték a rajzokat, aha, ez egy használaton kívüli kábel, vágjad! Snitt, és sötétség. Hopp, mégsem volt használaton kívüli az a kábel! És ez polgári fejjel is érthető: generációk kúrták el a dolgokat itt, kérem! De most majd mindent szépen, terv szerint, okosul megoldanak. Hurrá! Na de: ezen a héten már naponta elillant az áram a környéken. És így juthat el a központi polgár ahhoz a zártosztályos, kényszerzubbonyos gondolathoz, hogy tulajdonképpen örülnie kéne, amíg nem dolgoznak a dolgozók minden nap (ahogy a polgár is szokta), mert akkor, ugye, csak hetente egyszer nincs áram. Ha viszont dolgoznak, akkor naponta olvad le a polgárok jégszekrénye, hogy csak egy triviális példával éljek. Félreértés ne essék: senki épeszű polgárt nem zavar, hogy valakik dolgoznak, építik, szépítik a kincses várost. Az se zavar senkit (paradox módon akkor sem, ha igen), hogy a munkálatok során kellemetlenségek érik az adófizető polgárokat. Rendben, ilyenkor ez előfordul, a végén együtt örül mindenki. Az viszont bárkit nagyon zavar, hogy a kellemetlenségekről (ha már kiderültek), nem tájékoztatnak. Nem szólnak, hogy kedves polgárok, az elkövetkező időszakban váratlan áramkimaradásokra lehet számítani. Tábla az utcán, cetli a kapun, akármi megfelelne. Megfelelt volna. De nem történt meg. És akkor a második kérdés: kik azok, akik a városra gondot viselnek, akik azért vannak ott, ahol, hogy felügyeljenek minden, a fentiekhez hasonló akciót? Kik azok, akiknek az a dolguk, hogy odafigyeljenek az adófizető, nem hazug, nem csaló, nem tolvaj polgárokra is, és kommunikáljanak velük, ha helyzet van? Nem tudok mást, mint a polgárok által megválasztott városgazdáinkat. Nos, az van, hogy a városgazdák nem figyelnek a polgárokra. Sokadszorra. Ez pedig így nem korrekt. Az utolsó, eléggé lehangoló kérdés pedig a következő: miért is ne lopjunk, csaljunk, hazudjunk egy olyan városban, amelynek gazdái nem figyelnek a polgárokra? Nos, jelen pillanatban más nem jut eszembe, mint amit Nagy Feró üvölt a