Kis román abszurd, avagy hány nyelvet kell tudnia egy trikolór diplomatának?

Ha a címben szereplő kérdést bárkinek feltenném, lehet, hogy nem tudná megadni a pontos számot, de a józan paraszti ész járása szerint tízből tíz válaszoló azt mondaná, hogy: minél többet! Mert hát diplomatákról beszélünk, akiknek többek közt épp az a feladatuk, hogy mindenféle nyelven képesek legyenek beszélni a világ bábeli színpadán. Ehhez képest mi történik a mi drága jó mioritikus országocskánkban? Tessék megfogózni! A külügyminisztérium még március végén kiírt egy versenyvizsgát: összesen 120 állásra lehetett jelentkezni a diplomáciai és konzuli testületben. Oké, a népek jelentkeztek, a több lépcsős vizsga zajlott rend szerint, sőt, már az eredményeket is tudni kellene, na de… Mert hogy van egy „na de”. Nevezetesen az, hogy az egyik vizsgázó beperelte a külügyminisztériumot a kolozsvári fellebbviteli bíróságon, mire a taláros testület szépen felfüggesztette a vizsgát, amíg a dolog mélyére tekintenek az illetékesek. Tehát a román diplomáciai testület jelenleg pont 120 munkatárs híján dübörög. Na de mit tudott mondani az a bizonyos felperes illető, hogy a külügy így seggre esett? (Azon túl, hogy önmagában szimpatikusnak tartom, hogy egyetlen ember képes megtorpantani egy egész minisztériumot.) Tessék figyelni, most jön a sava-borsa: az illető azt mondta, hogy a vizsgakritériumok között szerepel egy olyan, amely nem törvényes. Mégpedig ez: az egyik vizsgakövetelmény betűje szerint a jelöltnek ismernie kell két (vagy több) idegen nyelvet, melyek közül egyik az angol vagy a francia. És akkor most lehet állat leejteni, kávét kiejteni a kézből, kezeket összecsapni, fejet fogni, nippet falhoz verni. Hogy mi van? Egy diplomata ne ismerjen legalább két idegen nyelvet? Édes jó Istenem, hát egy diplomata nem medvékkel paláverezik! De még ha így lenne is, Szent Ferenc óta tudjuk, adott esetben nagyon hasznosnak bizonyulhat (sőt, életet is menthet) az állatok, a példának tekintett esetben a medvék nyelvének ismerete. A jelölt illető szerint márpedig ez nem így van. Mert a diplomáciai testület működésére vonatkozó törvényben az áll, hogy egy diplomatának legalább egy idegen nyelvet kell ismernie. (Ja, teszem hozzá, csak a törvényt 2003-ban hozták, amikor még kevesebb nagyra törő román diplomata-aspiráns makogott idegen nyelveken, mint mostanában.) Igen ám, viszont a vizsgaszabályzat gyakorlatilag alkalmazza a fenti törvényt, annyi kiegészítéssel, hogy hozzátesz még egy idegen nyelvet. Aminek örülni kellene, nem fennakadni rajta. És ehhez képest mégis az történt, hogy egy bunkó jelölt akadékoskodása okán gyakorlatilag leállt az egész rendszer. És ha ezt a kis román sztorit a világ bármely (több nyelven beszélő) diplomatája elolvasná, fogadok, hogy könnyesre röhögné magát. Ahogy velem is megesett. Pedig nem vagyok diplomata.