Rég nem szólok bele a parttalanul virális és virálisan parttalan pandémiavitákba. Az elmúlt bő másfél év alatt rendesen elszabadultak az indulatok, az emberek pillanatok alatt eljutnak a véleménytől az „olcsad vagy épp gyúrjad be(lé) a f***od”-ig, gyepálják egymást, mintha nem lenne holnap. Nyilván remélem, hogy ha másképp nem, így legalább kisistereg némi gőz a borzalmas hazai járványkezelés okozta elkeseredettség kazánjából (is).
Most azonban úgy érzem, van némi mondanivalóm. Mégpedig azzal a (többnyire) közösségi hálózatokon hangoztatott véleménnyel kapcsolatban, miszerint az oltatlanok buták. Mert oltatlanok. Ellentétben az oltottakkal, akik okosok. Mert oltottak. Azt is mondhatnám, a fenti nézet tulajdonosai, a felvilágosult véleményvezér(elt)ek valamilyen irtó tudományos és széles körű kutatások alapján (például elmélyült le- és felmászkálás az üzenőfalon) egyfajta intelligencia-mértékegységgé kiáltották ki az oltottságot. Konkrétabban: aki háromszor oltott, az zseni, aki kétszer, az okos, aki egyszer, annak van reménye a megvilágosodásra, aki egyszer sem, az sík hülye. Természetesen ennek a botnak is van másik vége: ott állnak azok a véleményvezér(elt)ek, akik szerint az intelligencia-hányados éppen fordítva változik.
A magam részéről azt gondolom, hogy mindkét véleményvezérelt kategória téved. És nem azért, mert azt állítja, hogy vannak okosok meg buták. Hej, ekkora közhellyel tévedni gyakorlatilag lehetetlen! Inkább azért, mert kicsit összemossák a fogalmakat. Az oltottak nem az oltás okán okosok, a buták meg nem a beoltottság híján. Hogy ki miért (mikor, hogyan) okos vagy buta, ennek okait talán máshol kellene keresgélni, de ez nem jelen írás tárgya.
Ami a mondanivalóm lényege: a „buták” (értsd, tanulatlan, műveletlen fők) nekimennek mindenkinek, aki például az oltás, a maszkviselés hasznáról beszél. Mert, ugye, „buták”. Az „okosok” (értsd, tanult, művelt fők) viszont azoknak mennek neki, akik az oltás, a maszkviselés hiábavaló, fölösleges voltáról beszélnek. Na mármost, ha elfogadom, hogy a „buták” „buták”, akkor máris meg tudom őket érteni, emberileg legalábbis. Hiszen nem tudják, miről beszélnek. Mert „buták”. Az „okosokat” viszont sehogy sem tudom megérteni, emberileg sem. Mert hát ha egyszer ők az „okosok”, akkor hogy az Isten haragjába nem képesek belátni, hogy nem érdemes nekimenni a „butáknak”? Úgy egyetlen embert sem (engem sem, Önöket sem, nyájas Olvasók) lehet okosabbá – partikuláris esetünkben oltottabbá – tenni, hogy hülyének nevezik. Bár lehet, tévedek. Amennyire beoltott és buta vagyok.
A végére egy apró sztori: háromszor oltott ismerősöm lekapja a maszkot Kolozsvár főterén. Hogy neki elege van, ő háromszor be van oltva, kész, pont. Mondom, rendben, ha nem zavarja a tény, hogy ez a szabály (ja, az állam elnökét sem szokta zavarni, értem én, meg azt is, hogy az államelnök a mioritikus haza legokosabb embere, hát akkor miért is zavarna nála kevésbé okos embereket, ugye), akkor gondoljon arra, hogy háromszoros beoltottságában (vagyis, tetszik érteni, az oltás-IQ skálán ő a zseni) esetleg lehet vírushordozó és esetleg légútilag megfertőzhet egy oltatlan „kőbunkót”.
És akkor most eltöprenghet mindenki azon, hogy ki az okos, és ki a buta. És mikor. És hogyan. És miért.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.