Be kell tiltani a játszóteret, mert a játszótéren zaj van… ?

Hogy mi van?, kérdezheti a cím láttán bárki olvasó. Hát kérem, pont ez van. Híre jött, hogy az egyik kolozsvári lakónegyedben felszerelt játszótér körül levő tömbházak lakói között kitört a háború. Jó, de miért? Az ott lakó gyermekes szülők részvételi költségvetési alapon pénzt szereztek egy játszótérre. Meg is lett, nagy is volt az öröm. Juhé, nyomás le játszani! Igen, de a játszás, ugye, nem egy silent party. Játszás közben a gyerekek kiabálnak, a szülők is, főleg, mikor rekcumozni igyekeznek a túlzottan nekibuzduló csemetéket. Na és akkor: a játszótér környékén levő tömbházakban élő (feltehetően nem gyermekes) polgárok (akik feltehetően nem is vettek részt a projektben) felháborodtak, hogy a játszótéren zaj van. A felháborodás vége pedig az lett, hogy a zajsértett polgárok szépen írtak egy beadványt, összegyűjtöttek 40 (hivatali források szerint 50–60) aláírást és szépen benyújtották a panasziratot a polgármesteri hivatalhoz. Na de a játszótér-építő csapat se volt rest, ők is készítettek egy beadványt, gyűjtöttek 90 (!) aláírást és ők is a hivatalhoz fordultak. A nagy játszótérháború ügye Oláh Emese alpolgármester asszonyhoz került, aki alaposan megrágta a dolgot és… eltávolíttatta a játszótér padjait! Tehát, nem a játszóteret, csak a padokat. És csak a téli időszakra. És akkor álljunk meg itt egy pillanatra. Az eset emlékeztet egy némileg hasonló dezméri történetre: ott amiatt tört ki a dzsihád az „őslakosok” és a „jövevények” között, mert előbbiek az udvarukban égették el a növényi hulladékot, és a füst zavarta a jövevények orrát. Előbbiek a több száz éves szokásjogra hivatkoztak, utóbbiak az érvényes törvényekre. És persze csúnyán összevesztek. A csata úgy végződött, hogy a két fél megegyezett, felkérik az apahidai polgármesteri hivatalt, oldja meg a hulladék elszállítását. Remélem, azóta béke szállt Dezmérre. De más hasonló esetek is eszembe jutnak, például a magyarországi Balatonberényé, ahol a nyaralókat a túl korai harangzúgás, illetve kakaskukorékolás zavart. És biza, az érvényes törvények szerint zajártalom esetén jogvédelmet kérhet a kárvallott. Na de ilyenkor jut az ember eszébe, hogy szép és jó a törvény hatalma, de ha minden esetben szigorúan betartják, enyhén szólva visszás helyzetek állhatnak elő. Tiltsák be a harangzúgást? De akkor mi lesz a vallásszabadsággal? Tiltsák be a kakaskukorékolást? Mégis, hogy? Tud valaki kakasul? Nem az a helyes (de!), hogy elfogadjuk, faluhelyen ilyen az élet? A bizarr kolozsvári esetre visszatérve: Oláh Emese azzal érvelt a padok eltávolítása mellett, hogy így majd a szülőknek oda kell menniük a gyermekekhez és nem ordítozhatnak utánuk a padról, ahol egymás közt cseverésznek amúgy. Na de kérem, a téren állva nem lehet ordítozni? Hát, ezzel az érvvel nem győzött meg az alpolgármester asszony. És gyanítom, a lakótelepi békaegérharcnak sem sikerül véget vetnie. Mert a játszótéren a gyerekek továbbra is visongani fognak, a szülők továbbra is kiabálni fognak rájuk, a csendre vágyó lakóknak meg továbbra is égnek áll a hajuk, és a jogaikat követelik… ők is egyre hangosabban. Mi lesz a következő lépés? Betiltják a játszóteret? Nyilván nem, de a pakliban bizony benne van. Esetleg itt is lehetne egy olyan – nem a törvényt vakon követő, inkább józan, életszagú és -szerű – álláspontot képviselni, hogy hej, milyen jó, hogy gyerekek születnek Kolozsváron, akik egészségesek, játszanak, kiabálnak, aztán hazamennek és csend lesz. Mert ilyen az élet egy lakónegyedben.