Akinek fontos a kárpátaljai magyarság, a békéért imádkozzon

Három és fél évvel ezelőtt azon a napon léptem át az országhatárt Kárpátalja felé, amikor Ukrajnában bevezették a hadiállapotot. A szorongás, a feszültség tapintható volt, a rendezvényről, amelyen részt vettem, sokan, akik külföldről érkeztek volna, lemondták a részvételüket, a bizonytalanságtól tartva. „Szabályos” háború ugyan nem lett a hadiállapotból akkor, most viszont közelebb kerültünk hozzá, mint Európában bármikor a kilencvenes évek délszláv szörnyűségei óta.

Nem tudom, lesz-e háború a szomszédban. Az sem világos teljesen (legfennebb sejtések lehetnek, az elemzések és információmorzsák alapján), milyen geopolitikai játszmák húzódnak meg a háttérben, és a tényleges fenyegetés mennyire arányos az elmúlt hetek információs hadviselésének apokaliptikus víziójával. Abban azonban nagyjából biztos vagyok, az elmúlt évek személyes tapasztalatai, illetve az ott végbement folyamatok láttán, hogy a kárpátaljai magyarság rettenetes állapotán egyvalami ronthat még jobban: ha mégis kitör az eddig szerencsésen elnapolódott orosz–ukrán háború.

A Főtéren számtalanszor írtam, írtunk az ukrajnai magyarok (és románok) helyzetéről, az ukrán állam nemzeti kisebbségeket diszkrimináló politikájáról, a magyarellenes atrocitásokról, a legsötétebb diktatúrákat idéző ukrán oktatási törvényről és annak beláthatatlan – vagy inkább, sajnos, nagyon is belátható – következményeiről. Mégis, akik hagymázas elképzeléseket szőnek manapság arról, hogy Putyin végre most ráncba szedi a renitens ukránokat, és a dolgok a helyükre kerülnek, vagy épp fordítva, a Nyugat jól megbünteti a gonosz Putyint, gondolják át még egyszer, kívánják-e mindazt a kárpátaljai magyaroknak, amivel egy háború járna.

Mert ha a háború nem is terjed ki konkrétan a Kárpátokon inneni területekre, az általa okozott pusztítás – a humanitárius katasztrófa, a gazdasági károk és sorolhatnánk – aligha fogja érintetlenül hagyni Kárpátalját. És ne legyenek illúzióink: a katonaköteles fiatal magyar férfiakat ezúttal is elsőkként vezénylik majd ágyútölteléknek a keleti frontra. Arról nem beszélve, hogy a háborús helyzet felerősítheti az amúgy is erős ukrán államnacionalizmust, a nemzeti kisebbségek pedig ideális célpontjai lehetnek a bűnbakkereső logikának.

Emlékeztetőül ideidézném Dupka György történész, kultúraszervező korábbi helyzetértékelését:

Akármilyen patetikusan hangozzék, nem lehet elégszer kongatni a vészharangot: a kárpátaljai magyarság drámai módon fogyatkozik, egy esetleges háború pedig kétségkívül felgyorsítaná, vagy akár visszafordíthatatlanná tenné az elvándorlást.

Akármit gondoljunk a szembenálló felek felelősségéről, nem veszíthetjük szem elől a számunkra legérzékenyebb szempontot: egy háborúban a kárpátaljai magyar közösség jövője is a romok alatt maradhat.