A sziréna csendje, a megállt idő és a rendszerváltás kudarca

A Temesvár szívében található Opera tér (mai nevén Victoriei tér) a kommunizmus bukásához vezető 1989-es forradalom egyik jelképes helyszíne, a golyó-ütötte épületekkel övezett tér tulajdonképpen a város lelke. Más városokban alig kezdtek el mozgolódni, itt már lőtték az embereket. A Tőkés László temesvári református lelkipásztor melletti kiállás december 20-ig népfelkeléssé nőtte ki magát, a téren ezen a napon már százezres tömeg demonstrált. Mindez kellett ahhoz, hogy Temesvár – az előző napi komoly áldozatok árán –

Románia első szabad városa lehessen.

Erre emlékeztetett 32 éven át egy szimbolikus gesztus: 1990 óta minden év december 20-án, déli 12-kor az egész városban megszólaltak három percre a légvédelmi szirénák. Idén viszont hiába gyűltek össze páran emlékezni az Opera téren, a sziréna néma maradt. „Szégyelljétek magatokat” – reagált a csendre néhány egykori forradalmár az Opera erkélyén, pontosan ott, ahol 32 évvel ezelőtt szabadságért kiáltottak.

Persze, az illetékesek hihető magyarázattal szolgáltak a technikai malőrre:

reggel tízkor még működött az Opera téri légvédelmi riasztó, mely az egyik legrégebbi a városban, délre azonban beadta a kulcsot. A városban egyébként 11 másik sziréna szólt, nem tűnik tehát nagy dolognak, hogy éppen az Opera téri maradt néma. Mégis, van ebben a véletlenben valami, ami a reményteljesen indult rendszerváltás kudarcára és az elmaradt igazságtételre emlékeztet, konkrétan arra, hogy a vérontásért felelős személyeket ennyi idő elteltével sem vonták felelősségre. Az önkormányzat legalább bocsánatot kért a meghibásodásért azoktól, akik emlékezni gyűltek össze az Opera téren,

az elmaradt rendszerváltásért viszont 32 éve senki sem vállalja a felelősséget.

A kolozsvári Széchenyi téren van egy óra, mely ugyan nem hibásodott meg, de 33 éve 12 óra 7 percet mutat. Egy kolozsvári magyar villanyszerelő állította meg annak az örömteli pillanatnak a hevében, amikor Nicolae és Elena Ceauşescu 1989. december 22-én helikopterrel elmenekült Bukarestből. A Széchenyi tér, akárcsak az Opera tér némán őrzi a forradalom nagy pillanatait, mintha hirtelen megszakadt volna egy film. A tér, az idő és csend dacol egy ország lelkiismeretével, miközben lassan a jelképes gesztusok is kikopnak az emlékezés kultúrájából.