// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk
Jean St'Ay Jean St'Ay

A román kormány az a traktorista, aki az ország repülőgépét vezeti

// HIRDETÉS

Lőtér

Szerző: Jean St'Ay
2021. február 11., 12:47

Jó ideje egyik álmélkodásból a másikba esem, amikor rápillantok a demokratikusan választott felelős járványkormány tevékenységére. Nyilván nem könnyű országot vezetni. Ahogy repülőgépet sem. De míg egy pilóta csak akkor ülhet kormányhoz, amikor kellőképpen bebizonyította, hogy első útja nem az irányítótoronyba vagy a szomszédos rozsföldre vezet, az ország kormányához szemmel láthatólag boldog-boldogtalan hozzáférhet. Egyetlen feltétel van: jól feküdjön a pártos vagy épp pártközi ágyak valamelyikén.

Másképp nem tudom megmagyarázni, hogy a jóistenbe fordulhat elő, hogy az épp pilótaülésben terpeszkedő kormány tagjai ennyire találomra nyomogassák a vezérlőpult gombjait. Persze olyan laza hozzáértést mímelve, ahogy például Dan Barna (épp főpilóta-helyettes) „verte” a billentyűket a laptopján.

De nézzük a friss, ropogós és konkrét példákat. Itt van a szemérmetlen bérpótlékok szemérmetlen esete. Bizony, vérlázító, hogy a köz, vagyis a mi szolgálatunkban álló alkalmazottak egy népes csoportja a semmiért kap esetenként egy jó fizetéssel felérő plusz pénzt, a nép adólejeiből, persze. Nos, Florin Cîțu, a Románia nevű kétfedeles repülőgép főpilótája habzó szájjal jelentette be nemrég (hivatalosan!), hogy az obszcén bérpótlékoknak annyi! A kormány kíméletlenül lecsap rájuk. Aztán jött Kelemen Hunor főpilóta-helyettes is, és nagyjából ugyanezt mondta. Aztán hopp, megint jött a Főpilóta úr és szintén hivatalosan bejelentette, hogy ööö, hát, tudják, az van, hogy nem lesz kíméletlen lecsapás, maradnak a szemérmetlen bérpótlékok, bocs. Persze, pfujjj, csúnya-csúnya dolog ez!

A másik példa legyen az egyetemisták vasúti kedvezménye. A Főpilóta mester hivatalosan bejelentette, hogy ennek is vége: a kedves egyetemisták többé nem vonatozhatnak ingyen, ellenben megtehetik féláron. Persze, kitört a botrány, az egyetemisták tiltakozni kezdtek, hogy halló, a kormány megszegte az ígéretét. Alig telt el pár óra, felbukkant Kelemen főpilóta-helyettes és elmondta, hogy á, dehogy szószegő a kormány, hiszen erről csak beszélgetnek, cseverésznek, konkrét és hivatalos határozat még nem született.

És akkor eltöprengek kicsit, és Fülig Jimmyre gondolok, aki néha ugyanígy eltöprengett, megvakarta a fejét és ezt mondta: Kavarja ez a Fred, vagy nem kavarja? Mert hogy Piszkos Fred, a kapitány bizony rendesen kavarta a kártyát és szegény Fülig Jimmy gyakran csak a fejét meg a levegőt kapkodta sikeresen. Szóval azon töprengek, vajon ez a kormány tényleg csupa Karpovból meg Kaszparovból áll, akik akkora lángelmék, hogy már Románia következő ötéves tervét is teljes mértékben átlátják, de persze ezt nem lehet elmondani a népnek, mert még kollektíve szívinfarktust kapna (bánatában vagy örömében, mindegy). És ismét csak oda jutok, hogy nem. Ez a kormány is csupa hamiskártyásból, sakk-kibicből, vagy hogy a repülős hasonlatnál maradjak, traktoristából áll (tisztelet a kivételnek, persze), akiket mi demokratikusan beültettünk az ország repülőgépébe és most hol vakmerően, hol ijedten nyomogatják a gombokat. És lesik, hogy mi lesz. Jó, mi?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro