A mioritikus kis gömböc, avagy miért dagad az állami alkalmazottak halmaza?

Olvasom, hogy a pénzügyminisztérium közzétett egy kimutatást arról, hány állami alkalmazott dolgozott (vagy lazsált) Romániában 2021 novemberében. Tessék: 1 258 810. Önmagában ez a szám talán nem mond semmit. De ha megnézzük, hányan dolgoztak az állami szektorban októberben (1 253 365) vagy szeptemberben (1 233 386), mindjárt látszik, hogy a szám szépen kúszott fölfelé. A jelenség egyébként nem új, a hazai közszolgák száma kábé 25 éve nő állhatatosan.

Oké, és ez baj, kérdezheti akárki. Önmagában nem, nyilván. Ha az állam el tud tartani ennyi alkalmazottat (akik nem nyugdíjas elfekvőként tekintenek munkahelyükre, továbbá rendesen adóznak), hát dagadjon kedvére, akár a kis gömböc. Feltéve persze, ha a magánszektor is… nos, ha nem is dagad kedvére (tekintettel elsősorban éppen a pandémiás helyzetre, de nem csak), de legalább elvan. Na de mit olvashatunk a magánszektorról? A munkaügyi minisztérium jelentése szerint 2021-ben elképesztően sok ember (kábé 450 000) hagyta ott a munkahelyét. Ez a szám 70 000-rel több, mint 2020-ban, illetve 100 000-rel több, mint 2019-ben. De van más (sajnos nem) meglepi is: ennek a közel félmillió embernek a 96%-a a magánszektorból távozott: elment külföldre, vállalkozni kezdett itthon vagy más munkahelyen folytatta. Khm.

És akkor vissza az állami alkalmazottakra. Sokan és sokat beszéltek az elmúlt 30 évben arról, hány közszolgával lehet egy országot jól eligazgatni. Ezek a szavak minden bizonnyal szépek, adott esetben helyesek is, na de addig, amíg Románia végre nem hajtja a közigazgatás reformját, teljes mértékben fölöslegesek. Márpedig a mioritikus haza egyik nagy problémája (a sok közül), hogy az említett reformról (is) mindig csak jó szó esett. Jótett sosem. S jótett hiányában mire is várhatna az ember?

Persze, az egyszerű halandó polgár (mint én) akár el is fogadhatná a különböző hivatali hangyabolyokban nyüzsgő dolgozók egyre növekvő hadseregét. Na de amikor odaállunk a kis ablak elé, és a közszolga csak azután hajlandó foglalkozni velünk, hogy befejezte a pasziánszt a hivatali gépen, s akkor is a képünkbe csapja a dossziét, hogy hiányos? Amikor megtudjuk, hogy a kedves egyetemi tanár (mérnök, igazgató, doktor, megyei tanácsos, miniszterelnök) úr(hölgy) plagizált, csalt, hazudott, sikkasztott? A polgármester tanácsosai a haverjaikat erőltetgetik különböző állásokba, mert jó lesz az mindenkinek (főleg nekik)? Nos, akkor az egyszerű halandó polgár hirtelen-váratlan megtizedelné az állami alkalmazottakat. Ehelyett azonban mond két kacskaringósat, és araszol tovább. Ahogy a fent vázolt valóság is.

Persze van itt még valami, ami esetleg az állami szektor dagadásának valós oka lehet. Emlékeznek még a motorrajongó Călin Popescu-Tăriceanu úrra? Ja, Románia 60., (ál)liberális miniszterelnökérről van szó. Aki 2004 és 2008 közt regnált. Tudják, abban az időben, amikor egy másik „pandémia” csapott le a glóbuszra: a nagy gazdasági világválság. És tessék: éppen 2008 körül a nevezett úr által vezetett kormány 1,4 millióra duzzasztotta az alkalmazottak számát. És kábé ugyanakkor megduzzasztotta a nyugdíjakat, a továbbá a tanárok és rendőrök bérét. És kábé ugyanakkor kijelentette, hogy a gazdasági válság soha nem éri el Romániát. Jó, a kormány akkor is billegett (ment is a kukába rövidesen), szükség volt a választópolgárok „megkenésére”. És ki az államhoz hű választópolgár? Hát az, aki az államtól kap.

Na és akkor nézzük meg, mi van most. 1. Pandémia. 2. Energiaválság. 3. Infláció. 4. Egy szörnyszülött kormány (a PSD-PNL sziámi ikerpár, az RMDSZ-t most hagyjuk), amely bármit tesz, a másik azonnal nekimegy és harapni kezdi. 5. A liberálisok épp a harmadik helyre csúsztak a népszerűségi listán, a PSD és figyelem, az AUR mögé. Kell még valamit mondani, Ildikó?