A kolozsvári bíró lassan nábobnak képzeli magát

Tudják, Kolozsvár egy város. Egyesek Erdély fővárosának nevezik, mások kincses városnak, megint mások Cluj-Napocának, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor után, természetesen szabadon és demokratikusan.

Amúgy ez a város valóban a szabad és demokratikus világ része, ahol elvileg a jog és a törvény uralkodik, továbbá a szólás- és véleményszabadság, még továbbá a szabad és demokratikus helyhatósági választások rendszere. És ezeken a választásokon 2012 óta minden alkalommal ugyanaz a polgármester esik ki a kalapból, mint győztes: Emil Boc úr. Hogy miért, ebbe most nem mennék bele, de jóhiszeműen azt kell mondanom, feltehetőleg azért, mert nem akadt nála jobb jelölt.

A veterán városvezérnek jó szokása, hogy időnként benéz egy-egy tévé- vagy rádióműsorba és elbeszélget a kolozsvári dolgok alakulásáról. A minap is ezt tette, csakhogy – talán nem egészen váratlanul – olyan dolgokat kezdett mondani, amitől a hallgatónak kicsit elakadt a lélegzete. A beszélgetés során ugyanis a kolozsvári bíró egyszer csak feltette a költői kérdést: vajon miért akar annyi román(iai) ember Kolozsvárra költözni. És persze, meg is válaszolta (mintha ő lenne a riporter is meg az alany is, kényelmes politikusi helyzet ez): hát azért, mert az emberek látják, hogy itt az életminőség tekintetében van egy VÍZIÓ. (Nyilván a saját víziójára gondolt, nem a máséra.)

Eddig nem is lett volna semmi baj, ám a riporter elkövette azt a nagyon antidemokratikus hibát, hogy közbeszólt, mondván, hogy a város népszerűsége talán annak is köszönhető, hogy országosan és nemzetközileg is (el)ismert egyetemi központ. Na és ezt bár ne mondta volna, mert a bíró cérnája ebben a pillanatban elszakadt. Idézem:

Erre a riporter megint közbeszólni merészelt, mondván, hogy jó, de hát a források nem voltak ugyanazok azért, meg a helyi gazdaság sem volt annyira fejlett.

Mire a bíró:

De, ő, személyesen, ez az ügyesen felhorgadósra hangszerelt politikai marketing-üzenet lényege. Na és itt álljunk meg egy pillanatra. Nem állítom, hogy Boc bíró tevékenysége nem hozott pozitív eredményeket Kolozsvár életében. Hozott. Nem is keveset. Azt viszont állítom, hogy a bebetonozott polgármesteri trónból székből fakad ez a fajta nábobi felsőbbrendűség és arrogancia, amely süt a bíró szavaiból. Halkan jegyzem meg: amikor Boc úr először ült be a bársonyszékbe, egy bizonyos Gheorghe Funart váltott le és őszintén, ha én lettem volna annak idején egy csoda folytán Kolozsvár polgármestere, a város akkor is ugrásszerű fejlődésnek indult volna. Aztán történt, hogy Boc úrnak Bukarestben lett dolga, miniszterelnökké avanzsált és csúnyán bele is bukott (nem feltétlenül és kizárólag a saját hibájából), de szerencséjére ismét egy selejtes kolozsvári polgármesterrel (a későbbi börtöntöltelék Sorin Apostuval) kellett megvívnia, amikor menekülnie kellett a fővárosból, szóval akkor sem volt nehéz dolga. És azóta (2012, ugye) ahova csak nézünk, Boc úr néz vissza ránk.

És ez baj. Mert ha valaki elég sokáig néz le mindenféle felületekről a népére anélkül, hogy akár a kisujját is meg kellene mozdítania annak érdekében, hogy esetleg valami mást is ajánljon, mint amihez a napi rutin hozzászoktatta, értelemszerűen nábobnak kezdi érezni magát. És eljön a nap, amikor úgy gondolja, hogy Kolozsvárt ő alapította. Hogy – a Napkirályt szabadon fazonírozva – a város: én vagyok.

Nos, ez az idő eljött. És ezen el kéne gondolkodni. A nábob-bírónak is, a szavazópolgároknak is. Ha ugyan még szabad és demokratikus város ez a Kolozsvár.