Az igazság az, hogy semmi érdemlegeset nem nyertünk a kormányzati szerepléssel. Egy tapodtat sem mentünk előre az autonómiáért vívott harcunkban.

Abba az abnormális helyzetbe kerültünk, hogy a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) kívül nem igazán működik egyetlen állami intézmény sem.

Csak azt ne mondja, hogy a székely ügyet így emelte az ENSZ magasságába, és ilyképpen az ott fontosabb lett, mint a bangák és bunguk egymás elleni harca.

Sohasem fognak közelebb hozni egymáshoz például a kézdivásárhelyihez hasonló gesztusok, hiszen semmivel sem intoleránsabbak az időnként magyarlakta városokban hőzöngő szélsőséges románoknál mindazok, akik december elsején gyászlobogókkal aggatják tele az udvarterek városa főterét.

Amíg Sepsiszentgyörgy utcáit felbőgi a román szélsőjobb, addig nehéz lesz nekünk düh és keserűség nélkül viszonyulnunk az ő ünnepükhöz.

Ebben az ocsmány és súlyosan törvénytelen kísérletben a szétzüllött, ócska magyarországi baloldal csupán szánalmas statiszta, de véli, hogy rövidesen újra címszerepet is kaphat, hát óriási lelkesedéssel szolgálja ki a külföldi rendezők által dirigált, ricsajos cirkuszi mutatványt.

December elseje az erdélyi magyarok számára a be nem tartott ígéretek napja.

Riportereink bejárták Romániát. Csupa bréking nyúz! Vigyázat: HUMORVESZÉLY!

Románia ma ünnepel. Pontosabban, a románok ma ünnepelnek. Azt ünneplik, hogy az Erdélyt benépesítő négy nemzetiség közül ők kerekedtek végre felül.

2014-ben ugyanúgy nincs meg a kisebbségek önrendelkezése, amelyet a románok az ominózus gyulafehérvári kiáltványban megígértek, mint 1989 előtt. Ezen a téren tehát még sikerült megőrizni a rendszerváltás előtti idilli állapotokat.

Jól döntött az RMDSZ, hogy a magyar emberek nagy többségére hallgatva szakit ezzel a korrupt és hazug bandával.

Otthonunkat, szülőföldünket húznák ki a lábunk alól a XXI. század demokratikus, európai Romániájában.

Az Erdélyi Református Egyházkerület határozott lépésre készül. A ploieşti-i ítélet után újra kell gondolnia az egyház és állam viszonyát.

Az tűnik a legvalószerűbbnek, hogy a korrupcióellenes ügyészség, a DNA lesz az, amely a maga sajátos módszereivel elvégzi a tisztogatást… Hogy lesz-e, lehet-e ebből megújulás, azt ki-ki döntse el maga.

A DNA csúnyán beletenyerelt valamibe ezúttal: egy közösség önérzetébe, ami sokszor az olajnál is gyúlékonyabbnak bizonyult már a történelem folyamán.

Faramuci helyzetbe sodorta magát a magyar érdekvédelmi szövetség, jó lépésre alig maradt már lehetősége.

Az embernek azt kell gondolnia, hogy voltaképpen egy pillanatig sem gondolták komolyan a „szent” ígéretet, csak még odébb volt a hírhedett trianoni békediktátum, hát tanácsosnak látszott 1918 decemberében szépeket és nagyokat ígérgetni, s utána a lehető leggyorsabban el is felejteni az egészet, ha szabaddá válik a vásár.

Köztudott, hogy szeretett képviselőink évente több mint 40 millió eurónkba kerülnek. Amint az is, hogy Románia az Európai Unió második legszegényebb országa.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.